Megvalósult energetikai fejlesztés Encsencs községben
153,1 millió forint uniós támogatásból valósult meg komplex energetikai fejlesztés Encsencs község általános iskolájának épületén, valamint napelemrendszer telepítés a polgármesteri hivatal és az idősek otthona épületén az önkormányzat energiafelhasználásának csökkentése érdekében.
hirdetés
Encsencs Község Önkormányzata 2017 júniusában 153,1 millió forint vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert az „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című pályázati kiíráson. A projekt keretében egy épület komplex energetikai korszerűsítése és két épület esetében napelemes rendszer telepítése valósult meg.
Encsencs Község Önkormányzata a jelenlegi gazdasági helyzetben igyekszik havi kiadásait a lehető legkisebbre csökkenteni. Az intézmények fenntartása jelentős terhet ró a költségvetésre, kiváltképp a téli időszakban. Ennek oka főleg az épületek rossz energetikai adottságaiból adódik. A település a havi kiadásait igyekezett jelen projekt keretein belül is csökkenteni. A projekt során Fő utca 70. szám alatt található általános iskola, Fő utca 94. szám alatt található idősek otthona és Fő utca 31. szám alatt található polgármesteri hivatal épülete került korszerűsítésre. Az iskola esetén komplex energetikai (utólagos külső hőszigetelés, nyílászáró csere, fűtéskorszerűsítése, akadálymentesítés, napelem), míg a polgármesteri hivatal és idősek otthona esetén csupán megújuló energia felhasználási (napelem rendszer) beruházás történt.
A település elkötelezett a megújuló energiaforrások hasznosításának propagálásában és lehetőségeihez mérten kiveszi részét a környezettudatos megoldások alkalmazásában. Jelen beruházás is törekedett a zöld energia kiaknázására, hiszen hőszigetelési, nyílászáró- és fűtéskorszerűsítéssel kapcsolatos energiahatékonysági fejlesztés és napelemes rendszer kivitelezése is történt a projekt keretében.
A projekt célját elérte, hogy összhangban az eu-s és a hazai energiapolitikával, a lehetőségekhez mérten a környezeti szempontokat érvényesítse a gazdasági fejlődésben.
Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.
hírek innen, onnan
Pletykamustra: a Real Madrid szemet vetett a dél-koreai klasszis Szon Hungminra
Elhoztuk a hét legizgalmasabb átigazolási pletykáit.
Felmérés: okkal követnek valamilyen mentes diétát a magyarok
Egy kutatás szerint évről évre többen fordulnak orvoshoz és kezdenek el odafigyelni a táplálkozásukra, ha ételérzékenységre gyanakszanak.
Új kártalanítási eljárás az Országos Betétbiztosítási Alapnál
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) stratégiai célkitűzéseivel összhangban új kártalanítási eljárás került kialakításra. Az...
Rossz hír az ukránoknak: egyre több a vitás kérdés az F-16-osok szállítása körül
Kijevnek fontos segítséget jelenthet, ha végre sikerül hozzájutnia az amerikai F-16-os vadászbombázókhoz. A nagy reményeket legutóbb...
Kiderült, hogy a gyomorfekély ellen is hatásos a legsokoldalúbb fűszer
Nem csak porcproblémákra alkalmas a hazánkban is kedvelt fűszer, kiderült, hogy még a gyomorfekély esetén is hatásos lehet.
Nagy a baj: kórházba került a válogatott magyar futballista
A kórházi ágyán nem tudott megülni egyedül, Müller Sándort rázta a hideg, hányt, elhomályosult előtte a világ
Csak jövőre jön a mélypont az építőiparban
Ötödére esett az építőipari közbeszerzések értéke, csökkennek az anyagárak, nincs pénz beruházásokra.
Újabb részletek a titkos budapesti illegális gyorsulási versenyekről
Az Árpád hídi tragédia után a rendőrség hajtóvadászatot indított.
Nem is hinnéd, milyen legendák övezik a Tisza folyót.
