Megszületett Latinovits Zoltán színész
1931.09.09 - én, 79 évvel ezelőtt született. Latinovits Zoltán: érdemes művész, a magyar színházművészet kiemelkedő egyénisége, posztumusz Kossuth-díjas.
Édesanyja Gundel Katalin, a legendás vendéglátós família sarja. Második férjétől, Frenreisz Istvántól születtek Latinovits féltestvérei, (művésznevén) Bujtor István és Frenreisz Károly.
Építész diplomát szerzett, majd a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1962-ben került a fővárosba, a Vígszínházhoz. Játszott és rendezett Veszprémben. Utoljára a Fővárosi Operett Színházban lépett fel. Szuggesztív indulatok, belső tűz, az érzelmek és az értelem harmóniájából fakadó alakábrázolás jellemezte művészetét. 1959-ben filmezett először. Több mint ötven filmben játszott, legemlékezetesebbet az Isten hozta őrnagy úr és a Huszárik Zoltán rendezte Szinbád szerepében alakított. Kiváló volt Ady, József Attila, Illyés Gyula verseinek előadójaként is. Rendezőként is a megszállottság és a kérlelhetlen igényesség jellemezte.
Latinovits sokat viaskodott az akkori hatalom képviselőivel, igazságkeresését, jobbító szándékát írásban is megfogalmazta a Ködszurkáló című (1973) önéletrajzi kötetében. A kortársak meg nem értése felőrölte idegeit. Máig vitatott, hogy a balatonszemesi vasútállomáson "véletlen" baleset történt-e vele vagy öngyilkos lett.
Szegénylegények (1965), Hideg napok (1966), Isten hozta, őrnagy úr! (1969), Szindbád (1971)

- Művészeti mesterképzések a BKF-en, hiánypótló új szakkal
- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

