Négynapos munkahetet vezet be a Libri-Bookline
Öthónapos tesztidőszakkal rövidített munkahétre áll át a Libri-Bookline Zrt., a könyvkereskedelemmel foglalkozó cég október 1-től négynapos, 34 órás munkahetet vezet be.
A vállalat az MTI-vel közölte: a munkavállalóik fizetését nem csökkentik, illetve az eddig 8 órásról nyolc és félórásra emelt napi munkaidő is még alkalmazkodik a családi igényekhez. Az új munkarend nem kötelező a dolgozók számára. A mintegy 650 alkalmazottból 130-140 irodai dolgozót érinthet a négynapos munkahét.
A Libri-Bookline kereskedelmi üzletágának árbevétele a járvány idején a boltbezárások miatt kissé megtorpant, viszont azóta emelkedik: 2019-ben 24 milliárd forint volt, ami 2020-ban ugyan csökkent, de 2021-ben már sikerült meghaladni a 2019-es járvány előtti számokat. Idén az eddigi adatok szerint még jobb lesz a forgalom, mint 2021-ben, holott az éves forgalom 35 százaléka november közepétől realizálódik - írták.
A nyilvános cégadatok alapján 2021-ben 28,78 milliárd forint volt a cégcsoport teljes árbevétele, az előző évi 25,6 milliárd forint után. Az adózott nyereség tavaly közel 2 milliárd forintot, 2020-ban 1,57 milliárd forintot tett ki.
hírek innen, onnan
Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt
Az orosz külügyi szóvivő szerint Moszkva kemény választ fog adni az EU huszadik szankciócsomagjára.
Semjén Zsolt lemondott
Semjén Zsolt 1994 és 1998 között, illetve 2002-től országgyűlési képviselő, 2010 óta Magyarország miniszterelnök-helyettese volt.
„Ok nélkül hányingerem lett és kiderült, hogy pont akkor regisztrált Tinderre” – Történetek, amikor a női intuíció működött
A női intuíció gyakran megdöbbentő pontossággal jelzi előre a jövőt. Ezek a történetek bizonyítják, hogy a megérzéseinket érdemes...
Orbán Anita Magyar Péter miniszterelnök-helyettese is lesz a Tisza-kormányban
Orbán a külügyminiszteri tisztség mellett lesz Magyar helyettese.
Indul a legeltetési szezon: megtelt a hortobágyi vásártér a Kihajtási Ünnepen
Fedezd fel a hortobágyi kihajtási ünnep hagyományait és a fenntartható legelőgazdálkodás jelentőségét a pásztorélet és Unesco...
Hogy milyen Avatar? Nem, Avatr.
Miközben a Mercedesnél egyre kevésbé, a kínaiak még látnak fantáziát a kombiban.
Az idei lehet az egész évszázad legerősebb El Niño-jelensége
A kutatók szerint a Csendes-óceánon zajló folyamatok arra utalnak, hogy 2026-ban szokatlanul erős, szuper El Niño alakulhat ki, ami...
Trump elküldi tárgyalni a vejét Pakisztánba, de az irániak csak közvetítőkön keresztül hajlandók érintkezni vele
Az amerikaik szerint Iránnak kell egy jó ajánlatot tennie, és lezárnia az amerikaik által indított háborút.
Magyar Péter: Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz
Újabb bejelentés a választást simán megnyerő Tisza elnökétől.
ESG: könnyítés a kkv-knak, szigorodó fókusz a nagyvállalatokon
A kis- és középvállalatok számára egyszerűsítést jelent a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló uniós irányelv, a...
Ennyien kaphatnak nyugdíjemelést még idén, ha a Tisza-kormány terve megvalósul
Közel 300 ezer nyugdíjas kaphat még idén nyugdíjemelést, ha a Magyar Péter vezette Tisza-kormány beváltja a választási kampányban tett...
Magyar Péter bejelentette: a jövő héten teljessé válik a Tisza-kormány
Magyar Péter egy Facebook-posztban közölte, hogy a következő héten bemutatja a Tisza-kormány utolsó minisztereit is. A pártelnök ezzel a...
Sport
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
A 119. percben a kapunak háttal állva, hét méterről sarkazott kupadöntőt érő gólt
Pazar gól zárta le a Német Kupa elődöntőjét.
Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa
95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.
Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől
Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.
A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított
Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.
Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen
A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.
Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje
A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.
Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja
Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.
Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt
Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.
Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók
A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
A Real Madrid edzőjét az sem érdekli, ha Mbappé Julia Roberts képeit lájkolja
Álvaro Arbeloa elegánsan kibekkelte az újságírói kérdést.
Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban
Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.
Bulvár
Gyomorforgató, a színésznő bevallotta, hogy a forgatás alatt többször is elhányta magát a jelenet miatt
A sztárság sem fenékig tejfel, ennek a munkának is vannak kellemetlen, akár gyomorforgató részei.
Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle
Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.
Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént
Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.
Karácsony Gergely üzent a Tisza új miniszterének, akinek közben előkerült a Fideszhez fűződő múltja is a fórumokon
Karácsony Gergely megszólalt a Tisza új miniszteréről.
Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában
Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak
Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva
Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.
Vitézy Dávid megmutatta kikkel él együtt, azonnal hatalmas siker lett a kóbor állatokkal készült fotó
Ritka felvétel Vitézy Dávid otthonából.
Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés
Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Ismert edző halt meg a 83-ason, rengetegen búcsúznak Kokótól
Nem ő hibázhatott a balesetnél.
48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma
Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.
Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint
A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


