Ezt olvasta már?

Vizes vb - Milák és Kenderesi is elődöntős 200 méter pillangón

Milák Kristóf és Kenderesi Tamás is bejutott az elődöntőbe 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek harmadik napján.

0

Már nem kérhetnek bárkitől erkölcsi bizonyítványt a munkáltatók

Az Országgyűlés által a napokban elfogadott adatvédelmi "salátatörvény" módosította a Munka törvénykönyvét is, az új szabályok pontosan meghatározzák, hogy a munkáltatók milyen feltételek mellett kezelhetik a munkavállalók erkölcsi bizonyítványát, azaz különleges adatnak minősülő bűnügyi személyes adatát - hívja fel a figyelmet a PwC.


hirdetés

Szűcs László, a Réti, Várszegi és Társai PwC Legal szakértő ügyvédje a közleményben kifejti: egyes munkáltatók szinte valamennyi munkakör esetén az alkalmazás általános előfeltételének tekintették a feddhetetlenséget igazoló erkölcsi bizonyítvány csatolását, amelynek eredeti példánya vagy másolata bekerült a munkavállaló személyügyi aktájába. A munkaviszony megszűnése után pedig olykor még éveken át őrizték a dokumentumot annak ellenére, hogy az adatvédelmi hatóság értelmező állásfoglalásaiban már korábban is hatvan napban korlátozta az őrzési időtartamot. Arra is van gyakorlat, hogy két-három évente bekérték az erkölcsi bizonyítványt.

Az új munkajogi normák hatályba lépését követően az erkölcsi bizonyítványt kérő munkáltatóknak előzetesen meg kell határozniuk, hogy az abban található adatok mely munkakörök esetén zárhatják ki a foglalkoztatást. Csak olyan munkaköröket sorolhatnak ide, ahol törvény által védett titok, törvényben meghatározott munkáltatói érdek (például lőfegyverek használata) vagy a munkáltató jelentős vagyoni érdeke sérülne, ha az erkölcsi bizonyítványban szereplő adat ismeretének hiányában kerülne sor a foglalkoztatásra.

A munkáltatók jelentős része csak akkor kérhet erkölcsi bizonyítványt a jövőben, ha belső szabályzata pontosan felsorolja a jogszabályi feltételeknek megfelelő munkaköröket. A jelentős vagyoni érdek sérelmének bemutatására érdekmérlegelési tesztet kell készíteni, az érintett pályázók, munkavállalók számára pedig tájékoztatót, amelyet az erkölcsi bizonyítvány bemutatását megelőzően átadnak nekik.

A termelő cégek esetén a gyakorlatban mindez ahhoz vezet majd, hogy az erkölcsi bizonyítványokat csak azoknál a munkavállalóknál tekintheti meg a munkáltató, akik pénzkezeléssel foglalkoznak, utalványozási, szerződéskötési vagy aláírási joggal rendelkeznek, vagy rendszeresen nagy értékű vagyontárgyakat kezelnek, esetleg olyan jogosultsággal férnek hozzá a kulcs informatikai rendszerekhez, amelynek a visszaélésszerű gyakorlása a munkáltató jelentős vagyoni érdeksérelmével járna.

Önmagában az, hogy a munkavállaló nagy értékű gépeken dolgozik vagy az általa használt munkaeszköz jelentős értéket képvisel, a jövőben nem lesz elégséges indok ahhoz, hogy a munkáltató erkölcsi bizonyítvány beszerzésére kötelezze.

A hatósági állásfoglalás arra is utal, hogy a munkáltatók a jövőben nem készíthetnek másolatot az erkölcsi bizonyítványról, illetve azt sem papíralapú, sem elektronikus dokumentumként nem tárolhatják rendszereikben. A munkáltatók kizárólag arra jogosultak, hogy az erkölcsi bizonyítvány adatait tanulmányozzák - ez azonban önmagában is adatkezelést valósít meg, tehát fontos, hogy a munkavállalóknak szóló adatkezelési tájékoztató továbbra is utaljon erre.

Mivel az új jogszabályt a kihirdetést követően tizenöt nap elteltével alkalmazni kell, a munkáltatóknak a korábban beszerzett erkölcsi bizonyítványokat meg kell semmisíteniük, új erkölcsi bizonyítványt pedig csak akkor kérhetnek be, ha a feltételeknek megfelelő dokumentumok már elkészültek - ismerteti a PwC.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Megtiltották az olimpiai bajnok kardvívónak, hogy Áderrel együtt adjon át érmet a pesti vb-n

A Magyar Vívó Szövetség elnöke, aki egyben a Belügyminisztérium helyettes államtitkára tiltotta meg.

Eltűnt Kóté Dávid, segítsen megtalálni!

A Szekszárdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri Kóté Dávid eltűnése ügyében.

Újabb, nagyon súlyos ügyekkel gyanúsítják az Iszlám Állam itthon elfogott tagját

A nyomozó ügyészek elmentek Máltára is az elmúlt hónapokban, hogy a Magyarországon elfogott, terrorizmussal gyanúsított iszlamista, F....

Ismerősükhöz törtek be a tolvajok Esztergomban - a gond csak az, hogy otthon volt

Laptopot, készpénzt és órákat lopott volna egy esztergomi házból egy betörőpáros. A tulajdonos azonban otthon volt és felébredt a...

