Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt
Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idényzáró hétvégéjén, Dzsiddában.
hirdetés
A bajnoki címet a 38 éves pilóta csapattársa, a spanyol Mikel Azcona már szombaton, az időmérő edzésen megnyerte, az ott megszerzett pontjaival ugyanis behozhatatlan előnyre tett szert az összetettben.
A sorozat hivatalos honlapja szerint a 2019-ben vk-győztes Michelisz az első vasárnapi futamot a második rajtkockából kezdhette a belga Nathanaël Berthon (Audi) mellől, de a startnál nem tudott előzni, s végül Berthon mögött intették le másodikként. Harmadik a holland Tom Coronel (Audi) lett, míg a mezőny másik két magyar indulója, Tassi Attila (Honda) és Nagy Dániel (Cupra) kiesett.
A második - és a WTCR történetének utolsó - viadalát a belga Gilles Magnus (Audi) nyerte, mögötte az északmacedón Victor Davidovski (Audi) ért célba másodikként, Azcona pedig a dobogó alsó fokán ünnepelhette bajnoki címét. Tassi ezt a versenyt sem tudta befejezni, Nagy Dániel viszont hetedik lett.
A 2018-ban életre hívott WTCR ebben a formájában nem folytatódik tovább, jövőre más túraautós versenysorozatot hoznak létre.
A WTCR 2022-es idényének végeredménye (élcsoport és a magyarok helyezései): 1. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 337 pont, 2. Nestor Girolami (argentin, Honda) 254, 3. Nathanaël Berthon (belga, Audi) 240, 4. Michelisz Norbert (Hyundai) 222, ...13. Tassi Attila (Honda) 83, ...16. Nagy Dániel (Cupra) 62, ...19. Boldizs Bence (Cupra) 12
hírek innen, onnan
Tűz ütött ki a szigetszentmiklósi akkuhulladék-feldolgozóban
Egy ugyanolyan berendezés gyulladt ki, mint amelyik idén tavasszal felrobbant. Akkor két munkás veszítette életét. (Bűnügy-baleset)
Lola váratlan bejelentése: „5 év után elbúcsúztam a Petőfi TV-től”
A közösségi oldalán közölte a hírt.
Óvóhelyet építettek Romániában az Ukrajnát támadó orosz drónok miatt
Az Izmajillal szemközti román faluban óvóhelyeket építettek, a lakosokat pedig mobilon értesítik, ha orosz drónok közelednek.
Megtalálták a fogselyem használatának leghatékonyabb módját
Mindössze három egyszerű lépést igényel.
A Dunaferr már csak az Európai Unió fúzió kontrolljának lezárására vár
A Dunaferr már csak az Európai Unió fúzió kontrolljának lezárására vár - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)...
Sárgás foltok a párnán? Mutatjuk, hogyan tüntetheted el
Friss, illatos huzat, tiszta párna – a garantáltan nyugodt alvás záloga. De mit tegyél, ha a huzatot levéve ronda, sárga foltokat találsz...
A korábban becsültnél jobban teljesített a brit gazdaság a koronavírus-járvány kezdete óta
A felülvizsgált adatok szerint a brit gazdaság a korábban becsültnél számottevően jobban teljesített a koronavírus-járvány első sokkja...
A vártnál jobban mérséklődött az infláció szeptemberben az euróövezetben
Szeptemberben a vártnál jobban mérséklődött az éves infláció az euróövezetben - közölte nem végleges adatként az Európai Unió...
Eltűnt egy 13 éves lány az arlói búcsúból: családja kétségbeesve keresi Fruzsit – Egy bőröndös férfival látták utoljára
A 13 éves Fruzsina a borsodi Arlón tartott búcsúból tűnt el még vasárnap. Családja már aznap este a kislány keresésére indult, a...
Vasárnaptól minden megváltozik ezekben a vármegyékben, mutatjuk a részleteket
Október 1-től Heves, Tolna és Csongrád-Csanád vármegyék is csatlakoznak az új alapellátási ügyeleti rendszerhez - közölte az Országos...
Kártevős hirdetések jelentek meg a Bing Chatben
Oda kell figyelniük a netezőknek, nem tartott sokáig a bűnözőknek a rendszer kijátszása.
Reagált az ukrán külügy a miniszterelnök pénteki rádióinterjújára, amelyben Ukrajna EU-s csatlakozása miatt aggódott
Oleh Nyikolenko, a kijevi külügyi tárca szóvivője Facebook-oldalán reagált arra, hogy a magyar miniszterelnök péntek reggeli...
Sport
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából
Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.
Hatalmas balhé a magyar focimeccsen: percekig verte egymást a focista és a karbantartó
A csatárt az MLSZ hároméves eltiltással büntette, a rendőrségen is feljelentették.
Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen
Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.
Hosszú időre kidőlt a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos térdsérülést szenvedett.
Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása
A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.
Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának
Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.
Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban
A Ferencváros csapatát erősíti.
Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért
A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.
Megőrült a világ: ilyen még nem történt a spanyol bajnokságban
Ez az igazi katalán csoda.
Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak
Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.
Nagy bajban a Barcelona, akár a BL-ből is kizárhatják a katalánokat
A La Liga elnöke a végére akar járni a dolgoknak.
Bulvár
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére
Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.
Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek
Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted
Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott
Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.
„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...
A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!
Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával
Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.
Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember
Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.
A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt
Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.
Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról
A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.
Jogi lépéseket tett A mi kis falunk gyártója a pilisszentléleki férfi ellen, aki nem fizette vissza a cég mill...
Reményi János pilisszentléleki lakos ugyan jogerősen is elvesztette a Kúrián A mi kis falunk című sorozat gyártójával szembeni személyiségi jogi perét, ám egyelőre mégsem fizette vissza a gyártócégnek a vállal
Leáll az üzemanyag-ellátás Magyarországon? A szakértő másfél hetet adott nekünk
Az energetikai szakértő szerint hatalmas káoszt okozna, ha visszahoznák a hatósági áras üzemanyagot.
blogmorzsák
Budapest egyedülálló gyöngyszeme
A Sas-hegy Budapest természeti értékei közül kevésbé felkapott - ennek megvannak a pozitív és negatív oldalai is.
Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni
Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat