Ezt olvasta már?


Napi tőzsdei kitekintő – A Remetehegyi és Nagy gondozásában

Ma jöhet egy kis korrekció.

Európa ma valószínűleg megpihenhet, a DAX reggeli 8-as nyitásakor lefele indította mai kurzusát, míg az arany kis visszaadásban van, 10 dollárral állunk a tegnapi csúcs alatt.

A forintra azonban nem lehet panasz, még mindig szépen fest, 295 körül ingázik, bár tegnap volt 293-is ez a kis ingadozás nem jelent semmilyen komoly hanyatlást.

(Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader)

A DAX grafikonján most nem ábrázoltam a mérvadó szinteket, szabad szemmel is jól látható a rövid távú korrekciós cél, a 6440 körüli elugrási pont, míg erősen negatív hangulat esetén a 6350 lehet a következő megálló.

Fundamentumok tekintetében két dologra kell jelentősebb figyelmet fordítanunk ma. A Svájci KOF hangulati indexre és az amerikai előzetes GDP adatra. A kettő között lesz egy EKB-s elnöki beszéd, mintegy kiegészítve az irányadó adatokat.

A nyersanyagok piacán ma egy kevésbé nyomon követett instrumentumra, a platinára hívnám fel a figyelmet.

(Klikk a képre a nagyobb méretért, forrás: Erste Trader)

Mint a képen is látható egy szép kis ellenállás közelít felénk, ám még mindig a napos grafikon elnyújtott vételi jelét mutatja az MACD, emellett amerikai elemzők szerint is tovább emelkedhet az árfolyam a növekvő igények miatt, valamit na rövidtávú piaci momentum is segíti az instrumentumot. Az aranyhoz hasonló szép beszállót kaptunk tehát 1679-es kontraktusonként kb. 60 dollár nyereséget magában tartó célárral.

A hazai piacon egyértelmű emelkedő trend alakítja az OTP mozgását, melyben a további emelkedés során a 4000-s szint lehet a támasz, míg a a célárunk 4200, hosszabb távon 4400 is lehet.

 

Összegezve:

A platina long hosszabb távon, a magas RSI ellenére, esetleg kis korrekcióban meg lehet venni. A DAX-ban várjunk egy kis becsökkenést és később a fentebb említett támaszról vehetjük.

Érdekli az elemzési módszer, amit alkalmazunk? Szeretne többet megtudni a tradelésről és a tőzsde alapjairól? Esetleg már haladó, de szeretné tovább csiszolni technikai repertoárját? Itt az alkalom: jelentkezzen februári trader kurzusunkra a oletics.zoltan@remnagy.hu -n, vagy a 06-70-775-6843-as telefonszámon.

 

Oletics Zoltán

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Deák Dániel szerint unalmas a jobboldali sajtó

A Megafontól való távozása után kritikus hangvételt ütött meg a jobboldali sajtóval kapcsolatban az elemző.

Hatalmas örömhír a rajongóknak, szeptemberben visszatér az időutazós sikersztori az HBO-ra

Végre megtudtuk, mikor folytatódik a népszerű széria, íme az első részletek az új évadról.

A kormánytagok közül Kapitány Istvánnak van a legnagyobb megtakarítása

A vagyonnyilatkozatokból kiderül, kinek milyen ingatlanja és egyéb értéke van.

Lea Ypi filozófiaprofesszor: A Trump vejével szembeszálló Albánia példát mutat Európának nemzeti önbecsülésből

Hogy az albánok szinte egy emberként tiltakoznak Jared Kushner ingatlanfejlesztési terve ellen, az tanulságként szolgálhat az egész...

Nem mindegy a sorrend: kávézás előtt vagy után kell fogat mosni?

A legtöbb kávérajongó számára a reggeli ébredés és az illatos, gőzölgő fekete elfogyasztása szent és sérthetetlen rituálé, amiről...

Völgyesi Gabi kiakadt: „Lerabolták a művészek teljesítményét”

Az ügyvédként is praktizáló énekesnő, Völgyesi Gabi a napokban szerezte meg legújabb diplomáját. Szakdolgozatában egy rendkívül...

Anne Hathaway újra Mia hercegnő lesz: megérkeztek a Neveletlen hercegnő 3 legizgalmasabb részletei

Anne Hathaway visszatér a szerethető Mia Thermopolis szerepében, és a Neveletlen hercegnő rajongói újra reménykedhetnek Genovia kapuinak...

Gulyás Gergely babavárót vett fel, Németh Balázs 100 millióval tartozik valakinek

Hétfő este megjelent az Országgyűlés képviselőinek és a politikától búcsúzók vagyonnyilatkozatai, amelyekből számos érdekes...

Lajos az ország legbecsületesebb embere: 3,2 millió forintot talált egy táskában, felkutatta a nyugdíjas tulajdonost

Ilyen a mesében sincs, vagy legfeljebb csak ott: az összespórolt vagyonkáját veszítette el egy nyugdíjas férfi, aki a pénzen egy kis...

Vagyonnyilatkozatok: Kapitány a leggazdagabb tiszás - Tanács autókat gyűjt, százmillió forint feletti megtakarítások is vannak

Közzétette vagyonnyilatkozatát hétfő este valamennyi kormánytag és ellenzéki képviselő, az Országgyűlés honlapján megjelent...

0

Sport

El sem kezdődött a foci-vb, de már most az amerikaikon röhög mindenki

Az egyik főpróba nem sikerült jól, reméljük, a tornán már nem lesznek ehhez hasonló bakik.

Bajnokok Ligáját érhet, ez az edző veszi át a bajnok Győri ETO-t

Robbie Keane-t éppen a győri kiszemelt miatt akarták elcipelni egészen Pozsonyig.

Kellemetlen helyzetbe került Florentino Pérez, kikosarazta a Real Madridot a világsztár

A Bayern München kemény üzenetet küldött Michael Olisével kapcsolatban.

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Az Aranylabda-várományos mesterhármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Két egyszerű fagyit kértek elvitelre, 17 ezer forintos számlát kaptak a gyanútlan turisták

A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért. [Banners

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

15 év után hívták be az elemzőt a köztévébe, nem akármilyen mondattal nyitott

A kormányváltás után a köztévén átalakulások kezdődtek, ezt pedig sokan észre is vették, néha meglepő fordulatokkal indulnak a beszélgetések.

Ez a halála előtti utolsó kép Petőfi Sándorról, teljesen máshogy nézett ki, mint ahogy látjuk a tankönyvekben

Petőfi Sándorról élete során több kép és festmény is készült, az utolsó 1849-ben, nem sokkal a halála előtt.

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

blogmorzsák

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0