Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
Schmitt Pál államfő kedden este nyilvánosságra hozta vagyonnyilatkozatát a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján.
A dokumentumból kiderül, nem változott jelentősen a köztársasági elnök vagyoni helyzete, megválasztása óta is ugyanabban az öt ingatlanban van részesedése, emellett megtartotta Harley Davidson motorját is.
Az Országgyűlés 2011 júliusában foglalta sarkalatos törvénybe, hogy - a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan - a köztársasági elnöknek is évente kell vagyonnyilatkozatot benyújtania, szemben a korábbi szabályozással, amikor az államfőknek csak megbízatásuk kezdetekor, megszűnésekor és félidejében kellett beszámolniuk anyagi helyzetükről. Schmitt Pál a február 1-i határidő előtt közzétett vagyonnyilatkozatában ugyanúgy három II. kerületi, 195 és 320 négyzetméter közötti lakóház felének tulajdonjogát, valamint egy eltartási szerződéssel szerzett V. kerületi, 68 négyzetméteres lakás 50 százalékát, továbbá egy 1971-ben épített, 35 négyzetméteres Lupa-szigeti üdülő felét tüntette fel, mint korábbi nyilatkozataiban. A köztársasági elnök megtartotta 1998-ban vett Harley Davidson motorját, vagyonnyilatkozatában emellett hivatali juttatásai között feltüntette elnöki rezidenciáját, a Terrorelhárítási Központ által biztosított személygépkocsi-használatot, valamint az ingyenes mobiltelefon- és internetszolgáltatást is. Az államfő két évvel ezelőtt 4 millió forint és 130 ezer euró pénzintézeti számlaköveteléssel rendelkezett, ami mára 7 millió forintra és 27 ezer euróra csökkent. Schmitt Pál havi tiszteletdíja 2012-től a köztisztviselői illetményalap harminckilencszeresének felel meg, emellett kétszeres olimpiai bajnokként havi 243.600 forint életjáradékot kap a Magyar Olimpiai Bizottságtól, amit 2011-ben a Külügyminisztériumtól utalt, összesen 853 ezer forintos kiküldetési napidíj egészített ki.
mti

- A nők hajlamosabbak a Facebook-függőségre
- A szívbeteg mama legtöbbször kislányt szül
- A történelem írásbelikkel folytatódnak a vizsgák
- Kétnapos Somlói Tavasz Fesztivál a hétvégén
- Hétvégéig élvezhetjük a napos időt
- Mai névnapok és eredetük
- A mindennapos testnevelés bevezetése az egyik fő cél
- Rendben megkezdődtek a matematika írásbelik
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért

