Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
A Nemzeti Alapprogramban kedden megjelentek a civil szervezetek 2011. évi működését támogató első pályázati kiírások - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkársága az MTI-vel.
Az államtitkárság közleményében kiemelte: a 2011. január 1-jétől működő Wekerle Sándor Alapkezelő a civil szervezetek működéséhez, valamint a szakmai programok és aktuálisan az önkéntesség európai évéhez kötődő pályázati programok kiírásait jelentette meg.
Mint írták, a jövőben a Wekerle Sándor Alapkezelő készíti elő és bonyolítja le egyebek mellett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz rendelt, magyarországi költségvetési forrásból megvalósuló egyházi, nemzetiségi, kisebbségi, civil és társadalmi felzárkózással kapcsolatos pályázatokat.
A közlemény szerint a néhány hónapja működő alapkezelő eredményes ténykedését vetíti előre, hogy sikerült időben és hátrányokozás nélkül megjelentetni a civil szervezetek működését segítő támogatási pályázatokat.
A Nemzeti Civil Alapprogram (NAC) tavalyi, összesen 6 milliárd 251 millió forintos támogatási keretéből eddig 6 milliárd 95 millió forintot utaltak ki a civil szervezeteknek, ami a 2011. évi első féléves működés tényleges előfinanszírozását teszi lehetővé - fűzte hozzá az államtitkárság.
MTI

- Hét végéig lehet támogatást kérni energiahatékonysági lakásfelújításra
- Szülőföld Alap: összesen 1,315 milliárd forinttal támogatják határon túli magyar szervezeteket
- 900 milliárd forint EU-s forrásra pályázhatnak a hazai válllalkozások
- Módosult a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény
- AMC: pályázat a magyar borkultúra népszerűsítésére
- Támogatást a napelemeseknek!
- Megjelentek a civil szervezeteket támogató idei pályázati kiírások
- Új Széchenyi Terv: 1500 milliárd forint és több mint 80 felhívás
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

