Ezt olvasta már?


Nanoezüsttel a baktériumok ellen

A kórházi bakteriális fertőzések visszaszorítása a fő célja annak a projektnek, amely a Baross Gábor pályázati program keretein belül valósulhatott meg a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. által.

      A nanotechnológia segítségével - nanoezüsttel kezelve - az urológiai katéterek esetében 80 százalékos hatásfokkal szorították vissza a kórokozók terjedését - mondta a társaság igazgatóhelyettese, a miskolci részleg vezetője.

    Slezsák István kifejtette: naponta hallani híreket kórházi fertőzésekről, és az volt a mozgatórugója ennek a pályázati projektnek, hogy a nanotechnológiával hadat üzenjenek a kórokozóknak.

    A nanotechnológia alkalmazása másfél évtizede kezdődött, a kifejezés önmagában azt jelenti, hogy a méretek csökkentése az anyagok fizikai tulajdonságainak változásával jár együtt. Ebben a "nano" mérettartományban már másként viselkedik az anyag - magyarázta a szakember.

    Mint mondta, a projekt célja a kórházi bakteriális fertőzések visszaszorítása ezüst nanorészecskék felvitelével, a nanorészecskékkel antibakteriális bevonatot visznek fel a katéterre, az így kezelt eszközök pedig már saját maguk "gyilkolják" a kórokozókat.

    Rámutatott: azért is jelentős a projekt, illetve az elért eredmény, mert napjainkban az alkalmazott sterilizációs módszerek rendkívül drágák, "ha pedig kibontjuk a steril csomagolást, az anyag könnyen visszafertőződhet". A nanoezüsttel bevont katéternek viszont baktériumölő tulajdonsága van, előállításának technológiáját egyébként szabadalmaztatták - hangsúlyozta.

    Slezsák István kitért arra is, hogy a Bay Zoltán Nonprofit Kft. a kórházi fertőzések visszaszorításáról szóló pályázat vállalásával és sikeres kutatási és technológiai eredményeivel az egészség javítása, a betegségek megelőzése és az emberhez méltó élet meghosszabbítása mellett tette le a voksát. 

    Beszámolt arról, hogy szintén a Baross-pályázat részeként dolgoznak agyi elektródákkal kapcsolatos fejlesztésen, és az idegi sejtek aktivitását vizsgálva juthatnak eredményhez. Erre a feladatra az Egyesült Államokban is vannak kutatócsoportok, ehhez kapcsolódtak a Bay Zoltán intézet szakemberei is, szép eredménnyel. "Ebből a munkából még körülbelül másfél év van hátra" - mondta.

    Úgy fogalmazott: a Baross Gábor regionális program keretein belül megvalósuló szolgáltatás fejlesztésével a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. célja egyebek mellett az, hogy növeljék a versenyképességét ennek a régiónak. 

    Emlékeztetett arra, hogy ez szorosan kapcsolódott a 2006-ban alakult Nanotechnológiai Kutatóintézet által kitűzött célokhoz új munkahelyek teremtése és high-tech műszerekkel "berendezett" XXI. századi laboratóriumok kialakítása révén. 

    A projekt keretein belül pedig egy új szolgáltatópontot is kialakítottak, a Borsod megyei kórház területén lévő, korábban ideggondozóként funkcionáló épületben, amely az átalakítással képessé vált a berendezések fogadására és a mérési szolgáltatás megindítására - jegyezte meg.


MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Kimondta Putyin ökle: ideje végleg elpusztítani Ukrajnát

Ukrajna többé nem létezhet, mint önálló állam, Oroszországnak durvább fegyvereket, keményebb módszereket kell használnia – idézi...

A Facebook és a Messenger is teljesen leállt, még az oldal sem tölt be

Délután fél 4 körül a Facebook, a Messenger és a Meta több más szolgáltatása egyszerre vált elérhetetlenné.

Egyre többen teszik a csap alá a kenyeret és a zsemlét – Elég meglepő oka van

Elázatni a kenyeret és a zsemlét? Nem a fasírtkészítésről van szó, hanem egy egészen más dologról.

Sokkoló videó került ki az M1-es tragédiáról: ezt hagyta maga után a halálos ütközéssorozat

Sokkoló felvételeket készítettek az M1-es autópályán történt tragikus balesetek helyszínén. A videón jól látszik, milyen pusztítást...

Parkolási botrány: Reagált a polgármester a tilosban parkolók ügyére – maradnak a büntetések, de mi van a NAV-os autóval?

Megszólalt a zuglói polgármester a parkolási botrányról, melyben egy szemtanú szerint a civileket végigbüntették, de a NAV-os autó...

