Ezt olvasta már?

0

Mintegy 700 szakma van Magyarországon

Mintegy 700, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakmából választhatnak az iskola- és pályaválasztás előtt állók - mondta Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára.


hirdetés

A helyettes államtitkár szerint, aki szakmával rendelkezik, az előnyt élvez a munkaerőpiacon, a választáshoz pedig segítséget nyújt a SzakMázz! Budapest kiállítás.

Kifejtette, hogy különböző szintű szakmai képzések vannak, a kétkezi szakmák 3 évesek, az 5 éves technikusi képzések pedig érettségire épülnek.

Hozzátette, hogy a kormány ösztöndíjrendszerrel segíti a szakképzésben tanulókat, a támogatás havi 10 ezer forinttól 50 ezer forintig terjedhet tanulási eredménytől és iskolatípustól függően.

Pölöskei Gáborné kitért arra, hogy a közép-magyarországi régióban hiányszakma például az asztalos, a hegesztő, a női és férfi szabó, a pék, a villanyszerelő, a kertész, de hiány van gyakorló ápolókból, magasépítő technikusból is.

Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója kiemelte, hogy a kormányhivatal a kiállítást az idén hatodik alkalommal rendezi meg általános iskolások, elsősorban 7-8. osztályosok és szakmát tanulni kívánók részére.

A kiállításon az érdeklődők a fővárosi szakképzési centrumok és a nem állami fenntartású intézmények képzéseivel, közel száz szakmával ismerkedhetnek meg, látványos szakmabemutatókkal várják az érdeklődőket. A résztvevők ezen felül a munkaerőpiaci helyzetről és a hiányszakmákról is tájékozódhatnak - tette hozzá.

Az ingyenes rendezvény kedden és szerdán 9 és 16 óra között várja az érdeklődőket, mintegy 7 ezer látogatóra számítanak. Bővebb információ a www.facebook.com/szakmazz oldalon érhető el.







0

hírek innen, onnan

Napi horoszkóp 2018. június 19. - Amikor elkezdődik és már nem lehet megállítani

A Szűz ma lehet, hogy felmegy a táncparkettre, a Halak változást szimatol. Napi horoszkóp.

Forró kávéval leöntötte és megverte utasát a budapesti buszsofőr

Elvitelre kért kávéja miatt került bajba egy budapesti nő: a sofőr le akarta szállítani vele a járműről. Mivel nem engedelmeskedett, a...

Komoly célt tűzött ki maga elé Vasvári Vivi, és egy tévhitet is eloszlatott

Budapest Egy percet sem pihen Vasvári Vivien (26), komoly edzéstervvel hozza vissza szülés előtti alakját, hogy júliusi esküvőjére bomba...

Instant karma: Azt gondolta a motoros, jó ötlet a motorkerékpár mellett futni - videó

Trükközni akart a feltűnési viszketegséggel megáldott motoros, de igen csúnya vége lett a dolognak.

Ellentétes vallomások: ettől retteg a tatabányai anya, aki kitervelhette gyermeke megölését

Tatabánya Egy apa és a lánya ültek egymás mellett a vádlottak padján a Tatabányai Törvényszéken hétfőn, egymást vádolva egy 3 éves...

Azért kért kimenőt, hogy gyilkoljon?

Az áldozat és a gyilkos családja korábban jóban voltak, most azonban forranak az indulatok az egymástól néhány száz méterre lakó...

Mi történt? Felmentése óta nem látta Oszter Sándort a felesége

Budapest Bár így tervezték, végül mégsem együtt ünnepelte a család Oszter Sándor (69) felmentését!

Halálos veszély: Bocsa védelmében támad a medve.

Hajlamosak vagyunk egy aranyos szőrmókként tekinteni a medvére, de jobb, ha tudjuk: a kölykét kísérő anyaállat halálos veszélyt jelent...

Férfi vízilabda világliga - Sima győzelemmel rajtolt a magyar csapat

Kissé álmosan kezdtek a csapatok, amíg a vendégek lövésig sem nagyon jutottak el.

Szlovénia beperli Horvátországot

Szlovénia beperli a szomszédos Horvátországot, mert Zágráb egy éve nem hajlandó alkalmazni a nemzetközi döntőbírósági döntést a...

Elindult a Magyar Úszó Szövetség gyermekvédelmi programja

Elindult a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) gyermekvédelmi programja, amely az edzők, a sportolók és a szülők felé is magatartási kódexet...

Az élete múlhat rajta: ezt ne tegye, ha medvével néz farkasszemet

Mályi Egy egész országot tart lázban az a medve, ami a hét végén gázolt át a sajókeresztúri játszótéren, majd később egy miskolci...

0

Sport

Döntött az MLSZ: menesztik Leekenst

A labdarúgó szövetségnek elege lett a sorozatos vereségekből.

Káosz a vébén: összeomlás szélén a német fociválogatott?

Moszkva Összeomlás fenyegeti a német labdarúgó-válogatottat?

Megoldhatja a BL-feladatot a Videoton

A selejtezők sorsolását kedden készítik el.

Botrány a világbajnokságon: hazaküldi a horvát kapitány a csatárát

Horvát sajtóértesülések szerint máris véget ért az oroszországi foci-vb a Milan csatárjának, Nikola Kalinicnek.

A Videoton ráalkudott a Fradira, övék a válogatott középpályás

A Vasas egyszeres válogatott középpályásáért ment a könyöklés, a bajnok volt az erősebb.

A FIFA reszket a videóbírótól

Számos olyan eset volt, amikor segíthetett volna, de nem segített.

Ezért tudtak nyerni? Hatalmas botrányt kavart a svédek titkos akciója

Nizsnyij Novgorod Videóbíró és kémkedés segítségével győzte le a dél-koreaiakat a svéd labdarúgó-válogatott 1-0-ra a világbajnokság F csoportjában.

A nap, amikor Mexikó valósággal lefocizta a címvédő Németországot

A németek csúnyán leégtek, a brazilok belealudtak, a szerbek meg hozták a kötelezőt.

Az MLSZ elküldi Leekenst, állítólag

Négy nyeretlen meccs, ennyi jutott állítólag Georges Leekensnek a magyar válogatott élén.

Szétszedi a német sajtó Joachim Löwöt a Mexikó elleni kudarc után

Hatalmas csalódásként és címvédőhöz méltatlan teljesítményként értékelte a német sajtó a válogatott vereséggel végződött vasárnapi bemutatkozó mérkőzését az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon.

Megkapta a szabadkártyát, indulhat a BL-ben a veszprémi kézicsapat

A Bajnokok Ligája-csoportkör sorsolását június 29-én tartják.

Itt az ideje elnézést kérni Andy Murray-től

Több mint fél év után a skót is visszatér.

0

Bulvár

Bisztrót nyitott a balatoni hentes, akinél órákat hajlandóak várni a vásárlók

A sült pörc eddig is bárkit függővé tett, de most már mennyei burgert, grillhúsokat és saját fűszerezésű kolbászokat is kóstolhatunk.

Ezért ne használjunk fokhagymanyomót

Pénzkidobás ilyet megvenni. Maradjunk a hagyományos fokhagyma-aprítási módszernél.

Kilószámra eheted őket, akkor sem fogsz hízni: 12 étel, ami majdnem kalóriamentes

Ezek az ételek elképesztően egészségesek, és szinte kalóriamentesek.

Friss fotó Stahl Judit csodaszép nagylányáról, Hannáról

Kerületi főzőversenyen zsűrizett Stahl Judit, aki nem egyedül érkezett a rendezvényre, hanem a nagylányával. Elsőre talán rá sem ismersz Hannára.

Képeken 9 módszer a pókok ellen: villámgyorsan elhagyják a lakást

Érdemes ezeket próbálnod a kellemetlen albérlők ellen.

Ezek az élelmiszerek okozhatnak pajzsmirigyzavarokat

A legtöbb ember számára mára már egyértelművé vált, miszerint a táplálkozás jelentősen befolyásolja egészségünket, és vannak olyan élelmiszerek, melyek túlzott fogyasztása hozzájárul bizonyos betegségek kialakulásához. Ilyenek például az ún. goitrogén ételek, melyek akár pajzsmirigyzavarokat is okozhatnak.

Béremelés: ennek a hírnek minden magyar örülni fog

Az első negyedévben 10,3 százalékkal többet költöttek a magyar cégek fizetésekre a tavalyi év azonos időszakához képest - írja az Eurostat jelentése alapján a Világgazdaság hétfői száma.

Súlyos állítások az Aldiról és a Lidlről

Egy szakszervezet állítja, a két áruházlánc a munkavállalók kárára trükközik.

Megpecsételődött a forint sorsa

Igazából nincs meglepő abban, hogy ismét rekordközeli gyengeséget mutat a forint árfolyama az euróval szemben, hiszen a magyar deviza már jó egy évtizede gyengülő trendben van. Ahhoz, hogy a kép megváltozzon, sokat kellene erősödnie. A hüvelykujjszabály szerint azonban logikus lehet az újabb eurócsúcs.

Vajna Timi hamarosan anyuka lesz: Elkezdődött

Személyesen fog beszámolni a fejleményekről.

Fehérneműben folyik a nagytakarítás Tóth Gabinál?

Az énekesnő egy olyan képet készített magáról, amin lenge öltözékben szerepel. A kommentelők szerint az arca egy az egyben olyan, mint az anyukájáé. És szerinted?

Kim Dzsongun és Donald Trump közös fotóin röhög a net: mi van a hajukkal?

Már majdnem egy hét eltelt Kim Dzsongun és Donald Trump találkozója óta, de a mémgyár még mindig pörög.

blogmorzsák

Svájcban is sírva vigad a magyar

Ilyen az, amikor a magyar, a bolgár virágkötő, a marokkói konyhafőnök és a többiek elengedik magukat.

Az egyik legjobb tipp, hogy a Windows hónapok múlva is gyors maradjon

A sok feltelepített program lelassítja a rendszert, mi most erre mutatunk megoldást.

Hogyan modernizálta magát a világ egyik legjobb egyeteme?

Nem is akárhogy: 30 másodperces reklámok, platkátok, a diákok a középpontban és modern gondolatok megfogalmazása.

Árverezik Napóleon kalapját

A műkincsgyűjtők figyelmének egyik központjában állnak a Francia császár Napóleon harci öltözékeinek és kiegészítőinek darabjai.

Miért most vesz mindenki ingatlant, amikor magasan vannak az árak?

Miért van ez az öngerjesztő folyamat már több éve az ingatlanpiacon?

A hajléktalan az új migráns

A diktatúrák tiltanak, börtönöznek. Jogállamban a segítség a divat.

A szakácsok már nem csak isznak

Régen háromféle szakács volt, az absztinens, az alkalmi ivó, és az alkoholbeteg. Ma ennél komolyabb a helyzet.

Kipakolt a volt szektatag

Az Isten Gyermekei szekta tele van híressé­gekkel, működését hatalmas botrányok kísérik. Most egy korábbi tag írta meg tapasztalatait.

7 jel, hogy nem működik jól a pajzsmirigyed!

Az elváltozás hosszú ideig lappanghat, mire a konkrét panaszok megjelennek.

Fricz Tamás ezt nagyon benézte

Vajon direkt ferdít, vagy egy­szerűen csak nem nézett utána annak, amire a cikkét építette?

Az Európai Néppárt­ban tele a hócipő Orbánnal

Már barátai is ki vannak akadva Orbánra.

Tuti módszer a megfőtt tojás hámozására?

Ha tényleg villámgyors, miért nem így csinálja mindenki?

0