Ezt olvasta már?

A panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei

Az ingatlan.com portál elemzése szerint a panellakások lehetnek az idei albérletszezon slágerei.

0

Megszerezték idei első győzelmüket a debreceni gladiátorok

A forduló előtt két nyeretlen csapat mérte össze tudását a Böszörményi úti Campus sportpályáján. A Debreceni Egyetem amerikaifoci csapata a Budapest Wolves 2 ellen akarta megtörni a gyengébb idénykezdetet, ami sikerült is.


hirdetés

A DEAC Gladiators gyorsan a kezébe vette az irányítást a foghíjasan kiálló Farkasok ellen. Gyönyörű jelenetek után érdemelte ki az alakulat a közönség vastapsát. A cívisvárosiaké volt az első támadás joga, amit értékesítettek is.

A hazaiak 23 yardról indulhattak, innen pedig Molnár Gábor Boruzs Kevint megtalálta a 40 yardos vonal környékén, a tavalyi szezon legeredményesebb játékosa pedig a malacbőrrel végig loholta a pályát egy 77 yardos akciót befejezve. Ezután Szabó Lajos értékesítette az extrát (7-0). Az eddig brillírozó debreceni védelem a Wolves 2 ellen is állta a sarat, így hamar visszaszerezték a támadás jogát az offense-nek. Ebből pedig újabb pontokat vittek fel a virtuális eredményjelzőre a gladiátorok, Boruzs ezúttal lendületben kapott el egy Molnár-átadást és egy körülbelül 30 yardos TD-t hozott össze. A visszatérő Szabó Lajos újfent belőtte az extrát (14-0). A negyed végén a Farkasok kezdtek éledezni és egyre hatékonyabban támadtak, Marczi Máté futásai nagy gondot okoztak néha a debrecenieknek, de Nagy Tamás még a játékrész végén leszedte a levegőből Tóth Levente egyik passzát.

A fordulás után Németi Soma nagy futása hozta újra a vörös zónába a Gladiators-t. Ez az akció sem maradt szerzett pontok nélkül, Szabó mezőnygóljával már 17-0-ra vezetett a Debreceni Egyetem csapata. A hazai védelem ezután rendre jó helyzetbe hozta a támadósort, többször sikerült kedvező mezőnypozícióban megkaparintania a labdát a defense-nek, Hegyi Gergő gyűjtötte be a 30 yardos vonalon az irányító által elejtett malacbőrt, de Kis Lóránt is a Wolves térfelén blokkolt egy puntot. Emellett a negyed végén Sőrés Gergőnek is összejött egy interception. Újabb pontok azonban már nem születtek.

A harmadik negyedben egy sokkal dinamikusabban támadó Wolves lépett a pályára. Ültek az elkapások és a Marczi Máté-Danku Dávid futótandem is lopta előre a yardokat. Végül Szabó Gergő egy mezőnygóllal szépített (17-3). A Gladiators defense továbbra is remekelt, míg az offense játéka sokat akadozot.

A negyedik negyedben a Farkasok izgalmassá tették a mérkőzést, ugyanis Docsa Márton 60 yardos elkapott touchdownjával egy labdabirtoklásnyira olvadt a hazai fór (17-9). A fővárosiak játékában pedig benne volt egyértelműen a veszély. Ám a Gladiators nem hagyta magát és tovább harcolt azért, hogy eldöntse a találkozót. Végül a kétperces figyelmeztetés után nem sokkal negyedik kísérletre nem sikerült egy vendég akció a 25 yardos vonalnál, így jöhettek a hazaiak. Innen pedig Molnár megtalálta a szintén visszatérő Szabó Bálintot az end zone-ban (23-9). A végén a védelemben Sőrés Gergő megkoronázta a csapat teljesítményét egy interceptionnel, amellyel egyben bebiztosította a győzelmet csapatának.

„Nem vagyok teljes mértékben elégedett, mert úgy érzem, hogy sokkal több van ebben a csapatban” – kezdte értékelését Hanász Róbert vezetőedző. – „Néhány playünk egyértelműen jól sült el. Annak örülök, hogy végre kezdett látszani a fejlődésnek a jelei, és hogy együtt tudunk dolgozni.

Nagyon komoly munka vár még ránk a következő mérkőzés előtt, hiszen a Cowbells 2 nem lesz egy egyszerű ellenfél.

Ott figyelembe vesszük azt is, hogy az utánpótlás bajnokságban a döntőt elveszítettük ellenük. Viszont a Wolves 2 elleni sikerrel megtettünk egy lépést. Szeretnénk a hátralévő mérkőzéseinken nagyobb léptekben fenntartani ezt a fejlődési folyamatot.”

A DEAC Gladiators idei utolsó hazai alapszakasz meccsét április 28-án játssza a Budapest Cowbells 2 ellen.

DEAC Gladiators-Budapest Wolves 2 23-9 (14-0, 3-0, 0-3, 6-6)

Pontszerzők: Boruzs Kevin 2 TD, Szabó Bálint 1 TD, Szabó Lajos 1 FG és 2 XP, illetve Bocsa Márton 1 TD, Szabó Gergő 1 FG.

 

Forrás: dehir.hu







0
0

hírek innen, onnan

Megsérült Vin Diesel kaszkadőre a Halálos iramban forgatásán

Még a levegő is megfagyott a Halálos iramban 9. részének forgatásán, amikor Vin Diesel kaszkadőre több mint 9 méter magasból a mélybe...

Hatalmas visszahívási hullám indult a Volvónál

A Volvo Cars több mint 500 ezer autóját rendelte vissza ellenőrzésre világszerte egy hibás motorelem miatt, amely akár tüzet is okozhat.