Van egy titokzatos népcsoport, a szárazságtűrő embereké, akik fontos kulcsot jelenthetnek mindannyiunk jövőjében

Ha valaki sok húst, zsírt és fehérjét eszik, és emellett csak keveset iszik, nagyon gyorsan megbetegszik. Azonban Kenya észak-nyugati...

Egymásnak feszülnek az európai vezetők és Trump

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban.

Négy intézkedéssel fednék fel a NER magántőkealapjaiba vándorolt ezermilliárdokat

Komoly törvényi szigorítással fednék fel a tőkealapokba rejtett ezermilliárdos vagyonokat.

Gyurcsány Ferenc: ha az ember elmegy, jó ideig maradjon csendben

Könyvheti dedikálása alkalmával kapták el villáminterjúra a volt miniszterelnököt, aki a hazai politikai eseményeket nem követi, és nem...

10 dolog, amit a pasid szeretné ha tudnál a futballról

Ha te is szeretnél a pároddal együtt izgulni a meccseken, érdemes tisztában lenni néhány alapvető fogalommal és érdekességgel.

Újabb politikai adok-kapok: Melléthei-Barna Márton nekiment Kocsis Máténak

Élesen reagált Kocsis Máté korábbi nyilatkozatára Melléthei-Barna Márton. A Tisza Párt jogi vezetője Facebook-bejegyzésében azt írta:...

Nem lesz hová bújni: Hollandia 1450 kamerás ellenőrzési ponttal csapna le a szabályszegőkre

Néhány éven belül a holland utakon nagyjából kétszer annyi kamera figyeli majd a forgalmat, mint ma: egyesek a sebességet mérik, mások a...

0

Sport

Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon

A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.

Kínosan kezdődött a foci vb, máris magyarázkodhatnak a szervezők

Nem a futball, hanem az üres széksorok kerültek fókuszba a 2026-os világbajnokság nyitónapján.

Elkezdődött a futball-vb, itt megnézheted a nyitóünnepség legjobb pillanatait

Általában látványos megnyitóval indulnak a világbajnokságok, a mostani sem volt másképp.

Három piros lap, két gól, egy felejthető mexikói győzelem a vb-nyitányon

Korábban soha nem osztottak ki három pirosat vb-nyitómeccsen.

0
0

Bulvár

Elkezdődött, Orbán Viktor üzent a Tisza-nak és Magyar Péternek, kemény üzenetváltás kezdődött

Újabb fordulat következett a magyar belpolitikában a két legnagyobb párt vezetője között.

444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét

Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c

Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!

A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.

Nyolcan meghaltak az M1-es autópályán Győrnél

Előbb egy kamionos, majd egy kisbusz hét utasa vesztette életét. Ketten megsérültek.

A kommentelő feltette a nagy kérdést: „Tóth Gabi eltűnne, ha nem foglalkozna vele többet a sajtó?”

Érdekes kérdést vetett fel az egyik kommentelő Tóth Gabival kapcsolatban, ami a média szerepét is körbejárja.

Biciklitúrán lévő iskolások közé hajtott egy autó: Már a harmadik gyermek hunyt el

Rémálomszerű tragédia rázta meg Hollandiát, ahol egy elszabadult gépkocsi egyenesen egy iskolai kerékpártúra résztvevői közé rohant, és már a harmadik kisgyermek is életét vesztette a kórházban.

Sokkoló fotó került fel a netre a hajnali győri horrorbalesetről: Lángoló pokollá változott az M1-es autópálya

Nyolc ember vesztette életét az M1-es autópályán Győr közelében, ahol két brutális karambol történt egymás közvetlen közelében. Most megrázó fénykép jelent meg az interneten a helyszínről.

Hatalmas névváltoztatást jelentett be az OTP Bank, ezt megérzi a magyar bajnokság is

Az ország egyik legismertebb webáruháza csukta be kapuit, meglepődtek az ügyfelek és a focisták is.

Megszólalt Balásy Gyula, miután Magyar Péter elutasította a Rogán-közeli nagyvállalkozó ajánlatát

A NER kedvenc médiavállalkozója szerint így reális az esélye annak, hogy a társaságok nem tudják elkerülni a felszámolást.

Matematikai számítások is igazolják azokat az aggodalmakat, miszerint a 2026-os vb jóval unalmasabb lesz

Külön-külön számszerűsítették az új szabályok hatását, majd megnézték, ezek a hatások hogyan mérséklik vagy erősítik egymást.

Kínos pillanatokkal indult, bocsánat-kéréssel folytatódott az M4 Sport vb-közvetítése

Dragóner Attila szerint csak a férfi szurkolóknak nagy ünnep a világbajnokság.

0