Megkezdődött a második magyar kulturális világtalálkozó Pécsett
Tizenöt ország több mint száz képviselőjének részvételével szombaton megkezdődött a Magyarok második kulturális világtalálkozója nevű kétnapos rendezvény Pécsett.
Az idén alapításának 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi projektirodája és a pécsi székhelyű Határokon Túli Magyarságért Alapítvány (HTMA) által szervezett rendezvényen Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár azt mondta, hogy fellendülőben van a magyar kultúra ápolása és gondozása.
A kulturális nagyberuházásokat sorolva úgy fogalmazott: "soha még kormányzat ilyen nagy nemzeti erőforrást nem fordított a kultúra támogatására". Összességében csak a fővárosban 422 milliárd forint értékű beruházás valósul meg - jelezte hozzátéve, hogy a Modern városok program fejlesztései között kulturális elemek is találhatók, amelyekre a debreceni, a kaposvári és a veszprémi színházak felújítását hozta fel példaként.
Hoppál Péter kiemelte, hogy a kormány a Hagyományok Háza működést is a legmagasabb szintre akarja emelni: Magyarországon belül megyei intézményegység-hálózatot 9 központtal, a határon túli magyar közösségek számára hálózati rendszert hoznak létre a Vajdaságban, a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján. A többletfeladat többletfinanszírozást igényel, így a tavalyi 850 millió forint körüli állami működési támogatás után idén 1,6 milliárdban részesül a Hagyományok Háza - tette hozzá.
Kitért arra is, hogy hatalmas vállalásokat tett a kormányzat a művészeti, történelmi és emlékezetpolitikai témájú emlékévekkel, amelyek üzenetét minden közösséghez próbálják eljuttatni, ezeken a határon túli és a diaszpóra-magyarság is részt vesz.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára előadásában 2010-től kezdődően a legfontosabb feladatnak nevezte a magyarság újraegyesítését a világban.
Ennek eredményire térve emlékeztetett arra, hogy az egyszerűsített honosításnak köszönhetően eddig csaknem 830 ezer külhoni magyar vált állampolgárrá, 110 ezer diaszpórában élő magyar kapta vissza állampolgárságát. "Egyre közelebb kerülünk ahhoz a célhoz, hogy 2018-ra az egymilliomodik új magyar állampolgár is letegye esküjét" - hangoztatta a politikus.. Jelezte, hogy míg 2009-ben az akkori kormányzat 9 milliárd forinttal támogatta a külhoni magyarokat, addig tavaly a nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 73 milliárd forinttal segítette a magyar közösségek megerősödését világszerte.
A helyettes államtitkár a további célok között említette a szórványban működő oktatási rendszer és gazdasági kapcsolatok erősítését. A Magyarok kulturális világtalálkozóját első alkalommal 2010-ben tartották a HTMA szervezésében. A vasárnap véget érő eseményre a világ számos tájáról elismert magyar közéleti, kulturális és tudományos személyiség kapott meghívást - áll a rendezvényt ismertető írásos összegzésben.
hírek innen, onnan
„Az orosz propaganda megtévesztett" – teljes fordulatot vett Trump egyik leghűségesebb szövetségese Ukrajnával kapcsolatban
Még Németh Zsolt is elégedetten csettintene egy ekkora pálfordulás láttán.
Két hét után megállt az amerikai bombázás, patthelyzet a háborúban
Volt már erre példa a közelmúlt amerikai történelmében, hogy egy ilyen patthelyzetben kezdődött a kapcsolatok rendezése.
Navracsics bebizonyította, hogy valójában nem létezik „emberarcú fideszes”
Fejezzük be ezt az ócska hazudozást és önámítást az „emberarcú fideszesről”, ugyanis nincs ilyen! - írja publicisztikájában...
Traktorosok rémálma: baleset történt, hátulról csapódott a pótkocsiba az autó
Személyautó és mezőgazdasági vontató ütközött Debrecen és Hajdúszovát között, a helyszínre a tűzoltók és a társhatóságok is...
Téli gumi, nyári gumi, pakolás, hőfok – minden, amit a Magyar Gumiabroncs Szövetség szerint tudni érdemes
A nyári vakáció alatt a kánikula, a telepakolt autó és a hosszú utak is próbára tehetik a jármű abroncsait, így mindenképpen...
A tüdőre is rámehet: nők mesélnek arról, milyen pusztítást végezhet az endometriózis
Három nő története mutatja meg, hogy az endometriózis nem egyszerűen "erős menstruáció". Ez egy olyan, egész szervezetet érintő...
Nagy elődök nyomában a 280 lőerős Opel Corsa Hot Hatch
Az Opel friss „mindennapi sportgépe” hivatalosan az októberi Párizsi Autószalonon lép színre, de még idén a kereskedésekbe is...
Irán nem támadja Amerika szövetségeseit, mert az USA nem bombázza Iránt
Az iráni stratégia a megtorláson és a támadások viszonzásán alapul.
Magyar Péter: A Forma-1-es Magyar Nagydíj óriási lehetőség az ország számára
A miniszterelnök a Forma-1 elnök-vezérigazgatójával és a jogtulajdonos Liberty Media vezetőivel is egyeztetett a Hungaroringen, ahol a...
Putyin örülhet, kicsit előrébb nyomultak az oroszok
Elfoglaltak egy ukrán falut.
Ez a 3 piros ital a kutatások szerint segíthet csökkenteni a magas vérnyomást
Ezek az italok nemcsak finomak és egészségesek, de a kutatások szerint jó társaink a vérnyomáscsökkentésben is!
Menekülnek a magyarok Horvátországból: borzalmas vihar tart a legnépszerűbb üdülőhelyek felé – fotó
A gondtalan adriai hűsölést egy szempillantás alatt változtatja meg az a viharzóna, amely felhőszakadásokkal és viharos széllel egyenesen...
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Több mint egy Európa-bajnoki arany: új korszak kezdődhet a magyar férfi kézilabdában?
Tartósan sikeres időszak jöhet.
Bulvár
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Így néz ki a kullancsfészek a kertben – jobb, ha felismeri időben
Ön látott már "kullancsfészket"?
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat
Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