A fideszes félrelöki a világbajnokot

Valami furcsa, magnetikus hatással van a fideszes politikusokra a sport. A miniszterelnök szenvedélye ragályossá vált; Orbán Viktor ugyan...

A világ legnagyobb villanyautója

A világ legnagyobb villanyautója egyes források szerint termeli az áramot, jobb, mint egy örökmozgó. A teljes anyag A világ legnagyobb...

A Google, a Facebook és a Microsoft szervereiről is képes adatokat lopni egy új program

Ismét hírbe hozták az izraeli NSO Groupot, kiderült ugyanis, hogy kémprogramjával felhasználói adatok szerezhetők az Apple, a Google, a...

Drágított az új inflációkövető állampapíroknál a kincstár

Július közepén emelte meg az államadósság-kezelő az 5 éves inflációkövető PMÁP forgalomba hozatali mennyiségét további 50 milliárd...

Tarlós elhalasztotta a szentendrei út felújítását

Elhalasztotta a fővárosi Szentendrei út felújítását Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, egyeztetve a Budapesti Közlekedési...

Ugrásra készen várja a forint a délutáni döntést

Stagnálással kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, a befektetők az MNB kora délutáni kamatdöntésére várnak. Közben a...

50 millió dollárt fektettek az Atom Bankba

50 millió fontnyi friss forrást vont be az Atom Bank, egy brit alkalmazásalapú neobank - írja a TechCrunch. Az Atom Bank nem tette közzé...

0

Sport

Vizes vb: Milák Kristóf a legjobb idővel jutott tovább, Hosszú kiesett

Kenderesi Tamás rengeteg vizet nyelt, de így is ott lesz a elődöntőben.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Összefutott Messiékkel a strandon, velük töltötte a napot egy 11 éves fiú

A történet meghittségét árnyalja, hogy mindez egy zárt luxusszigeten történt.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

A magyar csapatoknak is sorsoltak az El-ben: az Eintracht Frankfurt és az AEK Athén is jöhet

A Bajnokok Ligája után az Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosításait is kisorsolták Nyonban.

A Barca rosszfiúja döbbenetes képpel üzent az ellenfeleknek: készen áll

Most még nyaral, de fejben már a pályán van Arturo Vidal.

Drámai felvételek: a pálya szélén kapott szívrohamot a korábbi Fradi csatár

A kispadon kapott szívrohamot csapata vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzése közben, a Dinamo Bucuresti edzője, Eugen Neagoe.

0

Bulvár

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Megáll az ész: Mellvillantós merész fotót posztolt Hódi Pamela

Még mindig keressük az állunkat a fotót csodálva!

Bomba forma: Gáspár Evelin megmutatta hibátlan bikini-bodyját

Úgy látszik, teljes mértékben megtérült Gáspár Evelin kemény munkája, hiszen elképesztő formában van a celeblány!

Jogosnak tartja a kormány, hogy közel 10 milliárddal megcsapolta a nyugdíjvagyont kezelő céget

Ez derül ki az Mfor.hu cikke alapján egy képviselő által írásban feltett kérdésre adott államtitkári válaszokból.

Ufókról készült hiteles fotók az 1870-1979 évekből. - Elképesztő képsorozat

Egy igazán profi külföldi oldal összegyűjtötte talán az összes létező hiteles, de legalábbis nagy valószínűséggel annak mondható ufókról készült fotókat. Kiválogattuk ezekből a legdöbbenetesebbek, legérdekesebb képeket, köztük azokat, amik a különböző holdraszállások alkalmával készültek. Következzenek ezek az ominózus képek az 1870-1979 évekből!

7,3 milliárd forintot fizet a Microsoft, hogy elsikálják magyarországi korrupciós ügyét

A kormányzati beszerzéseknél kifizetett kenőpénzek szúrtak szemet az amerikai hatóságoknak, peren kívüli megállapodás született. Fizet a magyar leányvállalat és az anyacég is.

Keresztben vontatta az utánfutót az utánfutón - lekapcsolták az M1-esen

Egy férfi balesetveszélyesen rögzített, túlsúlyos rakománnyal közlekedett az M1-es autópályán - a vontatási szabályok megsértése és a túlsúlyos rakomány elhelyezése miatt helyszíni bírságot szabtak ki a sofőrre.

Ritkán látni őket: Családi fotót posztolt Sebestyén Balázs

Nem gyakran mutatja meg feleségét és két fiát a showman, most azonban megtette.

Van remény: léteznek még olcsó balatoni nyaralók.

Még több tucat olyan Balaton-közeli település van, ahol a nyaralók, lakások és házak átlagára 10 millió forintnál is olcsóbb.

blogmorzsák

Ha muszlim a munkatársad

Egy Angliában élő magyar tapaszta­latai muszlim munkatársakról. Mit gondolnak életről, terrorról, csa­ládról és munkáról?

Nyaralás a barátnővel egy négy éves kapcsolatban

„Az én poénjaimon nem nevet, a kigyúrt srácén, aki odacsapódott hozzánk, harsányan kacag.“

Megsokszorozódik-e a nemi betegek száma fesztiválszezon után

Nagy port kavart nemrég egy app, ami szerint hússzor annyian lettek betegek. Vajon tényleg ekkora a baj?

A román borász szőlőjét szüzek tapossák

És a tévében elmondta, hogy papírja is van róla.

Elmebeteg feliratok a csomagoláson

„Azért olvasod, mert elfelejtetted a WC-re hozni a telefonodat?“

Miért éppen Grúzia?

Addig utazz oda, ameddig meg tudod fizetni!

"Mindenkiben van egy parányi neutroncsillag-maradvány"

Márka Szabolcs és Vecsei H. Miklós beszélgetése a gravitációs hullámokról, asztrofizikáról és a tudomány lehetőségeiről.

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

0