Ezt olvasta már?


Milliókat csalt ki cellatársaitól

Többen bedőltek a párosnak.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség csalás bűntette miatt emelt vádat egy helyi férfi és felesége ellen, akik a férfi zárkatársaitól csaltak ki pénzt azért, hogy egészségügyi és jogi problémái megoldásához orvosi és ügyvédi segítséget szereznek – tudatta augusztus 27-én a főügyészség.

2014 tavaszán a fogva tartásban lévő elsőrendű vádlott egyik zárkatársának felajánlotta, hogy egy általa jól ismert ügyvéd és orvos közreműködésével elintézi, hogy a férfit megműtsék. Ezért az akkor hatályos jogszabályok szerint lehetővé vált volna, hogy házi őrizetbe kerüljön. Az elsőrendű vádlott ezért 1 300 000 forintot kért. A sértett fia a pénzt az elsőrendű vádlott lányának bankszámlájára átutalta, akinek nem volt tudomása a pénz eredetéről, azt átadta édesapjának. Időközben az elsőrendű vádlott szabadult, majd 2014 nyarán megkereste a sértett fiát és közölte, a műtétet végrehajtó orvosnak további 400 000 forintot kell átadni. A sértett fia ezt az összeget készpénzben átadta az elsőrendű vádlottnak.

Így a sértettnek 1 700 000 forint kárt okozott, mely nem térült meg.

2015 novemberében az elsőrendű vádlott ismét fogva tartásba került, ahol egyik zárkatársának felajánlotta, hogy ügyvéd ismerősei tudnak segíteni a szabadlábra helyezésben, azonban ezért több részletben 800 000 forintot kell fizetni. Az elsőrendű vádlott azt mondta, hogy a pénzt felesége, a másodrendű vádlott bankszámláján keresztül fogják eljuttatni az ügyvédnek. A pénzt átutalták a másodrendű vádlottnak, az összegekről átvételi elismervény is készült. Azon a sértett hozzátartozója rögzítette, hogy a pénz kizárólag a testvére börtönből való gyors kiszabadulására használható. A másodrendű vádlott minden esetben aláírta az átvételi elismervényt és tudomása volt arról, hogy a pénzt a közbenjáró ügyvédnek kellene továbbítani. Az elsőrendű vádlott a börtönben tartózkodása alatt további 75 000 forintot kért kölcsön a sértettől a visszafizetés szándéka nélkül.

A vádlottak a sértettnek összesen 875 000 forint kárt okoztak.

Harmadik alkalommal, 2016 végén az elsőrendű vádlott zárkatársa perújítási indítványának elkészítéséért ajánlotta fel, hogy ügyvédi segítséghez juttatja. Ezért 20 000 forintot kért tőle. A sértett az összeget postai csekken küldte meg a másodrendű vádlott részére, aki tudta azt, hogy az összeg milyen célt szolgál.

Az ígéretet nem teljesítette, az okozott kár ez esetben sem térült meg.

 

A vádlottak rendszeres haszonszerzésre törekedve ejtették tévedésbe a sértetteket, a vádlottaknak sem módjuk, sem reális lehetőségük nem volt arra, hogy zárkatársakat érintő kényszerintézkedés megváltoztatását elérjék, továbbá a perújítási kérelem benyújtásához történő segítségnyújtás eleve nem állt szándékukban.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az elsőrendű különös visszaeső és a másodrendű vádlott ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

A vádiratban az elsőrendű vádlott vonatkozásában börtönbüntetést, közügyektől eltiltás mellékbüntetést és vagyonelkobzást, míg a másodrendű vádlott esetében felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta.

 

Forrás: civishir.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Ez van, ha elszabadul a ChatGPT: azonnal brutális hekkertámadást indított a mesterséges intelligencia

Az elkövető nem egy kiberbűnözői csoport vagy egy államilag támogatott hackercsapat volt, hanem maga a ChatGPT

Ha lenne Orbán Viktornak bakancslistája, ez állna az első helyen

Orbán Viktort többek között arról is kérdezték, hogy meddig látja a politikai pályáját.

Súlyos baleset történt Győrben, több egységet is riasztani kellett

Súlyos közlekedési baleset történt Győrben, a Szent István úton.

Alain Delon ritkán látott unokája maga a megtestesült tökély: Alyson örökölte nagyapja legendás kék szemeit

Alain Delon nemcsak minden idők egyik legnagyobb francia filmsztárja volt, hanem olyan férfi, akinek kisugárzása és szépsége évtizedeken...

Minden egyes vicces képpel, amit az AI-jal generáltatsz, a Földet és a saját élőhelyedet gyilkolod

Az MI-adatközpontok iszonyatos mennyiségű energiát, ivóvizet pazarolnak és tömegével pusztítják az építésük miatt a környezetet. És...

Magyar Péter elmondta, mire készül a Fidesz

Fontos politikai hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök, amelyben az uniós források, a...

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

Szörnyű hírek érkeztek Galla Miklósról, azonnal pszichiátriára küldték az orvosok

Hónapok óta tartó, kínzó csuklása miatt újabb fordulat következett be Galla Miklós egészségügyi kálváriájában.

Fürdőzési tilalom a népszerű magyar tónál: mindenkit figyelmeztetnek, aki a vízpartra készül

Több kedvelt fürdőhelyen is váratlan korlátozást vezettek be, miután aggasztó eredményt hoztak a vízvizsgálatok.

Harcban áll a román légierő: újabb drónt lőttek le

Orosz drón lehetett: újabb, immár a harmadik, az ország légterét megsértő drónt lőtt le a román légierő egyik F–16-os harci...

Egyre több kocsma zár be – a nyugati fiatalokat már nem érdekli az alkohol

Évtizedeken át a brit kocsmák a társasági élet központjai voltak: itt gyűltek össze a focidrukkerek, munka után a kollégák, családok...

Ligeti Miklós: 2010-től akár egy vizeskulacs is lehetett volna a köztársasági elnök

A Transparency International Magyarország jogi igazgatója élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 102....

0

Sport

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok

Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

0