Nemzetközi oktató központ működik a debreceni kardiológián
A világ legnagyobb orvostechnológiai vállalata, a Medtronic első kelet-európai akkreditált oktató központja lett a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum (DEOEC) Kardiológiai Intézetének szív-elektrofiziológiai laboratóriuma.
Az erről szóló tanúsítványt kedden adta át Jörg Heikenfeld, a cég szívritmus-szabályozó üzletágának regionális vezetője Édes István professzornak, a kardiológiai intézet igazgatójának Debrecenben.
Csanádi Zoltán egyetemi docens, a labor vezetője az átadás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón a 21. század kardiovaszkuláris járványának nevezte a pitvarfibrillációt, a leggyakoribb szívritmuszavart. Közlése szerint Európában a lakosság egy százalékát érinti a betegség, amely idős korban jóval gyakoribb.
Jelenleg Európában 5-6 millióra, Magarországon több százezerre tehető a pitvarfibrillációban szenvedők száma, de húsz-harminc év alatt ez a szám 2-3-szorosára nő az elöregedő európai népességben - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a debreceni laboratóriumban tavaly négyszáz beavatkozást végeztek, ebből száz beteget kezeltek a Medtronic által gyártott speciális katéterekkel. A módszer alkalmazásával a betegek 70 százalékánál teljesen és tartósan megszűnt a szívritmuszavar - jegyezte meg.
Csanádi Zoltán emlékeztetett arra, hogy a DEOEC Kardiológiai Intézete nemzetközi szinten is az első olyan központok között van, ahol a pitvarfibrilláció kezelésére a korábban használt katéteres műtéti eljárásokhoz képest újdonságot jelentő rádiófrekvenciás (égetéses) katéterablációval, illetve katéteres úton megvalósuló fagyasztással (cryoabláció) történő kezelési módok közül mindkettőt alkalmazzák.
A pitvarfibrillációt az okozza, hogy a szív megfelelő ritmusát szabályozó elektromos ingerületvezetésben zavarok keletkeznek. Az abláció segítségével ezeket a zavarokat úgy szűntetik meg, hogy fagyasztással vagy rádiófrekvenciás árammal megszüntetik a kóros ingerületkeltő gócokat, illetve egyes esetekben elszigetelik a hibás elektromos működésű szöveteket - magyarázta a szakember.
Hozzátette: a Medtronic által kifejlesztett rádiófrekvenciás, illetve fagyasztásos technikák előnye a korábbi eljárásokhoz képest abban rejlik, hogy az új módszerekhez nem szükséges költséges navigációs berendezés és így sokkal egyszerűbben, gyorsabban és precízebben végezhetők el a beavatkozások. Az új eljárások minden előnyük mellett még olcsóbbak és a beteg számára is kisebb megterhelést jelentenek.
Az oktatóközpont nemzetközi akkreditációja kapcsán Édes István professzor elmondta: a világ legnagyobb orvos-technológiai vállalata oktatóközpontjának lenni, ráadásul a közép-kelet-európai térségben elsőként, fontos elismerése a debreceni kardiológián folyó munkának.
Paragh György, a DEOEC elnöke hozzátette: a korszerű laboratórium kialakítását az elmúlt évek jelentős klinika-fejlesztési programjai tették lehetővé. Emlékeztetett, hogy az Auguszta-program keretében létrejött kardiovaszkuláros és onkológiai központ létrehozása az első és legnagyobb uniós egészségügyi fejlesztés volt Magyarországon.
Tamás Viktor, a Medtronic magyarországi vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: a centrumban évente négy-öt tréning megszervezését tervezik, amelyeken alkalmanként kettő-öt szakorvos tud majd részt venni a világ bármely részéről. Előzetesen várakozásaik szerint a résztvevők mintegy 90 százaléka külföldről fog érkezni.
mti

- Mai névnapok és eredetük
- A háborítatlanság az, ha a nő szabad
- Kétszáz hiányszakmában dolgozó szakorvos kérte tavaly a külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt
- Jó úton haladunk a tavasz felé
- Mai névnapok és eredetük
- Átlagosan 8650 fürdőkádnyi vizet használ el minden ember évente
- Nemzetközi cinkefőző fesztivál Szatmárcsekén
- Csehországban is lehetővé válik a kettős állampolgárság
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

