Ezt olvasta már?


Nem a szűrőprogram-telepítés az egyetlen dolog, amit megtehetsz

Azt se tudom, mit csinál a gyerek, amikor a telefonját nyomkodja! Nem akartam még neki telefont venni, de már mindenkinek volt az osztályban, úgyhogy muszáj volt!

Fogalmam sincs mi az a snapchat, de egész nap azon lóg! Van olyan program, amivel korlátozni tudom, hogy mennyit netezzen?- ez csak néhány, azokból a mondatokból, amiket a szülőktől hallunk, és amikre így válaszolunk: Nektek jó lenne egy internetes házirend.

Járhatnék egyedül oviba?

Olvasni sem úgy tanultunk, hogy elénk raktak egy könyvet. A digitális eszközöket sem elég csak odaadni, tanítani is kell a helyes használatukat. A digitális és fizikai világ hamarosan eggyé válik, ezek a változások nemcsak izgalmas lehetőséget rejtenek, de sok bizonytalanságot is. A gyerekeink ennek a változásnak a részei, a mi felelősségünk pedig az, hogy online is biztonságban legyenek.

A hétköznapokban egy kisgyerekes szülő nem engedi 50 méternél tovább egyedül a gyereket, a szülők ott ülnek a homokozó sarkában, viszik-, hozzák a gyerekeket az iskolába és felelőtlennek titulálnák azt, aki egy 5 évest elengedne egyedül egy Pláza közepén, miközben ugyanez ez az 5 éves komoly veszélyeknek van kitéve, ha egyedül használ bármilyen digitális eszközt. A digitális világ sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy az a megfelelő szabályozás követni tudná, így magunknak kell megtalálni a biztonságos kereteket, ebben segít online gyerekvédelmi irányelveivel a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány Internetes Házirendje.

Több időt töltenek online, mint a szülőkkel vagy az iskolában

A gyerekek egyre fiatalabb korban és egyre hosszabb ideig használják a digitális technológiákat és a médiát. Naponta átlagosan hét órát töltenek valamilyen képernyő előtt – a televíziótól a számítógépeken át a mobiltelefonokig és egyéb digitális eszközökig. Ez az idő több, mint amennyit a szüleikkel vagy az iskolában töltenek. Ez pedig hatással van az egészségükre és a jóllétükre: hogy milyen digitális tartalmakat fogyasztanak, kivel találkoznak online, és mennyi időt töltenek a képernyő előtt, mind jelentősen befolyásolják a gyerekek fejlődését.

A gyerekeknek nem csak fizikailag eshet komoly baja

Az online világ a tanulás és a szórakozás határtalan terepe. Ebben a világban azonban a gyerekek kockázatoknak is ki vannak téve: internetes zaklatás, technológiától való függőség, obszcén és erőszakos tartalmak, radikalizálódás, átverések, adatlopás. A probléma a digitális világ gyors és folyamatosan fejlődő természetéből adódik, amellyel a megfelelő szabályozás és a gyermekvédelmi irányelvek csak lassan tudnak lépést tartani. A felnőttek azonban nem csak a szabályozással vannak elmaradva, hanem elválasztja őket a gyerekektől egy hatalmas digitális szakadék is. Mivel a gyerekek technológiahasználata nagyban különbözik a felnőttekétől, ez jócskán megnehezíti a szülők és a pedagógusok dolgát, amikor szeretnék teljes mértékben megérteni azokat a kockázatokat és fenyegetéseket, amelyekkel a gyerekek szembesülhetnek az online felületeken. Ezért érezhetik úgy a felnőttek, hogy nem tudnak tanácsot adni a gyerekeknek azzal kapcsolatban, miként lehet biztonságosan és felelősségteljesen használni ezeket az eszközöket. A generációs szakadék emellett azt is eredményezi, hogy különböző viselkedéseket tartanak elfogadottnak.

Jó, de mit tehetek szülőként, ha mindenki más engedi?

Hogyan tudjuk tehát szülőként, pedagógusként, vezetőként felkészíteni a gyerekeinket a digitális korra? Úgy, ha biztonságos környezetet teremtünk számukra, és a segítségünkkel fokozatosan nem csak a digitális eszközök, hanem a digitális intelligencia birtokába is juthatnak. A digitális intelligencia olyan szociális, érzelmi és kognitív képességeket foglal magában, amelyek képessé teszik a felhasználókat arra, hogy megbirkózzanak az online világ kihívásaival, és megfeleljenek a követelményeinek.

Az Internetes Házirendet a nemzetközi iránymutatások és gyermekjogi irányelvek alapján állítottuk össze és ajánljuk minden felelősen gondolkodó szülőnek. Egy házirend akkor működik jól, ha mindkét fél, gyerek-szülő egyaránt magára nézve kötelezőnek érzik és betartja az abban foglaltakat. Töltsd le az Internetes Házirendet, nyomtassátok ki, írjátok alá közös vállalásként és próbáljatok közösen betartani.

