Megkezdődött a Bartók Béla nemzetközi kórusverseny Debrecenben
A kórusok felvonulásával és a Nagytemplomban tartott közös énekléssel megkezdődött a 28. Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál csütörtök délután Debrecenben.
"Mi itt Debrecenben immár 28. alkalommal teszünk kísérletet arra, hogy az alkotási folyamat végén kikristályosodott teljesítményeket egy nemes verseny keretein belül megmérjük" - mondta köszöntőjében Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere.
Hozzátette: 11 ország 18 kórusa érkezett Debrecenbe a világ minden részéből, közel ezer énekes, akik mindannyian magukkal hoznak valamit hazájukból. "Ez a kulturális sokszínűség lehetőséget biztosít arra, hogy jobban megismerjük és megértsük egymást" - fűzte hozzá.
Komolay Szabolcs kiemelte: a kétévente megrendezett kórusverseny immár 57 esztendeje hozzátartozik Debrecen tradíciójához, és azon kulturális értékeihez, amelyek "jelentős szerepet kaphatnak abban a versenyben, amelynek a végén reményeink szerint Debrecen töltheti be Európa Kulturális Fővárosa szerepét 2023-ban".
"A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér" - idézte Debussyt az alpolgármester, hangsúlyozva: "ma este a szó hatalma megtörik, és a zene fogja átjárni városunk utcáit és tereit, megmutatva a világnak azt, ami össze tud tartani faji hovatartozástól és nyelvtől függetlenül több száz embert, akik a zene nyelvét használva szólítják meg egymást és a zene iránt fogékony közönséget".
A kórusverseny megnyitóján felidézték, hogy Gulyás György néhai karnagy, zenepedagógus azzal a céllal alapította a debreceni Bartók kórusversenyt, hogy az 1945 utáni kortárs kórusirodalom zászlóshajója legyen.
A kötelező programban a magyarországi és a külföldi kórusok is bemutatnak egy-egy kortárs magyar művet, mellette pedig saját kultúrájuk legjelentősebb kórusműveiből adnak ízelítőt. A különféle kategóriákban két zsűri értékel, a kategóriagyőzteseknek a verseny nagydíjáért folyó vasárnapi küzdelmében pedig az egyesített zsűri hozza meg a végső döntést.
A Bartók kórusverseny idei nagydíjasa 2019-ben meghívást kap az olaszországi Arezzóba, a Kórusmuzsika Európa Nagydíja (EGP) versenyre.
hírek innen, onnan
Vetésforgó: ezért fontos a kertben, ha jó termést akarsz
A vetésforgó alkalmazása a kertben nemcsak a bőséges termés kulcsa, de a talaj egészségét is hosszú távon biztosítja. Ismerd meg,...
Újabb nagy erősödés előtt a forint?
Bár gyengébben zárta a hazai fizetőeszköz a hetet a főbb devizákkal szemben, mint ahol elkezdte, azért még mindig több éve nem látott...
Egyetlen döntés világosabbá tette az egész házat – és mindent megváltoztatott
Egy családi ház átalakítása sokszor apró döntések sorozatából áll. Új színek, új bútorok, finomhangolt részletek. Mégis vannak...
Kőkemény üzenet jelent meg a Tisza Párt Facebook-oldalán! Üzentek azoknak, akik törvényt sértettek
Egyértelmű, mire vonatkozik.
Szakértő állítja: ha nem így szeded a kollagént, csak pénzkidobás az egész
Napjaink egyik legfelkapottabb étrend kiegészítője a kollagén. A Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora mondja el, hogyan szedd, ha azt...
A világ leghíresebb szellemházai: fotókon a szebb sorsra hivatott épületek
Nagy horderejű projektet, amelyek teljesen leálltak.
Duplájára nőhet egyes gyógyszerek ára az iráni háború miatt: ezek a készítmények drágulhatnak leginkább
A gyógyszerpiacon is óriási áremelkedést hozhat a háború nyomán kialakult olaj- és energiaválság.
Takács Péter beleszállt az új egészségügyi miniszter csapatába: Fidesz B-válogatott, amelyet egy csipetnyi Szdsz fűszerez
A leköszönő egészségügyért felelős államtitkár szerint nem biztos, hogyha lett volna minisztériuma, az hatékonyabban működött volna....
Tömeges evakuálás Romániában orosz dróntörmelékek miatt
Kétszáztizenhét embert evakuáltak szombat reggel a romániai Galacon (Galati), miután a környéken orosz dróntörmelékekre bukkantak –...
Raskó György: A Fidesz a magas élelmiszer-inflációba bukott bele
Raskó György egy gazdagréti termelői piacon tett látogatásáról írt, ahol az árusok és a vásárlók hiánya alapján értékelte a...
Ötéves lett Samu, a Fővárosi Állatkert kiselefántja
A kiselefánt hamarosan elköltözik Budapestről.
Hercegnőként indult, a világ legszebb sztárja lett Anne Hathaway - Fotók
A People magazin a világ legszebb sztárjának választotta Anne Hathawayt, aki hamarosan Az ördög Pradát visel második részével tér vissza...
Sport
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa
95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.
Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől
Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.
Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen
A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.
A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított
Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.
Liverpoolban már a vészharangot kongatják Szoboszlai szerződése kapcsán
Szoboszlai múlt heti nyilatkozata után a Liverpoolnak lépnie kell.
Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja
Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.
Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje
A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.
Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt
Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.
Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók
A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban
Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.
A Real Madrid edzőjét az sem érdekli, ha Mbappé Julia Roberts képeit lájkolja
Álvaro Arbeloa elegánsan kibekkelte az újságírói kérdést.
Bulvár
Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle
Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.
Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént
Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.
Karácsony Gergely üzent a Tisza új miniszterének, akinek közben előkerült a Fideszhez fűződő múltja is a fórumokon
Karácsony Gergely megszólalt a Tisza új miniszteréről.
Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában
Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak
Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva
Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.
Vitézy Dávid megmutatta kikkel él együtt, azonnal hatalmas siker lett a kóbor állatokkal készült fotó
Ritka felvétel Vitézy Dávid otthonából.
Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés
Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen
Most derült ki, hogy jobban elszabadulhatott volna a pokol a magyar választási kampányban – A Tisza-kampányfőnöke egy fontos titokról beszélt
A Tisza Párt kampányfőnöke szerint súlyos politikai botrányok robbanhattak volna ki a választási kampányban, ám tudatos döntéssel visszatartották a kompromittáló anyagokat.
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint
A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.
48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma
Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.
Orbán Viktor ezt mondta a kutatóról, aki pontosan jelezte a választási eredményt
Tévedésnek nevezte a háború mint veszélyforrás túlfeszítését a Fidesz kampányában a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója a Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcast péntek

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