Hazánk második legnagyobb folyója, a Tisza, mely a Fekete-Tisza és a Fehér-Tisza összefolyásából Ukrajnában keletkezik, majd érinti...
Kapkodnak a tervgyári házakért a magyarok: elképesztő, milyen áron kelnek el a Kádár-kockák
Budapesten átlagosan több mint 700 ezer forintos négyzetméteráron kelnek el a Kádár-kockák. Előnyük, hogy jellemzően szabványméretek...
Most akkor kell az „egészséges igazolás”, vagy sem? – újabb felesleges adminisztrációs tortúra a szülők számára
Tényleg kötelező „egészséges igazolást” vinni a gyerekeknek, ha betegség után visszatérnek az intézménybe? Szülői és...
Sorsdöntő választásra készülnek a szlovákok, ez a magyarokra is hatással lesz
Szlovákiában nagy választásokra készülnek, hamarosan eldől, hogy ki vezetheti Magyarország északi szomszédját.
Sport
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától
A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.
Kiderült, mekkora sebességgel bombázott Szoboszlai a Leicester kapujába - videó
A Liverpool magyar sztárja berobbant Angliában.
Szoboszlai jobb Messinél, világszám volt a gólja
Az angol médiában a jelzők között hemzsegnek a szuperlatívuszok.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
70 milliós támadó ejtette ki a Manchester Cityt
Minden hazai kupasorozatot már egészen biztosan nem fog megnyerni a Manchester City.
Nem Szoboszlai miatt érdekes a Premier League
És nem is Kerkez Milos miatt, bár roppant büszkék vagyunk a PL magyarjai. Azonban az angol elsőosztály már hosszú évek óta a legizgalmasabb, legérdekesebb és legnézettebb liga. Mondjuk, miért.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Összeesett egy magyar focista, mentő vitte le a pályáról
Nagy volt az ijedtség a Magyar Kupa megyei selejtezős meccsen.
A mezek miatt teljesítenek gyengébben az Aston Villa focistái
Most lett elege az idei mezkollekcióból az Aston Villának.
Szoboszlai: Karrierem egyik legszebb gólja volt
A Ligakupában rúgott óriási gólt Szoboszlai Dominik. A meccs után többek között a góljáról is nyilatkozott.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor
Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.
„A fizetésem nettó 500-600 ezer forint lesz, ami több, mint amennyi a tanári bérem volt bruttóban” – buszsofőr...
A státusztörvény miatt távozott.
Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket
A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.
Felborultak a lányok a motorral, erre odarohant egy férfi segíteni és megtörtént a katasztrófa - videó
Ez már nem is cseberből vederbe, valami annál is sokkal rosszabb.
A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket
A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.
Szex a kocsiban: íme a legtökéletesebb pózok fotókkal
Íme a legjobb pózok, amikkel szinte bármilyen típusú és formájú autóban kedvetekre élvezhetitek egymást. A leírások mellé természetesen fotók is társulnak, amiket bármikor előkaphatsz, ha a szükség úgy hozza.
Orbán Viktor nyugdíjkiegészítést jelentett be
A Facebook oldalán tette a bejelentést a miniszterelnök.
7 dolog, amit nem feltétlen tudtál a kutyapózról – van, amit szinte senki sem tud
A híres kutyapózt mindenki ismeri, talán próbálták is a legtöbben, mégis vannak tények, amik még érdekesebbé teszik.
Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?
Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde
Rendkívüli kormányinfót hirdettek. Milyen bejelentések jönnek?
Kövesd velünk élőben a Kormányinfót!
Csíkos köröm, mi okozhatja?
A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.
blogmorzsák
7 tanács a rándulások megelőzéséhez
Mit jelent pontosan a rándulás, milyen tüneteket okoz és hogyan kezelhető?
80 Km/órás sebesség egy rolleren? – ANGWATT T1 teszt
6 másodperces 0-60 kilométer/óra, mindezt 11 colos kerekeken.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat