Ezt olvasta már?


Muszbek: a világ labdarúgásában 20-50 százalékos visszaesés várható a járvány hatására

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a világ labdarúgásában az elkövetkezendő öt év távlatában 20-50 százalékos, a hazai futballban azonban ennél kisebb fizetéscsökkenés várható a koronavírus-járvány okozta leállás miatt.


hirdetés

A legnagyobb vesztesek szerinte azok a játékosok, akiknek idén június 30-án jár le a szerződésük.

A korábbi ligaigazgató az MTI-nek adott nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a labdarúgó NB I 12 csapatát működtető sportvállalkozás 2018-as összbevétele 31,5 milliárd forint volt. Úgy látja, ennek közel egynegyede lehet a liga összes halmozott vesztesége abban az esetben, ha a nyolc hátralévő fordulót, valamint a Ferencváros két további elmaradt mérkőzését - a Debrecen és az Újpest ellen - nem játsszák le.

"A válság legnagyobb vesztesei azok a játékosok lesznek, akiknek június végén jár le a szerződésük, mert nekik egy olyan, nagyon mély recessziós időszakban kell új klubot keresniük, amikor az átigazolási díjak és a fizetések átmenetileg biztosan, de lehet, hogy tartósan legalább 30 százalékkal kevesebbet érnek majd" - jelentette ki Muszbek, aki szerint a régi fizetések az érvényes szerződésű labdarúgóknál sem tarthatók, ezért a játékosoknak meg kell egyezniük az őket alkalmazó klubokkal a csökkentés mértékéről. Hozzátette: a világ futballjában 20-50 százalékos recesszióra számít a következő öt évben.

"Itthon ennél kisebb, körülbelül 15 százalékos lehet a visszaesés, mert a magyar labdarúgásban a közpénz jelenléte miatt sokkal alacsonyabb az üzleti alapú kiesésből származó egyesületi veszteség" - mondta Muszbek, aki kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy a magyar játékosok fel fognak zárkózni a nemzetközi szinthez, hanem hogy a világ labdarúgásának legfejlettebb részén más a bevételi szerkezet, mint idehaza.

Muszbek Mihály azt várja, hogy mivel a szurkolók ki lesznek éhezve a futballra, ezért az NB I újraindulását követő első két fordulóban 20 százalékkal megemelkedhet a nézőszám - számításai szerint a 2018/19-es idényben 3281 volt az átlag -, de tartós növekedés szerinte csak akkor várható, ha a színvonal is emelkedni fog.

A Testnevelési Egyetemen is oktató sportszakember nem tart attól, hogy hamarosan több labdarúgóklubot működtető sportvállalkozás is csődbe kerül.

"Nem szeretném megsérteni az e tárgyban nyilatkozatókat, de elképzelhetőnek tartom, hogy a csődveszélyt emlegető sportvezetőknek, sportvállalati tulajdonosoknak egyébként is elegük van ebből a státuszból és ez csak egyfajta menekülés abból a helyzetből, amely egyébként is terhes a részükre. Lehet, hogy a klubot el szeretnék adni és a mostani helyzet egy arcot megőrző menekülést jelenthet a számukra" - fogalmazott Muszbek Mihály.

 







0

hírek innen, onnan

Németországban kitennék a megtelt táblát

Megint fellángolt a menekültek befogadása körüli vita, méghozzá ezúttal a kormányzó koalíción belül.

Családi dráma a Voiceban: Trokán Nóra húga sírva búcsúzott, még a nővére sem fordult meg a hangjára – videó

Magyar Elektra azért jelentkezett a műsorba, hogy megmutassa, önállóan mire képes. Ez azonban most nem sikerült neki.

A pénzügyminiszter újabb adóemelési gondolata elkedvetlenítette a befektetőket

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 4,56 százalékos, vagyis 2644,27 pontos csökkenéssel, 55...

A fehérvári támadó élvezi a közös munkát a vezetőedzővel – videóval

Jól, két idegenbeli sikerrel kezdte az osztrák bázisú jégkorong ligát (Icehl) a Hydro Fehérvár AV19. A Volán pénteken azonban hiába...

Verstappen nyert, a Red Bull világbajnok lett Japánban

A világbajnoki címvédő Max Verstappen nyerte a Japán Nagydíjat a két McLaren, Lando Norris és Oscar Piastri előtt. Ezzel a Red Bull...

Polgárőröket küldene a határra a kormány

Egy új törvénytervezet szerint polgárőröket vezényelnének ki határvédelemre, mert kevés a határvadász.

A Párbeszéd az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány törvénytelen rendelete miatt

Az Alaptörvénybe és korábbi alkotmánybírósági döntésekbe ütközik a kormány rendeleti szabályozása a jogsértő...

A polgárőröket is a határra rendelik

És emelik az egészségügyi szakdolgozók bérét az új törvény tervezete szerint.

Verstappen visszatalált a győztes útra: holland erődemonstráció Szuzukában

A vb-pontverseny éllovasa karrierje 48., idei 13. sikerével karnyújtásnyira került a címvédéstől.

Jól teljesít a magyar tőzsde európai versenytársaihoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX az előző heti záráshoz képest 4,56 százalékos, vagyis 2644,27 pontos csökkenéssel, 55...

A barnamedve védettségi státuszának felülvizsgálatát kérik az EU-tól

A szürkefarkasokhoz hasonlóan a barnamedve védett státusának a felülvizsgálatát kéri az Európai Bizottságtól Antal Árpád, az erdélyi...

0

Sport

Botrányos. A nyerészkedők 150 ezer forintért árulják a jegyeket a magyar-szerb meccsre

Pénteken három óra alatt az összes jegyet eladták a Magyarország–Szerbia Eb-selejtezőre, ám úgy tűnik, sokaknak eszük ágában sincs kimenni a meccsre – ellenben tízszeres áron árulják a belépőket.

Fotó: Lothar Matthäus lebukott az Oktoberfesten

A német labdarúgás egyik legnagyobb ikonja nemcsak a pályán, hanem azon kívül is változatos életet él. Most rajtakapták, hogy ismét a volt feleségének csapja a szelet.

Elhunyt a gólkirály, akit meccs közben kellett kórházba szállítani

Egy hétig küzdött az életéért, de ezt a csatát nem tudta megnyerni.

36 évesen meghalt a magyar focista

Szívrohama után nem tudták megmenteni az orvosok.

Bognár György: „Könyves Norbi mentségére szóljon, hogy pótcselekvésként választott egy jobb megoldást…”

Elégedetten, de a rá jellemző visszafogottsággal értékelte csapata 2–0-s felcsúti győzelmét Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. Kollégája, Hornyák Zsolt a vereségben is talált pozitívumot, igaz, csak egyet

Meghalt az Európa-bajnok és BEK-győztes focista

A Milan korábbi játékosa az olasz csapatot óriási sikerekhez segítette.

A 81. percben még kétgólos hátrányban volt a Barcelona, aztán jött az őrült hajrá. – videóval

A Celta Vigo a 81. perc elején még 2–0-ra vezetett a Barcelona ellen, ám a katalánok elképesztő hajrával, Lewandowski duplájával és Cancelo góljával fordítottak, és begyűjtötték a három pontot.

Meghalt a megyei futballista, aki meccsen kapott infarktust

Szomorú hír jelent meg szombaton a közösségi médiában: elhunyt Zsolnay Zsolt, a Komárom-Esztergom vármegyei Tokod futballistája, akinek múlt vasárnap a Tatabányai Vasas elleni mérkőzésen megállt a szíve.

0

Bulvár

Az Európa Tanács kiakadt Magyarországra, felszólították a magyar vezetést

Haladéktalanul meg kellene szüntetni egy intézkedést.

10 szó Nyugat-Magyarországról, amit kevesen értenek – teszteld, te mennyit ismersz.

Az országban utazgatva, addig ismeretlen tájegységeket felfedezve meg-megüti fülünket néhány szép vagy éppen vicces hangzású szó. Hazánk középső vagy keleti részéről a nyugati régió felé indulva is felfedezh

Pintér Tibor Tenya bevallotta, hogy a nála 25 évvel fiatalabb Tóth Andi az esete volt

A színész szerint Tóth Andi akkor még a természetes szépség kategóriába tartozott, és nem kellett könyörögnie, hogy hadd udvaroljon neki.

Rendbe teszi a vérnyomást és a koleszterinszintet, tele van E-vitaminnal: a mandula 5 jótékony hatása

A mandula számos jótékony hatással bír, a vérnyomást és a koleszterinszintet is stabilizálhatja.

A férjem beleszeretett a lányunk legjobb barátnőjébe

Adél esete az amerikai szépséggel – Magyarországon.

Nádai Anikó teljesen felismerhetetlenre plasztikáztatta magát - képek

Sokkal többször megműtötte magát, mint amennyiről beszél. Megmutatjuk!

Tengerbe fulladt két magyar turista Olaszországban

A rossz idő ellenére mentek be a vízbe.

Szoboszlai Dominikről rendkívüli hír érkezett, hát megtörtént

Elképesztő, hogy mi történt Liverpool-ban és a világon.

Kőgazdag Szandi szerint egyértelmű, hogy „egy kósza szőrszál se bugyogjon ki a bugyikájából”

Aranyköpésekben nincs hiány a Kőgazdag fiatalokban, elég csak a szereplőknek kinyitni a szájukat. Vigyázat, 18+ kategóriás tartalom!

Így menekült el az olimpiai bajnok gödi polgármester az újságíró elől

A Mészáros és Mészáros Zrt-ről kérdezte volna a riporter.

A benzinnek búcsút inthetünk – Egy korszak lezárul

Az olajkorszak még ebben az évtizedben véget érhet. Az ágazat fordulópont előtt állhat. A nagy energiaipari cégeknél már megindult a felkészülés a „zöld jövőre”.

blogmorzsák

Párizs legendái

Párizs olyan város, amelyet mindenkinek meg kell látogatnia egyszer. Ugyanis csak így érezhetjük és tapasztalhatjuk egyedi légkörét, hangulatát és kultúráját.

A Déli Körvasút rögös útja

Hogyan lett a Déli Körvasút az egyik legkonfliktusosabb kérdés a Budapestet és környékét érintő fejlesztéseknek?

0