Ezt olvasta már?


Négy ember halt meg a franciaországi lavinaomlásban

Három francia snowboardost, egy család tagjait és kísérőjüket elsodort egy lavina hétfő délelőtt a francia Alpokban, Tignes település közelében, mind a négyen meghaltak – közölték az illetékes hatóságok. - Pécsi Napilap -

 

 

Ez az idei szezon eddigi legsúlyosabb balesete a francia hegyekben.

 

Az első hírek arról szóltak, hogy kilenc embert sodort el a lavina, öt ember keresése pedig még folyt egész délután. Később azonban a hatóságok azt közölték, hogy a végleges adatok szerint négyen estek a lavina áldozatául, és nem keresnek több ember.

 

A snowboardosok Tignes közelében, a pályán kívüli területen tartózkodtak, 2100 méteres magasságban, amikor elsodorta őket egy 400 méteres szélességű lavina. A francia áldozatok jól ismerték a síterepet, rendszeresen jártak oda síelni: egy 48 éves apa, 15 éves fia, annak 19 éves féltestvére, valamint az 59 éves kísérjük.

 

A kezdeti zavar az áldozatok számát illetően abból fakadt a hatóságok szerint, hogy a pályán kívüli snowboardozásra induló családot és kísérőjüket tévedésből kétszer regisztrálták a pálya internetes bázisában.

 

A hegyi mentőket 11 órakor riasztották a közeli sípályáról, ahol látták a hóomlást.

 

A mentők délután 1 óráig kiemelték mind a négy holttestet a hó alól.

 

Hétfőn a lavinaveszélyt 3-asra jelezték az ötös fokozatú skálán a környékbeli sípályák.

 

Az idei síszezon kezdete óta 13 lavinabaleset történt a francia Alpokban és a Pireneusokban, amelyekben hárman vesztették életüket. A tavalyi 45 hóomlásban 21-en haltak meg.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

„Magyar Péter forradalma túl gyors, az Orbán-rezsim lebontása csak akkor lesz rendszerváltás, ha a helyén nem egy új személyi hatalom épül fel”

Az osztrák konzervatív-liberális lap, a Die Presse egyszerre méltatja és óvja Magyar Péter első nyolcvan napját: gyorsan omlik az...

Orbán a beszédében telibe szembement azzal, amivel az ex-TEK-vezér Hajdu János védekezett az aranykonvojügyben

Hajdu a vallomásában végig a NAV-ra hárította a felelősséget. Azt állította, végig az adóhatóság utasításainak tettek eleget, és...

15 évnyi lezárás után végre felújítják Eger ikonikus, lezárt kilátóját

Kedden átadták a munkaterületet a kivitelezőnek, ezzel hivatalosan is elindult a Nagy-Eged-hegyi Dobó István-kilátó felújítása. A 65...

Orosz-ukrán háború: a légicsapások leállításáról suttognak, most reagált a Kreml is

A Kreml szerint egyelőre korai lenne kommentálni azokat az értesüléseket, amelyek szerint az Egyesült Államok és Ukrajna a légicsapások...

A gatyája is rámehet az albérletre azoknak, akik nem kapcsolnak időben

A ponthatárok megvannak, de a neheze még csak most jön.

Újabb hőhullám vár ránk a jövő héten, 38 fok is lehet

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől...

Vonattal ütközött egy személyautó, egy férfi meghalt

Vonattal ütközött egy személyautó vasárnap Tállyán a Táncsics Mihály utcában, egy andráskereszttel jelzett átjáróban, a...

Mészáros Lőrinc cégei felbukkantak az NB II.-es Diósgyőr mögött

A régi szponzorok közül a legtöbb távozott.

4 egzotikus virág, ami igazi ritkaság - Otthon is nevelheted őket

Színesek, izgalmasak és feldobják a lakóteret!

Halálos vonatbaleset Magyarországon, mentőhelikopter érkezett, az autó szinte megsemmisült

A vasárnapi tállyai vonatbalesetben egy férfi az újraélesztési kísérlet ellenére a helyszínen meghalt, egy nőt pedig súlyos...

0

Sport

Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba

Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről

Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.

Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott

A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.

0
0

Bulvár

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után

Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási

Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést

Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.

Meglépték! Vége a tízéves tiltásnak: olyan fordulat jön Magyarországon, ami alaposan letörheti az árakat

Az új kormány jelentős fordulatot hajtott végre a hazai energiapolitikában azzal, hogy 2030-ig 4000 megawattnyi új szélerőmű-kapacitás kiépítését teszi lehetővé.

Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura

2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.

„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel

Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat

Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó

Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem

Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik

Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.

Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson

Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.

0