Ezt olvasta már?


Megfosztottak állampolgárságától egy merénylőt Izraelben

Precedensértékű döntéssel a haifai bíróság vasárnap megfosztott izraeli állampolgárságától egy merénylőt, aki két éve szándékosan katonákat gázolt, majd kocsijából kiszállva késsel a menekülőkre támadt - jelentette a Háárec című újság hétfőn.

Az Izraelben, Um al-Fahem városban élő, huszonkét éves Alá Zivad édesanyja izraeli arab állampolgár, édesapja pedig az 1967-ben Jordániától elfoglalt palesztin területeken él, és nem rendelkezik izraeli állampolgársággal, csak tartózkodási engedéllyel.

A bíróság első alkalommal alkalmazta az állampolgársági törvény 2008-ban elfogadott módosítását, amely feljogosítja a belügyminisztert az állampolgárság megvonására, ha valakit terrorizmus miatt ítélnek el, és az intézkedést a legfőbb ügyész és a bíróság is támogatja.

Zivad tavaly júniusban vádalkut kötött, és beismert négyrendbeli emberölési kísérletet, amiért huszonöt év börtönre és 340 ezer sékel (mintegy 25 millió forint) kártérítés megfizetésére ítélték.

Arije Deri belügyminiszter már tavaly májusban kérte, hogy Zivadot fosszák meg izraeli állampolgárságától. A bíróság döntése értelmében Zivad október 31-én veszíti el állampolgárságát, és a döntés ellen még fellebbezhet.

A bíróság szerint Zivad "konkrét és jelentős módon megsértette Izraellel szembeni lojalitását", amikor végezni próbált négy áldozatával, akiknek alkotmányos joguk van az élethez. A döntés szerint az élethez való jog előrébb való a merénylő állampolgársághoz való jogánál.

Zivad 2015 októberében kocsijával két katonát gázolt el, majd két másik embert megkéselt, mielőtt elfogták. Mindannyian megsérültek, de a támadásban senki sem halt meg.

Az állampolgárság megvonásával megszűnnek az illető szociális jogai, benne egészség- és társadalombiztosítása is. Egy izraeli kisebbségi emberi jogi szervezet bejelentette, hogy fellebbez a bíróság döntése ellen, amely szerintük "veszélyes precedenst teremt".







0
0
0

hírek innen, onnan

Covid-csalások: hírhedt bűnözőt adtak ki Amerikának

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való...

Varga Viktor nem vitte túlzásba a fellépőruhát: egy szál kisgatyában állt a közönség elé – videó

Szokatlan látvány fogadta a hajdúszoboszlói Hungarospa közönségét: Varga Viktor egy szál makk-alsóban állt színpadra, majd a medencébe...

Idén is meghirdetik a neves dizájnversenyt

Új kategóriák és különdíjak is szerepelnek az idei felhozatalban.

Itt van Tóth Gabi nagy bejelentése, erre senki sem számított

Alig jelentette be új előadó-művészeti mentorstúdióját Tóth Gabi, máris a vártnál jóval többen jelentkeztek. Az énekesnő szerint...

Halálra ítéled a növényeidet, ha ilyen cserepeket használsz

A nyári meleg a cserepes növényeket is megviseli. Különösen rossz helyzetben vannak azok, amelyek műanyag cserépbe kerülnek, hiszen nem...

Kátai-Németh Vilmos: átfogó megújulási programot indít a kormány a szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben

Átfogó megújulási program indul a hazai szociális és gyermekvédelmi ellátórendszerben a rendszerszintű problémák, többek között a...

Itt a Tisza-kormány elképzelése a Velencei-tó megmentéséről

Röviden távon kotrással, hosszabb távon csapadékmegtartással és egy készülő, 12 pontos intézkedési tervvel mentené meg a...

Szintet lép a kínai autóoffenzíva: ott mérnek csapást Európára, ahol a legjobban fáj

A Xiaomi által vezetett kínai technológiai és autóipari óriások az európai prémium autópiac meghódítására készülnek.

AI és leépítések: négy tech óriás, négy különböző stratégia a háttérben

2026 közepéig összesen 156 975 munkahely szűnt meg világszerte. Bár a tech szektorban zajló elbocsátási hullámot gyakran egységesen az...

„Nem olyan lett a végeredmény, mint szerettem volna” – Kóbor Léna Gyöngyhajú lány-feldolgozását többször is fel kellett venni

Kóbor János lánya először betegen énekelte fel az Omega-sláger feldolgozásának első verzióját, de nem volt megelégedve vele, ezért...

Ezzel az egyszerű módszerrel azonnal eltüntetheted a fehéres-szivárványos lerakódást a lábasok aljáról

Ebben a cikkben megosztom, hogyan tudod te is könnyedén újjá varázsolni a lábasok alját ecet segítségével, hideg és meleg módszerrel...

Eldőlt Tóth Balázs sorsa a Blackburn Roversnél

Az angol másodosztályú klub az elmúlt napokban újabb szerződéstervezetet tett a válogatott kapus elé...

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona

A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

0