Nemzetközi kosárlabda-konferencia kezdődött Pécsen
A kosárlabdasport külföldi és hazai szakembereinek - edzőknek, sportvezetőknek, játékosoknak - a részvételével megkezdődött csütörtökön az első nemzetközi kosárlabda-konferencia Pécsen, a Nemzeti Kosárlabda Akadémián (NKA).
Az Új határok a sporttudományban és a gyakorlatban című kétnapos konferencián előadások, kerekasztal-beszélgetések keretében ismerkedhetnek meg a szakma képviselői - egyebek mellett - a legfrissebb sporttudományi kutatások eredményeinek sportteljesítményt befolyásoló hatásával, és hallgathatnak meg nemzetközi szinten jegyzett szaktekintélyeket.
A Kosárlabda Specifikus Módszertani Központ (KSMK) szervezésében megvalósuló esemény megnyitóján Michael Schwarz, a FIBA Europe edzőképzésért felelős vezetője elmondta, az NKA pécsi létesítménye kimagasló szintet képvisel és minden adottsága megvan a professzionális utánpótlás-neveléshez. Hangsúlyozta: a sportágban elengedhetetlen a játékosok és edzők folyamatos, tudományos alapokon nyugvó továbbképzése, ebben segítenek a pécsihez hasonló események.
Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke elmondta: idén lesz 80 éve, hogy Magyarországon a kosárlabda önállóvá vált azzal, hogy kivált az atlétikai szövetségből, a sportág pedig 110 éve létezik itthon.
Ahogy fogalmazott, mind a kosárlabda, mind a magyar sport szempontjából pozitív változások, eredmények és új létesítmények létrehozása követte, hogy 2010-ben a kormány a sportot nemzetstratégiai ágazatnak minősítette és a kiemelt sportágak számára biztosította a tao-támogatásokat. Kiemelte: ennek is köszönhető, hogy Magyarországon ma már négy állami, tíz szövetségi fenntartású akadémia és csaknem 200 utánpótlás-nevelő egyesület működik, az igazolt kosarasok száma pedig 2010 óta csaknem megnégyszereződött, 84 ezerre nőtt.
Sáfár Sándor, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az államilag elismert sportakadémiák működésével kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa kiemelte: a magyar sport további fejlődése szempontjából a különböző intézmények összefogása mellett kiemelkedően fontosak a pécsihez hasonló rendezvények.
Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem (TE) rektora kiemelte: a modern kosárlabda elképzelhetetlen a tudomány eredményeinek felhasználása nélkül. Kiemelte: a pécsi esemény azért is lehet hasznos az érdeklődők számára, mert a felszólalók elméletei, hipotézisei, módszerei már kiállták a próbát, használhatók, átültethetők a gyakorlatba.
Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) rektora arra hívta fel a figyelmet, hogy intézményükben hagyományosan nagy szerepe van a sporttevékenységnek, miként a PTE sportolói is kiváló eredményeket érnek el. Mindez - folytatta -, marketingszempontból is hatalmas hozadékot jelent.
A rendezvényre a KSMK igazgatója, Rátgéber László meghívását mások mellett olyan neves szaktekintélyek fogadták el, mint Geno Auriemma, Ettore Messina, Pinhas "Pini" Gershon és Alojz Milosavljevic, de az első napon előadást tart a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mocsai Lajos is.
A pénteki kerekasztal-beszélgetéseken meghallhatják az érdeklődők mások mellett Danyi Gábort, aki a Győri Audi ETO KC női kézilabdázóival Bajnokok Ligáját nyert, Dávid Kornél volt NBA-s kosárlabdázót, valamint a két szövetségi kapitányt, Ivkovics Sztojant és Székely Norbertet is.
Várhatóan sokan lesznek kíváncsiak az ötödik kerekasztal-beszélgetésre is, amelyen - pénteken délután - a sportakadémiai modell sajátosságait vitatja meg Sáfár Sándor, Mocsai Tamás, Ivkovics Sztojan, Liszkai Dezső és Székely Norbert.
hírek innen, onnan
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások
Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.
Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó
A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe
A faluban még emlékmű is található
Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep
Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....
Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is
A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...
Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét
Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


