Ezt olvasta már?


Nemzet Sportolója - A tagok Faragó Tamás vízilabdázót javasolják a címre

Faragó Tamás olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót javasolták a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának szerdán.


hirdetés

A 67 esztendős sportoló háromszor állhatott dobogóra olimpián, 1976-os aranyérme mellett 1972-ben ezüst, 1980-ban pedig bronzérmet szerzett a magyar válogatottal, amellyel 1973-ban vb-t, 1974-ben és 1977-ben pedig Európa-bajnokságot nyert.

A választásra jogosult tizenegy tag szerdán dönthetett arról, hogy kit választ új tagnak, közülük kilencen jelentek meg személyesen a sportállamtitkárság Hold utcai székházában megtartott ülésen, Bíróné Keleti Ágnes és Balczó András telefonon adta le szavazatát, de a voksolás titkos volt.

A döntés után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár tájékoztatta a sajtót a jelölt személyéről, kiemelve, hogy már az első körben eldőlt a szavazás, hiszen Faragó Tamás megkapta a szavazatok több mint ötven százalékát.

"Nagyon jó döntés született, mert Faragó Tamás ma is aktívan dolgozik a vízilabdasport utánpótlásában, sőt oktatóvideó-sorozatot is közzétett az interneten" - mondta az államtitkár.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja elmondta: több mint nyolc jelölt neve került szóba, köztük a vízilabdázók közül Faragó mellett Bodnár András is.

"Faragó Tamás mellett szólt az is, hogy pályafutása után edzőséget vállalt, a női vízilabda válogatottat világ- és Európa-bajnoki címig vezette, a mai napig ott van az uszodában és oktatja a kicsiket, ezért én is őt támogattam" - fűzte hozzá a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, aki örült annak, hogy a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Kárpáti György június 17-ei halálával megüresedett helyre a vízilabda tudott olyan személyt kínálni, aki érdemes a Nemzet Sportolója címre.

"Faragót Szabó Tünde államtitkár értesítette a jó hírről, nagyon boldog volt, teljesen meghatódott, és azt mondta, hogy már alig várja hogy találkozzon szeretett klubtársaival" - mondta Schmitt Pál.

A sporttörvény alapján mindig a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, akit a sportért felelős államtitkár terjeszt fel, majd a jelöltről a kormány dönt.

A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is meghatározó szerepet töltött be a magyar sportéletben.

A Nemzet Sportolója jelenleg Balczó András, Hammerl László, Weltner Györgyné Ivánkay Mária, Kamuti Jenő, Bíróné Keleti Ágnes, Magyar Zoltán, Monspart Sarolta, Portisch Lajos, Sági Györgyné Rejtő Ildikó, Schmitt Pál és Varga János.

 







0

hírek innen, onnan

Újabb súlyos vereséget szenvedett a Manchester United az angol bajnokságban

Döbbenetesen gyengén teljesít a Manchester United Ten Hag irányítása alatt, most a Crystal Palace-tól kaptak ki.

Koszosan, véresen kúsztam a törmelékek között – interjú Garda Zsuzsával

„Nagyon megrázott minket is a szomszédunkban dúló háború, tudatosan készültünk egy húsbavágó klippel” – mondta a Hírklikknek...

Szlovákiai választás: egy bizottsági tag rosszul lett, meghosszabbodik a kampánycsend

Negyven perccel később, szombaton 22 óra 40 perckor ér véget a kampánycsend az előrehozott parlamenti választáson Szlovákiában, mert egy...

A nő, akitől még Néró is tartott: ezért feminista ikon ma is Boudica

Nérót nem volt könnyű sarokba szorítani, ennek a nőnek egy időre mégis sikerült, hősként is őrzik emlékét a britek.

Megtaláltuk a budapesti „éttermet”, ahol a százmilliós nézettségű show-t forgattak

A világ egyik legnagyobb nézettségű reality show-ja, a „Chinese Restaurant” jelenleg is futó hetedik évadát Budapesten forgatták,...

Az 5 legsebezhetőbb csillagjegy: mindent a szívükre vesznek

Vajon téged az érzelmeid vezérelnek, és minden túlságosan a szívedig hatol, vagy képes vagy vállat vonni, és nem lelkedre venni?

Többszörös fejcserét hajtott végre Pintér

Leváltotta többek között az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatóját.

GFM: térképes boltszűrő funkcióval bővült az árfigyelő rendszer

A kedvenc boltok beállítása funkciónak köszönhetően a vásárlók kiválaszthatják kedvenc üzleteiket és az ott megvásárolható...

HM: nő a katonák lakhatási támogatása

A juttatás mértékét a katona családi állapota, rendfokozata és lakhelye is befolyásolja - tette hozzá a miniszter.

Nézze meg a szüreti teliholdat, milyen gyönyörű volt! - képek

Ez a telihold az őszi napéjegyenlőséghez legközelebbi holdtölte.

Az oroszok ünnepnapot tartottak - és már Kubában is toboroznak

Reggel még úgy tűnt, oldódhat az OTP-ügy kérdése, de a magyar külügy lesöpörte az asztalról az ukrán közeledési kísérletet. A fél...

0

Sport

Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?

Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.

Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó

A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.

A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt

Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.

Itt a nagy bejelentés: megrendezik az évszázad bokszrangadóját

Végre összecsap egymással a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó.

Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja

2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.

Gólt szerzett a magyar válogatott játékos az éllovas ellen

Erdély Csanád gólt ütött és gólpasszt adott a dán jégkorong-bajnokság éllovasa, az Aalborg ellen, a vendég Esbjerg pedig 5–4-re győzött.

Szoboszlairól újabb zseniális dalt írtak a Liverpool szurkolói - videó

A Ligakupában lőtt bombagólja megihlette a drukkereket.

Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó

A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.

Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát

Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.

Katalán álom: a Barcelona Sergio Ramos öngóljával győzte le a Sevillát – videóval

A Barcelona az első félidőben csak helyzetekig jutott a Sevilla elleni hazai bajnokin, a fordulás után viszont a Real Madrid korábbi csapatkapitánya, Sergio Ramos öngólja után gyűjtötte be a három pontot a katalán cs

0

Bulvár

„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek

Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f

„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”

Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.

Putyin meglepő kijelentést tett - az ukránok Orbán Viktornak üzentek

A háború 583. napja volt a pénteki. Hírösszefoglaló az elmúlt órák eseményeiről.

"Orbán": Ember, most jövök a kupiból. – megfejthették a miniszterelnök féltve őrzött titkát

A miniszterelnök állítólag minden kedd reggel rövid látogatást tesz egy ferencvárosi bérházban – írta meg korábban a 444.hu. Egyelőre nem tudni, kihez jár Orbán, de talán közelebb visz a megoldáshoz Somogyi An

Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket

Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.

A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának

Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.

„Ha ma életben maradok, holnapra szabad leszek”: 96 éves lett dr. Edith Eva Eger aki, nemcsak farkasszemet néz...

A magyar származású dr. Edith Eva Eger, fiatal éveiben balett-táncosnak készült. Volt egy álma, miszerint egyszer majd táncával nyűgözi le közönségét, ám ezt az vágyát milliónyi darabra törte Hitler és a nác

1 hétig napi 3 liter vizet ittam, ennyit változott tőle a bőröm: képeken a bizonyíték

Az egyik legolcsóbb szépségtanács, amit lépten-nyomon olvasni, hogy igyunk sok vizet. De vajon tényleg működik? Újságírónk szó szerint a saját bőrén tapasztalta meg a belső hidratálás hatását.

0