Nem kesergés, azonnali segítés az R-Bustól
A koronavírus miatti válsághelyzet alapjaiban rengette meg életünket. Akad olyan ember, cég, vállalkozás, aki ilyenkor pánikba esik, bezárkózik, és akad olyan, amelyik vállalja a társadalmi felelősséget, és ott segít, ahol tud.
Példaértékű lépést tett hétfőn kora reggel a nemzetközi személyszállítással foglalkozó R-Bus, egy pécsváradi vállalkozás, amelyik vészhelyzetben nem az elbújás, hanem a nyílt társadalmi felelősségvállalás mellett döntött.
- A cég profiljából adódóan akár le is lehetne húzni a rólót, hiszen ez a terület a legveszélyeztettebbek közé tartozik.
- Két-három napja nincs a cégnél megállás, percenként csörögnek a telefonok - vágott bele Simara Rudolf, az R-Bus tulajdonosa. - Mindenki sorra mondja le az utazásokat, állnának az autóink, buszaink.
- Állnának... Ez azért az én olvasatomban azt jelenti, hogy léptek valamit.
- Mivel munka nélkül vagyunk és rá fogunk érni, az R-Bus felajánlja a szolgálatait a hatóságoknak, az egészségügynek a közjó céljából, ha az segítség. Élelmiszert forgalmazó cégeknek élelmiszer kiszállításra, egészségügyi személyzet szállítására, vagy bármi hasonló jellegű segítségre, ami az idősek és a hátrányos helyzetű emberek megsegítésére szolgál. Jelezném, nem magánemberek hívását várjuk, hanem illetékes hatóság, szervezetek megkeresését. Hiszek abban, hogy ha a többi hasonló profilú cég is így gondolkodik, tudunk segíteni. Aki ismer, tudja, szívesen odaállok minden olyan kezdeményezés mellé, vagy én is indítok ilyet, ami egy közösség, a társadalom hasznára szolgál, többek között ezért is voltam aktív részese a 2015-ös martonfai tüntetésnek, ezért is szívügyem az amatőr futball.
- Talán ebben a helyzetben a legegyszerúűbb a helyi operatív törzzsel felvenni a kapcsolatot...
- Keressük őket is, de azt gondolom, sok olyan terület van, mint említettem például az élelmiszerek kiszállítása, amit nem biztos, hogy ők koordinálnak. Mi minden hivatalos megkeresésre nyitottak vagyunk, gépkocsivezetőink, járműveink - ahogy a hadseregben fogalmaztak egykor - harcra készek, fogjunk össze a járvány megfékezéséért.
- Akkor már csak egy kérdés, elérhetőség?
- Simara Rudolf, 70/770-1844.
hírek innen, onnan
Napi horoszkóp: az Oroszlán anyagi előnyhöz juthat, a Mérlegre felkavaró múltbéli találkozás vár, a Vízöntőnek eljegyzést hozhat a nap
Kedves Bak! A szépítő hazugságokat ugyanis már nem tudja fejben tartani, és előbb-utóbb lebukik.
Miért van létjogosultsága még ma is az Odüsszeiának?
Az Odüsszeia nem véletlenül él túl közel háromezer évet: a történet ma is ugyanolyan elevenen szól hazavágyásról, hűségről és...
Elég a süketelésből!
Magyar Péter valóban sokat dumál, de nem süketel, mint parlamenti és azon kívüli vitapartnereinek többsége. Továbbá a miniszterelnök...
Vitézy Dávid tudósított a beemelésről: helyére került a Déli Körvasút új acél hídszerkezete a Soroksári út felett
Számos kritika joggal vethető fel a kivitelező és a közbeszerzési eljárás, annak árszintje kapcsán, de most egy valóban értelmes és...
Különleges programot jelentett be a Duna TV
Öt vasárnapon át különleges állattörténetekkel várja nézőit a Duna: augusztus 2. és szeptember 6. között a strandok rejtett...
Nagy leépítésekre készül a Porsche
A kellemetlen változások korát éli a Porsche: 5000 fővel csökken a dolgozói létszám.
Itt a nagy bejelentés – Ryan Gosling kapta meg minden idők egyik legmenőbb szerepét
Ryan Gosling alakítja a Szellemlovast a Marvel-moziuniverzumban, a produkciót ráadásul Shawn Levy rendezi majd.
Tényleg hasmenést okozhat, ha sok vizet iszol nyáron? Orvos válaszol
Első hallásra meglepőnek tűnhet a kapcsolat, hiszen az ember azt gondolná: ha több vizet iszik, az csak jót tehet az emésztésnek. A...
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus
Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid...
Egy új Obama
Donald Trump béna kacsa lett, de a demokraták sincsenek jó állapotban. Nem véletlen, hogy a politika legfontosabb tényezője, a figyelem egy...
Kimászott az ablakon a 14 éves lány, és lezuhant a pécsi gyermekotthon tetejéről
A lány hosszabb ideje volt szökésben. Visszatérése estéjén kiakasztotta a tetőablak láncát és kimászott. Azon az estén is csak egy...
Tragédia a berlini Pride-on: egy autó hajtott a tömegbe, halálos áldozat is van – fotók, videó
Szörnyű tragédia történt szombaton a berlini Christopher Street Day Pride-rendezvényen, ahol egy autós a tömegbe hajtott a Tiergarten park...
Sport
Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen
Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Xabi Alonso megállíthatatlan: megvan az új sztár, 318 millió eurót költött a Chelsea
És még nincs vége...
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
A Magyar Nagydíj időmérője előtt teljesen elfogyott a Ferrari döbbenetes előnye
A világbajnoki címvédő Lando Norris hangolt legjobban a kvalifikációra.
Távozni akar Michael Olise, hivatalos közlemény a Bayern Münchennek
Madridban már számolják a pénzt.
Cucurella torzonborz frizurájának szívet melengető, megható sztorija van
A nagyhajú bekknek az önbizalma sem kicsi.
A magyar válogatott nyolc év után ismét bejutott a világkupa döntőjébe
A mieink nagy csatában múlták felül a házigazdát a négy között.
Bulvár
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után
Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.
Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence
A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?
Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt
Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.
Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt
A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.
Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak
A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.
A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken
A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.
Most jön a hideg zuhany, milliókat bukhatnak a családok
Felvették a gyereket az egyetemre? Akkor most kezdődik az igazán drága része.
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


