Ezt olvasta már?

Már Spanyolország a legferőzöttebb ország Európában

Vasárnap átlépte a 126 ezret a koronavírussal fertőzöttek száma Spanyolországban. A 42 milliós ország ezzel megelőzte az eddig legtöbb fertőzést regisztrált Olaszországot, ahol ez a szám valamivel 125 ezer alatt van.

A halottak számában ugyan még mindig Olaszország vezet 15 362 áldozattal, de Spanyolország aggasztóan közelíti meg vasárnapra 11 947 ember vesztette életét.

OLASZORSZÁGBAN VASÁRNAP 4805, SPANYOLORSZÁGBAN VISZONT 6969 ÚJ ESETET REGISZTRÁLTAK.

Olaszországban a gyógyultak száma 20 996 A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer embert jelentettek fel, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható teljes feloldásuk.

Az olasz adatok ismeretében halvány reményre adhat okot, hogy a betegség megjelenése óta először csökkent az intenzíven lévők száma.

Spanyolországban a gyógyultak száma 34 219. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél. - írta az MTI.

Borítókép: Az új koronavírus okozta megbetegedésben szenvedőknek kialakított szükségkórház a madridi Ifema kongresszusi és kiállítási központban 2020. április 2-án. MTI/AP/Manu Fernández

Forrás: index.hu

Vasárnap átlépte a 126 ezret a koronavírussal fertőzöttek száma Spanyolországban. A 42 milliós ország ezzel megelőzte az eddig legtöbb fertőzést regisztrált Olaszországot, ahol ez a szám valamivel 125 ezer alatt van.

A halottak számában ugyan még mindig Olaszország vezet 15 362 áldozattal, de Spanyolország aggasztóan közelíti meg vasárnapra 11 947 ember vesztette életét.

OLASZORSZÁGBAN VASÁRNAP 4805, SPANYOLORSZÁGBAN VISZONT 6969 ÚJ ESETET REGISZTRÁLTAK.

Olaszországban a gyógyultak száma 20 996 A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer embert jelentettek fel, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható teljes feloldásuk.

KAPCSOLÓDÓ
A járvány kitörése óta először van kevesebb beteg az intenzíven Olaszországban

Csökkent a napi halálozások száma is, de összesen már 15 ezer fölé nőtt az áldozatok száma.

Az olasz adatok ismeretében halvány reményre adhat okot, hogy a betegség megjelenése óta először csökkent az intenzíven lévők száma.

Spanyolországban a gyógyultak száma 34 219. Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy a kormány a három hete tartó szükségállapot újabb kéthetes meghosszabbítását kezdeményezi a parlamentnél.

- írta az MTI.

0

Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?

0
0

hírek innen, onnan

Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben

A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep

Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0