Ezt olvasta már?


Megszakadt a debreceniek győzelmi sorozata

Tizenhárom pontos vereséget szenvedett a DEAC kosárlabdacsapata az NKA Universitas Pécs otthonában. Pethő Ákos alakulata az első negyedet leszámítva végig erőtlen játékot mutatott, így a házigazda magabiztosan törte meg a cívisvárosiak hat mérkőzés óta tartó győzelmi szériáját.

 

A háromhetes bajnoki szünetet követően Pécsett vendégszerepelt a Debreceni Egyetem alakulata. Nem a legjobb előjelekkel várhatták a találkozót a hajdúságiak, ugyanis csapatkapitányuk, Mócsán Bálint betegség miatt nem tudta vállalni a játékot, helyét Gál Csongor vette át a kezdőötösben.

A találkozót a két házi pontkirály kosarai nyitották, Tyus középtávolijára válaszolt Durmo egy zsákolással és egy közelivel, majd nem sokkal később az élete első A-csoportos meccsén kezdő Gál talált be kintről, ráadásul kétszer egymás után. A negyed derekáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám az első negyedben összesen tíz pontot jegyző Durmo kosaraival meglépett a házigazda (17-11). Nem hagyta magát a DEAC, szorítottak védekezésükön, Tyus triplájával és Szubotics kettő plusz egyes akciójával pedig kiegyenlítettek, sőt az utolsó mozzanat is a szerb erőcsatár nevéhez fűződött, pontos távolijának köszönhetően tíz perc után már ők vezettek 20-17-re.

A folytatásban rendezte a sorokat az NKA, Rátgéber és Durmo révén hamar átvették a vezetést, s bár Gál harmadik hármasát is beszórta, a bosnyák magasember továbbra is ellenállhatatlan volt, Pethő Ákos ki is kérte első időkérését (26-23). A rövid fejmosás után tovább nyílt az olló, s bár Osztojics centerezéseivel idővel a DEAC is elkezdte gyűjteni a pontokat, az agresszív pécsi védekezés szemmel láthatóan nem ízlett a cívisvárosiaknak, így a vendéglátó magabiztosan őrizte fórját. A nagyszünethez közeledve még egy lapáttal rá tudott tenni a vendéglátó, Durmo zsákolásával pedig a nagyszünetre kétszámjegyű vezetéssel mehettek (42-32).

A fordulás után közel négy percet kellett várni az első debreceni kosárra, de mivel Szubotics hárompontosa előtt a pécsiek is csak két mezőnykosarat jegyeztek, így nem került sokba a rövidzárlat (46-35). Ezt követően is rengeteg hibával játszottak a felek, rossz döntések és kihagyott üres helyzetek jellemezték a játékot. Az állóvizet Wade kavarta fel, az addig pont nélkül álló amerikai egy percen belül két triplát is dobott szinte centiméterre ugyanonnan, azonnal jött is az időkérés Krasovec mestertől (51-44). Össze is kapta magát a Pécs, stabil hátsó alakzatukra építve egy 7-0-s futással zárták a negyedet, ezzel kényelmes helyzetben várhatták a záró felvonást.

Marinkovics zsákolása, Brbaklics hármasa és Carapic büntetője után már eldőlni látszott a találkozó, az eredményjelző először mutatott húsz pontos különbséget (64-44). Pongó ugyan megtörte a 13-0-s rohanást egy ziccerrel, majd nem sokkal később kintről is pontos volt, de a játék továbbra is erőtlen volt, így az idő előrehaladtával egyre inkább egyértelművé vált, hogy megtörik a DEAC hat meccs óta tartó győzelmi sorozata. A hátralévő időben a fiatalok ugyan bátor játékkal még kozmetikázni tudtak az eredményen, de az NKA győzelme nem fogott veszélyben, 72-59-es győzelmükkel pedig még életben tartották esélyüket a rájátszás elérésére.

Férfi kosárlabda NB I.:

NKA Universitas Pécs – DEAC 72-59 (17-20, 25-12, 16-12, 14-15)

NKA: Abell 12/3, Carapic 5, BRBAKLICS 8/6, DURMO 27, Meleg 6 csere: MARINKOVICS 10, Rátgéber 2, Lukácsi 2, Mezőfi.

DEAC: Tyus 5/3, GÁL 9/9, Wade 8, Kovács 4, Osztojics 9 csere: SZUBOTICS 15/6, Flasár 4, Hőgye, Pongó 5/3, Varga.

civishir.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Betiltják a kiskorúak e-rollerezését? Szigorú szabályok léptek életbe egy európai országban

Észak-Macedónia jelentősen szigorította az elektromos rollerek használatára vonatkozó szabályokat. Az új előírások szerint 18 év...

Ezért nem szabad a mentát közvetlenül a szabad földbe ültetni

A mentáról elsőre talán a friss limonádé jut eszedbe – de egyetlen hibás lépéssel hamar az egész kerted ura lehet. Mutatjuk, miért...

Óriási vámcsomagot élesít Trump, órákon belül életbe lép

Péntektől 10-12,5 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államok több tucatnyi kereskedelmi partnerére. A Trump-adminisztráció azzal...

Gyilkolt a hőkupola: Több ezer ember halt meg Franciaországban

Sokkoló adatokat közölt a júniusi kánikukáról Franciaország

Az AI-cégek mérlegen kívüli kötelezettségei elérték az 1,65 billió dollárt – A nagy dobás lábjegyzetcsapdája

Öt amerikai technológiai óriás mérlegen kívüli vállalásai elérték az 1,65 billió dollárt. A nagy dobás arra világít rá, miért a...

Ellepik a darazsak a teraszodat? Ezt a konyhai maradékot vesd be ellenük

A darazsak különösen nyár végén érdeklődhetnek az édes ételek és italok iránt, jelenlétük pedig pillanatok alatt elronthat egy...

Bognár kifakadt a játékvezetésre: "Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna"

Bognár György, a Paks vezetőedzője értékelte a Panathinaikos elleni Konferencia Liga-selejtező párharcának első mérkőzését.

15 éve nem volt ilyen erős a növekedés az Intelnél - Szárnyal az árfolyam

Az Intel csütörtökön, piaczárás után tette közzé idei második negyedéves gyorsjelentését. A chipgyártó minden várakozást...

Így megy neki az Állami Számvevőszéknek a Tisza-kormány

Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki bejelentése után meg is jelent a közlönyben a kormány határozata, ami az Állami...

Ezt a hibát sokan elkövetik a konyhában: egyetlen mozdulat, és pillanatok alatt lángba borulhat minden

Egy konyhai tűz néhány másodperc alatt válhat életveszélyes helyzetté, különösen akkor, ha forró olaj gyullad meg a tűzhelyen.

Csak a régi pozíciójába térne vissza Zelenszkij kirúgott minisztere

Mihajlo Fedorov úgy érzi, csak korábbi posztján tudná érdemben befolyásolni a háború kimenetelét.

0

Sport

„Elvették” a vb-döntő Aranylabdáját, a világszervezet inkább Messinek adta a díjat

A FIFA szerint a világbajnok spanyolok középpályása, Rodri volt a torna legjobbja. Hibáztak volna?

Valami történt a vb-döntő előtt, kísérteties videó került elő Messiékről - Ezért játszottak katasztrofálisan

Lionel Messi láthatatlan volt a pályán, helyzete sem volt Argentínának. Az FBI állítólag megszállta a stadiont miattuk.

Kiszivárgott: az FC Barcelona órákon belül leigazol egy világsztárt

Az El Chiringuito osztott meg részleteket arról, hogy ki lesz Robert Lewandowski utódja.

Marco Rossit családi tragédia érte, de a haláleset ellenére már az ukránokra készül

Húzós ősz vár a magyar válogatottra, de a kapitány felkészülését a Rossi-család drámája beárnyékolta.

Csak összehozta a nyár álomigazolását a Ferencváros

Ráadásul kifejezetten olcsón sikerül megszerezni.