A szülőség, így a digitális szülőség is tanulható! Ha szeretnél erről többet tudni, olvasd el kiadványainkat, vagy iratkozz fel a szülői hírlevelünkre.

Internetes házirend

 

  1. Ha valaki zaklatja a neten, nyugtasd meg és ne hibáztasd.
  2. Soha ne legyen az internet a büntetés vagy a jutalmazás eszköze.
  3. Vannak jó titkok és rossz titkok. A rossz titkokat ne tartsa magában.
  4. Beszélgessetek a netről.
  5. Csak olyan személynek van telefonja a családban, aki ismeri a biztonsági beállításokat, tudja, milyen szabályok vonatkoznak a posztolásokra, rendszeresen ellenőrzi a saját digitális lábnyomát.
  6. 9 éves kor alatt nincs önálló (szülői jelenlét nélküli) internethasználat.
  7. A digitális eszközök (telefon, táblagép) nem „bébiszitterek”. Nem azért vannak, hogy unalom esetén, vagy ha a szülőnek halaszthatatlan dolga van, lefoglalják a gyereket.

 

Mi, akik ebben a családban élünk, ígérjük, hogy

  1. Az étkezést és a netezést vagy mobilozást mindig elválasztjuk.
  2. Jelszót cserélünk minden 3. hónapban.
  3. Odafigyelünk arra, hogy egyensúlyban legyen az az idő, amit netezéssel, és amit azon kívül töltünk (a szabadban, a családdal, olvasással, stb.).
  4. Lefekvés előtt nem mobilozunk és nem netezünk.
  5. Nem posztolunk olyat, amiről azt gondoljuk „Ezt jobb, ha nem látja mindenki.”
  6. Nem használunk olyankor telefont, ha az veszélyes. Például vezetés közben, amikor úttesten megyünk át, stb.
  7. Tiszteletben tartjuk más emberek magánéletét. Mindig hozzájárulást kérünk azoktól, akik azon a fotón, videón vannak, amit meg akarunk osztani.
  8. A mobiltelefon és az internetes aktivitások a magánélet része. Nem kutakodunk egymás eszközeiben és internetes előzményeiben.
  9. Érdeklődünk egymás online elfoglaltságai iránt.
  10. Ha valakivel valami olyan történik, ami miatt rosszul, vagy kényelmetlenül, esetleg megbántva, megalázva érzi magát, azonnal szól annak a felnőttnek, akiben megbízik. Elkerüljük, hogy rossz titkaink legyenek.
  11. Nem adjuk ki a személyes adatainkat senkinek, aki a neten kéri.






0
0
0

hírek innen, onnan

Magyarok is utaztak a Szlovákiában felborult buszon

Dobronya belterületén borult oldalára a busz, kilencen megsérültek.

Ez már nem figyelmeztetés: demográfiai tornádó tart Magyarország felé

A népességfogyás csendben és végzetesen írja át Magyarország jövőjét.

Itt a hivatalos bejelentés az olajkitermelésről

Ahogy a Reuters már értesülésként megírta, az OPEC+ vasárnap be is jelentette, hogy júniusban napi 188 ezer hordóval növeli az...

Árpa Attila megszólalt az NKA-botrányról: "Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve"

Az úgynevezett NKA-botrány a napokban robbant ki, miután kiderült, hogy a Nemzeti Kulturális Alap vitatott körülmények között, összesen...

Visszahozzák a V8-asokat a Forma–1-be – már azt is lehet tudni, hogy mikor

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke bejelentette: ha akarják a gyártók, ha nem, újra V8-as motorok lesznek a Forma–1-ben.

Nem egy jelenet a Westworld-ből, ez a mai valóság Amerikában

Egyre gyorsuló tempóban készülnek a humanoidok nemcsak egy, hanem több gyárban is.

Te is illegálisan gyűjtöd a pénzt, ha így vezeted a bankszámládat

Egy hétköznapi bankszámla-mozgatás is komoly következményekkel járhat, ha nem veszed figyelembe ezt az apróságot.

Magyar Péter is beszédet mond az akadémia 200. közgyűlésének díszünnepségén

Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének...

Magyar Péter beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésének ünnepségén

Jelen lesz Tanács Zoltán leendő tudományos-technológiai miniszter is.

Saját minisztere sem tud mindent Magyar Péter terveiről – Alakul a Parlament előtti buli programja

Mindenkit szeretettel várnak május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre a főváros szívében, a Kossuth téren és a...

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát

Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.

2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban

Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”

Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.

Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat

Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába

Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

0