Negyvenmilliárd forintnyi adó sorsa dőlhet el május 20-ig
A koronavírus-válságban egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról, tavalyhoz képest húsz százalékkal nőtt az online már beérkezett nyilatkozatok száma, a május 20-ig beadható nyilatkozatokkal az egyházaknak és a civil szervezeteknek mintegy negyvenmilliárd forintot ajánlhatnak fel.
Tállai András felidézte, hogy 2020-ban az előző évhez képest öt százalékkal többen, mintegy 2,2 millióan rendelkeztek az adójuk egy százalékáról. Tavaly 40,7 milliárd forintról rendelkezhettek volna a magánszemélyek, végül 18,6 milliárd forintot juttattak el a különféle szervezeteknek.
Míg a felajánlás, a nyilatkozat kitöltése néhány percet vesz igénybe, addig a járvány idején a civil szervezeteknek és az egyházaknak óriási segítséget jelentenek ezek az adóforintok - hangsúlyozta.
Az adóhivatali adatok tanúsága szerint sokan döntöttek már, ők tudják, hogy most nagyobb szükség van az adófelajánlásokra, mint valaha. Április végéig már több mint 583 ezer nyilatkozat érkezett elektronikusan az adóhivatalhoz, ez százezerrel több, mint tavaly ugyanilyenkor - jegyezte meg.
Tállai András kiemelt néhány fontos, elmúlt időszakban hozott adókönnyítő szabályt. Egy korábbi jogszabály-módosítás nyomán a tavaly tett egyházi felajánlások idén is érvényesek. Ha az adófizető nem vonja vissza múlt évi döntését, vagy nem jelöl meg más kedvezményezettet, az adóhivatal automatikusan továbbítja az érintett egy százalékát a korábban kiválasztott egyháznak - ismertette.
Lényeges az is, hogy a magánszemélyek az adóhivatal honlapján megtalálhatják azoknak a civil szervezeteknek a listáját, amelyek fogadhatnak adószázalékokat. Ezek közül az alapítványok, egyesületek közül érdemes tehát választani. Lényeges szabály az is, hogy - a korábbiakkal ellentétben - a civilek már akkor is megkaphatják a felajánlásokat, ha köztartozásuk van. Természetesen az összegnek csak azt a részét, amely a tartozás kiegyenlítése után megmarad - tette hozzá.
Komoly segítséget jelenthet szerinte az is, hogy a számtalan benyújtási mód közül mindenki kiválaszthatja a neki megfelelőt. A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, illetve papíralapon postán vagy személyesen is benyújtható az adóhivatalhoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a "20EGYSZA" lapon május 20-áig, sőt a munkáltatók is összegyűjthetik azokat, melyeket legkésőbb május 10-ig adnak le nekik lezárt borítékban a dolgozók.
Az államtitkár szerint a legegyszerűbben az adóhivatal e-szja felületén lehet kitölteni a nyilatkozatokat. Tállai András nyomatékosította, hogy ezzel a lehetőséggel több mint 4,2 millióan élhetnek is, hiszen ennyien rendelkeznek elektronikus tárhellyel, akik így nemcsak a kitöltött szja-bevallásukat érhetik el, hanem néhány kattintással támogathatják adójuk egy százalékával az általuk kiválasztott civil szervezetet, illetve vallási közösséget vagy a Nemzeti Tehetség Programot.
hírek innen, onnan
3 csillagjegy, akiket márciusban különleges lehetőségekkel szólít meg az Univerzum
A tavasz első heteiben különleges energiák mozdulhatnak meg három csillagjegy életében.
A Séfek séfe szerdai kiesője hét év után is stresszel küzd a konyhában: „Pszichológushoz fogok menni.”
Hét évvel első televíziós szereplése után újra a versenykonyhában találta magát Men Sovanara „Szovi”, a TV2 Séfek séfe...
Bezárták a legendás Sing Singet: egy hónapra lehúzhatta a rolót a kultikus klub
A hatóságok egy hónapra felfüggesztették a Sing Sing Music Hall működését, a klub szerint indokolatlan döntés született, amely egy...
Légiósok: Maszk nélkül, mosolyogva kapták lencsevégre a horrorsérülést szenvedő magyar támadót - fotó
Kiss Tamás még febrár végén a Pafosz elleni bajnokin szenvedett súlyos arcsérülést.
Szoboszlai indította be a Liverpoolt, a Barcelona hetet rúgott a BL-ben
Szoboszlai egy szögletvariációt értékesített, a Liverpool visszavághat a PSG-nek, a Bayern–Real már a nyolc között összejött.
Új autót vett a magyar milliárdos, meg is mutatta
Az is kiderül a hazai nagyon gazdag férfi videójából, hogy karbon van bőven az autón, és bikafejet formáz a hátulja. Na, kitalálod...
100 évente van csak ilyen szerencse! Ma 3 csillagjegy megkapja a kozmikus főnyereményt
Te közte vagy?
Az Egyesült Királyságig is ment kampánylevél Orbán Viktortól
A háborús riogatás sem maradt ki a levélből.
Csodálatos hír érkezett a kutyásoknak: hatalmas lépésre készülnek a Balatonnál
Fordulóponthoz érkezett az ügy.
Indul a Millió lépés tavaszi kihívása – minden mozgás számít.
Megkezdőik március 23-án a Millió lépés 11 hetes kihívása: Magyarország egyik legnagyobb, mozgásra ösztönző közösségi programja...
Orosz kémek, befolyásolási kísérletek, és a politikai döntés, hogy ez ellen ne küzdjön keményen a hatalom
Magyarországon könnyebb lehet az orosz hírszerzés dolga, mert az állam nem tesz meg mindent vele szemben – vélte Krekó Péter és Panyi...
Becsapódtak a rakéták, súlyos károkat okoztak: lángokban áll a világ legnagyobb gázközpontja - Mi lesz így az energiaárakkal?
Irán rakétacsapást mért Katar legfontosabb cseppfolyósított földgáz (LNG) feldolgozó központjára, Ras Laffanra, súlyos károkat okozva...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Megfosztották az aranyérmétől az Afrika-kupa-győztes szenegáli válogatottat
Az Afrikai Labdarúgó-szövetség közölte, hogy megfosztotta a szenegáli labdarúgó-válogatottat az idei Afrika-kupa-győzelmétől, így a döntő hosszabbításában alulmaradó házigazda Marokkóé az aranyérem. Legalá
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