Ma kezdődik a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn

A szombati zárónapon Orbán Viktor miniszterelnök beszél majd.

Kegyetlen lépést jelentett be a nagy bank

Akár 10 ezer embert is elbocsáthat az UniCredit olasz bank működési költségcsökkentő tervének részeként - írja az MTI.

Vérbeli cicarajongó vagy? Akkor ezt imádni fogod!

A cicák időről időre, újra és újra megihletik a tervezőket.

Irodákban szállásol el munkásokat a VII. kerületi önkorményzat

Nincs elég szálló, kreatív megoldásokhoz folyamodnak a szereplők. A lakók nem örülnek.

A Digi online kínálatából egyelőre eltűnik az RTL Klub

Lejárt a szerződés online része, már tárgyalnak a folytatásról.

A hámló bőr semmi a durva napégés tüneteihez képest

Nem mindegy, hogy kicsit lepirulsz vagy durván leégsz a napon.

Még a héten bejelentheti az ikon visszatérését a Barca

Komoly feladatot kaphat a csapat korábbi sztárja.

0

Sport

Vizes vb: Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább, Hosszú kiesett

Kenderesi Tamás rengeteg vizet nyelt, de így is ott lesz a elődöntőben.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Összefutott Messiékkel a strandon, velük töltötte a napot egy 11 éves fiú

A történet meghittségét árnyalja, hogy mindez egy zárt luxusszigeten történt.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

A magyar csapatoknak is sorsoltak az El-ben: az Eintracht Frankfurt és az AEK Athén is jöhet

A Bajnokok Ligája után az Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosításait is kisorsolták Nyonban.

A Barca rosszfiúja döbbenetes képpel üzent az ellenfeleknek: készen áll

Most még nyaral, de fejben már a pályán van Arturo Vidal.

Szerbia nem jutott vb-elődöntőbe a férfi vízilabdatornán

A már biztos olimpiai résztvevő délszlávok búcsúja átírja a tokiói kvóták kiosztásának forgatókönyvét is.

0

Bulvár

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Megáll az ész: Mellvillantós merész fotót posztolt Hódi Pamela

Még mindig keressük az állunkat a fotót csodálva!

Bomba forma: Gáspár Evelin megmutatta hibátlan bikini-bodyját

Úgy látszik, teljes mértékben megtérült Gáspár Evelin kemény munkája, hiszen elképesztő formában van a celeblány!

Jogosnak tartja a kormány, hogy közel 10 milliárddal megcsapolta a nyugdíjvagyont kezelő céget

Ez derül ki az Mfor.hu cikke alapján egy képviselő által írásban feltett kérdésre adott államtitkári válaszokból.

Ufókról készült hiteles fotók az 1870-1979 évekből. - Elképesztő képsorozat

Egy igazán profi külföldi oldal összegyűjtötte talán az összes létező hiteles, de legalábbis nagy valószínűséggel annak mondható ufókról készült fotókat. Kiválogattuk ezekből a legdöbbenetesebbek, legérdekesebb képeket, köztük azokat, amik a különböző holdraszállások alkalmával készültek. Következzenek ezek az ominózus képek az 1870-1979 évekből!

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet a magyar leányvállalat és az anyacég is.

Keresztben vontatta az utánfutót az utánfutón - lekapcsolták az M1-esen

Egy férfi balesetveszélyesen rögzített, túlsúlyos rakománnyal közlekedett az M1-es autópályán - a vontatási szabályok megsértése és a túlsúlyos rakomány elhelyezése miatt helyszíni bírságot szabtak ki a sofőrre.

Ritkán látni őket: Családi fotót posztolt Sebestyén Balázs

Nem gyakran mutatja meg feleségét és két fiát a showman, most azonban megtette.

Van remény: léteznek még olcsó balatoni nyaralók.

Még több tucat olyan Balaton-közeli település van, ahol a nyaralók, lakások és házak átlagára 10 millió forintnál is olcsóbb.

blogmorzsák

Ha muszlim a munkatársad

Egy Angliában élő magyar tapaszta­latai muszlim munkatársakról. Mit gondolnak életről, terrorról, csa­ládról és munkáról?

Nyaralás a barátnővel egy négy éves kapcsolatban

„Az én poénjaimon nem nevet, a kigyúrt srácén, aki odacsapódott hozzánk, harsányan kacag.“

Megsokszorozódik-e a nemi betegek száma fesztiválszezon után

Nagy port kavart nemrég egy app, ami szerint hússzor annyian lettek betegek. Vajon tényleg ekkora a baj?

A román borász szőlőjét szüzek tapossák

És a tévében elmondta, hogy papírja is van róla.

Elmebeteg feliratok a csomagoláson

„Azért olvasod, mert elfelejtetted a WC-re hozni a telefonodat?“

Miért éppen Grúzia?

Addig utazz oda, ameddig meg tudod fizetni!

"Mindenkiben van egy parányi neutroncsillag-maradvány"

Márka Szabolcs és Vecsei H. Miklós beszélgetése a gravitációs hullámokról, asztrofizikáról és a tudomány lehetőségeiről.

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

0