Május 23-án folytatódik a magyar labdarúgóidény
A tervek szerint május 23-án a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval kezdődhet újra.
hirdetés
A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának hétfői beszámolója szerint a bajnokságban a Ferencváros két korábban elmaradt bajnokiját a Magyar Kupa-elődöntőkkel azonos időszakban játsszák le.
A kupaelődöntő visszavágóit május 27-én rendezik, a fináléra pedig június 2-án kerülhet sor. A bajnokságot a tervek szerint június végéig kell befejezni, egy csapat két mérkőzése között legalább három napnak kell eltelnie.
A férfi NB I március közepén, a 25. forduló után szakadt félbe, ám a címvédő és listavezető FTC-nek a Debrecen és az Újpest elleni találkozóit is pótolnia kell.
A női NB I-ben csak a Bajnokok Ligája-indulás eldöntéséhez szükséges mérkőzéseket rendezik meg. A 13. fordulóból elmaradt MTK Hungária-DVTK összecsapás pótlása után kialakul a liga záró táblázata, amelynek első két helyezettje két győzelemig tartó páros mérkőzésen dönti el egymás között a BL-indulás jogát. A bajnokság hivatalos végeredmény nélkül zárul le, nem lesz bajnok, sem végső helyezettek, illetve kiesők. A következő idényben a mostani mezőny tagjai lesznek jogosultak az NB I-es nevezésre.
A férfi nagypályás bajnokságok közül az NB II és NB III esetében - a kiírás elveit követve - a félbemaradt idény záró táblázata alapján jelölik ki a feljutókat és kiesőket, valamint a megyei első osztályokból a feljutókat az NB III-ba. Ennek értelmében a másodosztályból az MTK Budapest és a Budafoki MTE jutott fel az élvonalba. Kiesett a Tiszakécske és a Vác, a Balmazújvárost pedig már korábban kizárták.
Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt koronavírus-tesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.
A kormányrendelet alapján a zárt kapus mérkőzéseken maximum 500 személy tartózkodhat a stadion teljes területén, de az egészségügyi kockázatok minimalizálása érdekében a kluboknak a belépők létszámát a lehető legkisebbre kell csökkenteniük. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni a nézőtéri területtől. A sportzónába csak olyanok léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt negatív tesztet produkáltak.
A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadion-üzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló-személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői lephetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén.
Az MLSZ a bajnokságok újraindítását megelőzően kikérte az Országos Tisztifőorvos és az Operatív Törzs álláspontját a megfelelő védekezés kapcsán.
A koronavírus-járvány közepette a tömeges érintkezés továbbra is komoly veszély, ezért a futsal és a szabadtéri amatőr, valamint utánpótlás-bajnokságok idényét, valamint minden további országos és megyei bajnokságot, kupát és grassroots tornát lezártak. Több mérkőzést nem játszanak a csapatok. A tabellák jelenlegi állapotukban rögzülnek, és nincs hivatalos végeredmény, nincsenek helyezettek, nincs végeredmény alapján feljutó és kieső, a csapatok nem kapnak érmet és oklevelet.
hírek innen, onnan
Hagyták meghalni a Quatar Airways egyik utasát
Egy jelenlévő szerint a légitársaság felelőtlenül járt el.
"Ön sem diplomata, mégis van diplomata útlevele" – visszavágott Vadai Ágnesnek a Külügyminisztérium
Mikor a DK-s képviselő a Szöllősi-féle okmányokról kérdezett. Pedig a válaszoló külügyi államtitkárnak is van diplomata útlevele.
Putyin kiadta a parancsot, kíméletlen dróntámadást indítottak az éjjel Ukrajna ellen az oroszok
Oroszország keddre virradó éjjel drónokkal és robotrepülőgépekkel támadta Ukrajnát, amely 31 drónból 29-et és egy robotrepülőgépet...
Súlyos büntetést kapott G.w.M édesanyja, nagyon kiakadt: "Valaki irigy a boldogságára..."
Tudni akarta a miérteket.
Vokság Virág őszinte vallomása a kapcsolatáról: „Leginkább túlélő fázisban van a kapcsolatunk”
Ez mások számára is ismerős lehet.
Magyar parancsnok vezeti az Európai Unió bosznia-hercegovinai műveletét
Sticz László vezérőrnagy kapta meg a feladatot. (Külföld)
Szent-Györgyi, Wigner és naná, hogy Karikó – lista a magyarokról, akik eddig a Nobel-díjat kaptak
Az elmúlt bő egy évszázadban már számos alkalommal voltak magyarok a világ legjobbjai, különböző területeken – mutatjuk, kik kaptak...
Egyre több magyar él ezzel az szja-trükkel: akár egy milliót is kaphatnak, így kell igényelni
2022-ben több egészségpénztárnál visszaesést tapasztaltak a szülési támogatás igénybevételénél, 2023-ban viszont újra biztatóak a...
Brüsszel feloldhatja az EU-s pénzek egy részének befagyasztását: 13 milliárd euróhoz juthat Magyarország
A visszatartott 22 milliárd euró több mint felét, 13 milliárd eurónyi kohéziós forrást feloldhat Magyarország számára az Európai...