Spanyol színésznővel melegedett össze a világbajnokság gólkirálya

Minden jel arra mutat, hogy rátalált a szerelem a gólgyárosra.

Három sztárcsapat akarja leigazolni Marcus Rashfordot

Premier League-csapatok akarják a Manchester United játékosát.

Még kap egy utolsó esélyt, de közeleg a Liverpool sztárjának eladása

Nagyon gyorsan meg kell győznie Andoni Iraolát.

Kimi Antonelli: Apám azt mondta, ha még egyszer ilyet csinálok, kitekeri a nyakamat, mint egy csirkének

Leclerc a Hungaroring kanyaraiban, Versappen pedig az egy éve látott feltámadásban bízik.

0
0

Bulvár

Kifutott a megérkezett csomagért a 3 éves kislány: Pár perccel később már az intenzív osztályon küzdöttek az életéért

Izgatottan szaladt ki a kertbe a hároméves kislány a neki érkezett csomagért, ám a felhőtlen öröm pillanatok alatt felfoghatatlan drámába fordult.

Németh Balázs: Egy kopott használtautó áránál nem lehetett több Orbán Viktor amerikai utazása

Szánalmas bohócnak nevezte a Telex összes újságíróját a fideszes képviselő.

„Elvették” a vb-döntő Aranylabdáját, a világszervezet inkább Messinek adta a díjat

A FIFA szerint a világbajnok spanyolok középpályása, Rodri volt a torna legjobbja. Hibáztak volna?

Vége egy korszaknak: három tévécsatorna búcsúzik

A német közszolgálati televíziózás jelentős átalakulás előtt áll: az ARD és a ZDF bejelentette, hogy 2026. december 31-ével megszünteti három lineáris televíziós csatornáját, a tagesschau24, a ONE és az ARD al

47 fokos hőséggel robbanhat be az újabb hőkupola: szaharai levegő éri el Európát

Hőkupola formálódik Délnyugat-Európa fölött, és az enyhébb időt hozó hidegfront után rövidesen hazánkban is visszatérhet a hőség.

Fotókon Magyar Péter és Varga Judit egykori balatoni háza: meseszép a 300 millióért eladó ingatlan

A Balatonhenyén található ingatlanhoz 2000 négyzetméteres telek is tartozik.

Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból

A magyar médiarendszer átalakításával kapcsolatban.

Lebuktatták Pócs Jánost: Tóth Vera és Szulák Andrea nevében milliókat vettek fel a nála bejegyzett egyesületnél – a Brazilban is a papír írja át a valóságot

Több mint 150 millió forint állami támogatást kapott a Pócs János családi birtokára bejegyzett Jász Nemzet Egyesület. A Brazil bürokratikus világa segít megérteni, hogyan válhat egy dokumentumba írt állítás hiv

Megtorlást követel a nép: Gajdos László nyomozni kezdett a hatvanpusztai zebrák ügyében

Szabálytalanságokat talált Gajdos László a hatvanpusztai zebrák ügyében: tizenhétből ötről semmit sem tudni. Elhullott állatok és bűnügyi nyomozás a Mészáros-közeli telepen.

Elszabadul az pokol napközben: Kiadták a sárga riasztást, komoly vihar közelít

Nyugodt, napsütéses idővel indul a nap, ám északnyugat felől hirtelen lecsap a viharos időjárás az egész országban.

A Tiszában találták meg a búvárok a feleségét gyászoló motoros holttestét

A rendőrség vizsgálja a 74 éves férfi halálának a körülményeit.

Az Orbán-kormány eltörölte a NAV legerősebb fegyverét a Tisza visszahozza

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok.

blogmorzsák

Nagy friss sertéstarja teszt

Legújabb vaktesztünkön a sokoldalúan elkészíthető friss sertéstarjákat értékeltük.

Ortega országa

Nicaraguában többet soha nem lesz választás, legalábbis Ortega reményei szerint.

Robin Beck interjú

“Ezzel az albummal kapcsolatban az volt a legfontosabb, hogy egyáltalán elkészült”

0