Ezt olvasta már?


Már legkevesebb kéttucat halálos áldozatot követeltek a téli viharok az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban vasárnapra már legkevesebb 24 ember életét követelte az öt napja tartó rendkívüli téli időjárás, a legtöbb áldozatot New York állam északi részéből jelentették.

Az Erie-tó keleti partján fekvő Buffalo városban és környékén egy méternél is nagyobb volt a hóréteg vastagsága vasárnap reggel, és a viharos szél számos utat járhatatlanná tett, sokan otthonukban rekedtek, az időjárási viszonyok miatt a mentőegységek is nehezen jutnak el hozzájuk. A nagyváros repülőtere hétfőig zárva tart.

A városban két ember pénteken amiatt veszítette életét, mert a mentők nem értek ki időben hozzájuk. További 5 ember Buffalo körzetében szintén az időjárási körülmények áldozata lett. Az amerikai nemzeti meteorológiai szolgálat (National Weather Service) előrejelzése szerint hétfőig további fél méter hó hullhat, változatlanul viharos erejű széllel párosulva.

New York kormányzója, aki pénteken időjárási vészhelyzetet hirdetett az államban, másnapra már kezdeményezte a szövetségi szintű katasztrófa kihirdetését, ami az időjárás által okozott fennakadások és károk elhárítására központi pénzforrások igénybe vételét teszi lehetővé.

Az elmúlt napokhoz képest az észak- és középnyugati államokban enyhült a hideg és országszerte már kevesebb járatot kellett törölniük a légitársaságoknak is. Vasárnap országszerte mintegy 1750 belföldi, illetve külföldi járat nem közlekedett. Szombaton ez a szám még 2800, pénteken pedig 5700 volt.

Az Egyesült Államokat szerdán északkelet felől elérő sarkvidéki légtömeg erejére jellemző, hogy megdőlt a hőmérséklet-csökkenés rekordja. A meteorológiai adatok szerint a Wyoming állambeli Cheyenne-ben szerdán mindössze 30 perc alatt zuhant a hőmérséklet 6 fokról mínusz 16 fokra. Colorado államban Denver városában csütörtök reggel mínusz 30 fokot mértek, míg előző nap délben még 10 fok fölött volt a hőmérséklet.

Az Elliott névre keresztelt téli viharzóna az előrejelzés alapján fokozatosan hagyja el az Egyesült Államokat. Az ország nagy részén a következő öt napban még ugyan az átlagos alatt marad a hőmérséklet, de Szilveszterre jelentős enyhülés várható.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A Fidelitas elnöke szerint nekik nincs közük az ukrán zászló kifeszítéséhez

Ennek ellenére a szervezet budapesti elnöke elég egyértelműen kapcsolatban állt az egyik akciózóval.

Már a kkv-knak sem kell félni a mesterséges intelligenciától, megérkezett a segítség

Palkovics László szerint nem kell félniük a mesterséges intelligenciától a kkv-knak, megérkezett a segítség, de az alkalmazottaknak sem...

Időn túli hétméteres a kézilabda-szuperrangadón: a Győr nagy lépést tett a bajnoki cím felé a Fradi ellen

Fordulatos meccs, hatalmas küzdés, mindent megkaptunk ettől a meccstől.

Mi történhetett? Kíméletlenül nekiment Putyinnak a Kreml bloggere: hazugnak és háborús bűnösnek nevezte az orosz elnököt

Váratlan fordulat rázta meg az orosz politikai közéletet. Egy korábban a Kremlhez feltétel nélkül hű szereplő most nyíltan szembefordult...

Izland már 2028-ban csatlakozhat az EU-hoz

A legnehezebb kérdések a halászati és mezőgazdasági ügyek lesznek a tárgyalásokon.

Laponyi Zsolt bejelentette, hogy a Tisza Pártra fog szavazni, miután Rétvári Bence 300 nap után sem kért bocsánatot tőle

A leszerelt őrmester szerint a belügyi államtitkárnak, Pintér Sándor helyettesének fogalma sincs, milyen törést okozott.

Szokatlan ruhában fotózták le Kamilla királynét, ritkán látni ennyire harsány színben

A nigériai elnököt és feleségét fogadta ma az angol királyi család. Károly király oldalán csak úgy tündökölt Kamilla királyné:...

Ötven év után újra űrhajósok repülnek a Hold körül: mutatjuk mikor és hogyan

A NASA április elején tervezi elindítani az Artemis II küldetést, melynek keretében több mint 50 év után először repülnek majd ismét...

Jókora mínusszal zárt a Wall Street a Fed döntése után

A szerdai nap még jó hangulatban indult a tőzsdéken, délutánra azonban látványos hangulatromlás figyelhető meg, miután arról érkeztek...

Újabb űrkatasztrófa fenyegeti a NASA-t

A NASA Artemis II holdkerülő misszióját komoly technikai és biztonsági aggályok övezik.

Őrült lopás: 15 tonna gumimaci tűnt el hirtelen

Ismeretlenek elloptak egy egész pótkocsit tele gumimacikkal. A zsákmány értéke körülbelül 250 000 euró. Nem ritka, hogy a tolvajok egész...

Házassági tanácsokat kért egy tanárnő a másodikosoktól: a válaszaik megdöbbentőek

Míg a diákok általában jó szándékú tanácsokat kapnak a tanáraiktól, egy tanárnő most megfordította a helyzetet az általános...

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

0