Rengeteg magyarnak járhat az ingyen jogosítvány: csak van egy kis bökkenő vele
Ingyenessé válhat a jogosítványszerzés a középiskolások és a szakképzésben tanulók számára a következő tanévtől.
Felmerült a gyanú, hogy Orbán Viktor pénzért vesz nézettséget a TikTokon, megszólalt a miniszterelnök sajtófőnöke
Egy korábbi megafonos influenszer szerint nézettséget vásárolhattak, amit a TikTok rendszere később kiszűrt.
Senki ne rettegjen, mert csodálatos nap lesz a világvége
Mi lesz, ha valóban támadás indul a Marsról?
Sport
Újabb fordulat jöhet a Szoboszlaiéktól elvett szabályos gól ügyében
Példátlan döntés születhet kedden a döbbenetes bírói hiba után.
Meghalt a Manchester City legendás futballistája
Gyászol a klub és az egész angol labdarúgás.
Döntött a jövőjéről a magyar fociválogatott alapembere
A 30 éves védő jelenleg térdsérüléssel bajlódik.
Politikai botrányba fulladt Karim Benzemáék BL-meccse
Elképesztő felvétel készült a mérkőzést váró dühödt szurkolókról.
Hosszabbított a Barcelona titánja, 1 milliárd euró a kivásárlási értéke
A 16 éves futballista 2026 nyaráig kötelezte el magát a gránátvörös-kékekhez.
Max Verstappen „apósa” nyomdokaiba érhet Katarban
Nem először lehet szombaton F1-es világbajnok.
1 milliárd euróért vihetik a Barcelona legújabb klasszisát
A spanyol válogatott támadó folyamatosan döntögeti a rekordokat.
Eltilthatják Szoboszlai Dominik világbajnok csapattársát
Nagy bajba kerülhet, amiért nyilvánosan kritizálta a játékvezetőt.
Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa
Willi Orbán 2015 óta futballozik az RB Leipzig együttesében. A 42-szeres magyar válogatott védő mostani kontraktusa 2025 nyarán jár le […] A Leipzig: hamarosan eldőlhet Orbán sorsa bejegyzés először nb1.hu-én jele
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
A csapat edzője nemrég arról beszélt, hogy kicsinálja a Kisvárda csapatát, hogy minden meccsét idegenben játssza.
A Liverpool közleményben reagált a VAR-hibára
Érthető módon elfogadhatatlannak tartja a Liverpool a történeteket.
A hétperces hosszabbítás végén jött a győztes gól
A vendég Celta Vigo vezetést szerzett ugyan, de a Las Palmas a hajrában kétszer is betalált.
Bulvár
Koncz Gábor: Arra kérem Istent, hogy még Orbán Viktor regnálása alatt menjek el
A 85 éves színész szerint a magyar kormányfő a század legnagyobb politikusa.
Óriási büntetést kaphatnak a szemüveges sofőrök
A szakemberek megelégelték a könnyen elkerülhető baleseteket.
Hatalmas a baj. Újra megjelent a hazai piacon az olcsó, külföldi, dobozos tej és félkemény sajt
Csökken a hazai kereslet és ömlik be az import.
Szoboszlai bejelentette, hogy továbblép, a Liverpool rögtön közleményt adott ki
Mindenki az események hatása alatt van, nehéz helyzetbe került a Liverpool FC.
Ingyenessé tették ezt az orvosi vizsgálatot egy egész hónapra: ezeken a helyeken elérhető
Több mint háromszáz vizsgálati ponton várják az érdeklődőket.
Az ágyban kapta rajta a férjét egy másik nővel: döbbenetes ultimátumot adott párjának a megcsalt feleség
A pár 12 évvel ezelőtt házasodott össze, sokáig a legnagyobb szerelemben és megértésben éltek, a férj hűtlensége azonban új mederbe terelte a kapcsolatukat.
Életbe lépett egy változás a Messengernél, sokan nem örültek neki
Komoly kényelmetlenségeket okozott az átállás.
Nyugdíjasok figyelem: ennyivel emelkedik a nyugdíj januártól
Varga Mihály pénzügyminiszter az idősek világnapján jelentette be, mekkora emelésre készülhetnek januártól a nyugdíjasok.
Nem minden autós örülhet szerdától, de aki igen, az nagyon
Meglepetések érhetik október 4-től, ha megáll tankolni.
Vidéken robbanhat nagyot a magyar nyugdíjbomba, előreszámítás érkezett 2050-ig
Egyes régiókban nagyobb lehet majd az idősek aránya, mint az aktív korúaké.
Lekapcsoltak egy szervkereskedő hálózatot, 44 millió forintért adták a vese darabját
Már több mint 300 illegálisan eltávolított veséről tudnak a hatóságok.
Megműtötték Karácsony Gergelyt
Pár nap home office, írja a főpolgármester.
blogmorzsák
Az amerikai elnökválasztások 1948- 1972 között
Negyed század "a politika boszorkánykonyhájában".
Pátyi gyöngyszem - mediterrán otthon tökéletes lokációval
A mediterrán stílusú ingatlan egyedülálló lehetőséget kínál a kényelmes otthonra és nyugodt környezetre vágyóknak.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat