Ezt olvasta már?

K&H: elrajtolt az iskola, érdemes a zsebpénzkérdést is rendbe tenni

Az iskolakezdéssel együtt érdemes az új tanévre szóló kiadásokat a diákoknak megtervezni, lehetőleg a szülőkkel közösen.


Női kézilabda EHF Kupa - Elúszott a negyeddöntő a Debrecen számára

A Debrecen házigazdaként 34-32-re kikapott a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK csapatától a női kézilabda EHF Kupa csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel eldőlt, hogy a magyar együttes biztosan nem jut tovább a negyeddöntőbe.


hirdetés

Győzelem esetén a DVSC biztosította volna továbbjutását, amelyre döntetlennel is maradt volna esélye.

 

Eredmény, csoportkör, 5. forduló, A csoport:

DVSC Schaeffler-Kastamonu Belediyesi GSK (török) 32-34 (20-20)

--------------------------------------------------------------

 

A két csapat törökországi mérkőzését január 4-én a DVSC nyerte 31-30-ra.

A vendégek kezdtek jobban, ám a házigazdák gyors játékkal és pontos lövésekkel 5-0-s sorozatot produkáltak, így sikerült fordítaniuk. A törökök hátránya nem nőtt tovább, sőt a hajrá nekik sikerült jobban, egy hármas gólszériával előbb felzárkóztak, majd időntúli büntetőből egyenlítettek.

Az első felvonásban egyik csapat védekezése sem volt megfelelő, ezt jelzi a negyven gól is. A második játékrészben ezzel már egyik oldalon sem volt probléma, a magyar kapusok remekül védtek, csapatuk mégsem tudott ellépni, mert az ellenfél nagyszerűen küzdött és hatékonyan támadott.

A hajrában szoros állásnál többet hibáztak a debreceniek, a Kastamonu pedig kihasználta a játékvezetők támogatását, két góllal győzött, ezzel eldőlt, hogy a német Thüringer HC mellett továbbjut az A csoportból a negyeddöntőbe.

A DVSC legeredményesebb játékosa a montenegrói Jelena Despotovic volt, aki 13 lövésből nyolc gólt szerzett, Kovács Anna 14-ből hétszer, Arany Rebeka hétből ötször volt eredményes.

A Debrecen jövő vasárnap a cseh bajnok DHK Baník Most otthonában zárja a csoportkört.

 

korábban:

C csoport: Odense HB (dán)-Érd HC 31-24 (16-9)







0

hírek innen, onnan

Azonnali változás a magyar benzinkutakon, erre várt mindenki

Örömteli változás, sokan vártak már erre.

Zámbó Jimmy egykori nyaralója a kutyának sem kell

Eladó a néhai Zámbó Jimmy ráckevei nyaralója.

Mi történt? Levágták a MÁV-ot a nyugat-európai hálózatról

A vágányzár miatt szünetel a közvetlen vasúti összeköttetés Budapest és Salzburg, valamint München között.

Felmondott a pedagógus, akinek 21 forinttal emelték a fizetését

Jövőre bruttó 450 ezret keresne, de azt is megalázónak tartja.

Őrizetbe került négy börtönőr, akik a gyanú szerint megvertek egy rabot

A középkorú férfit a mentőszolgálat eszméletlenül, életveszélyes állapotban szállította kórházba. A nyomozó ügyészség...

Negyvenéves magyar számítógépre fejlesztenek új játékokat

A nyolcvanas években tinédzserek által tervezett Aircomp 16-ra alig maradtak fenn szoftverek. Majd most lesznek.

A Ferencváros középpályása Mohamed Szalahot is megelőzi egy mutatóban

Kis túlzással Európa csúcsán jelenleg a zöld-fehérek játékosa.

Húszéves argentin focista csinált bohócot a Fradi kupaellenfelének játékosaiból - videó

A Fiorentina játékosai azt sem tudták hol keressék a labdát.

Kikerült a videó: Manuel csúnyán összetörte magát, a biztonságiak vitték le a színpadról

Tegnap este nagy bulit csinált Manuel a Budapest Parkban. Bár szerencsétlenül végződött a koncertje - megsérült a színpadon - a fiatal...

Elhunyt Szirtes András

A filmrendező, operatőr, vágó, színész és zenész 72 éves volt.

0

Sport

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.

Körözést adtak ki a sikkasztással gyanúsított magyar válogatott focista ellen

Tavasszal egyszer már feladta magát a korábbi játékos, aki újra eltűnt.

Őrültség volt Cristiano Ronaldo leigazolása

A Manchester United norvég edzője hosszú interjúban beszélt arról, hogy kiket nem vehetett meg és a kirúgásáról is.

Új tulajdonosa lett a Liverpool focicsapatának

Szoboszlai Dominik együtteséből egy újabb amerikai cég vásárolt részesedést.

Kritikus állapotban került kórházba a korábbi NB I-es focista

A 38 éves játékos ötvenszer lépett pályára a válogatottban.

Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erősíti.

Faris Pemi Moumbagna berontott a Puskás-díjért

A Norvég Kupában született meg a szezon egyik legparádésabb gólja.

A Real Madrid is bejelentkezett a megsértett gólkirályért

A Chelsea is vinné a csatárt, de még így is a szaúdi klubok állnak a legjobban a hajszában.

Soha nem volt ennyire borzalmas szezonrajtja José Mourinhónak

Eljött az a bizonyos harmadik szezon, és Mourinhót elérte a kirúgás szele.

0

Bulvár

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.

Csíkos köröm, mi okozhatja?

A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.

Meggyilkolták az eltűnt 21 éves fiút egy csepeli gyártelepen, egy kaszáló munkás talált a holttestére

Kivitte két huszonéves férfi a volt kenyérgyár területére, majd egyikük megkéselte.

Ekkor érdemes abbahagynod ősszel a fűnyírást – és egyéb őszi kertészeti tippek

Az ősz nem csupán a forró italok és a bekuckózás ideje, hanem kertészeti szempontból is jelentős időszak. Ilyenkor készítjük fel kertünket a télre és a következő tavaszra. Íme néhány hasznos tipp, hogy kerted

Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?

Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde

Gátolja az agyi fejlődést, de a magyar szülők nem vesznek tudomást róla - A te gyereked mennyit ül kütyük előt...

Magyarországon már az egyéves gyerekeknek is van napi tapasztalata a képernyőkkel.

Mészáros Lőrinc mindenki előtt csókolódzott Várkonyi Andreával

Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján tűnt fel.

„Hát ebben az országban mindent meg lehet úszni?.” – Megnéztük a Magyarázat mindenre című díjnyertes magyar fi...

A film, ami mindent elmond az elmúlt tíz évünkről ebben az országban. És mégis jó nézni!

Elképesztő, milyen időjárás vár ránk a következő napokban: még sohasem végződött így a szeptember

Sőt, vasárnap beköszönt az október, de mi ebből semmit sem fogunk érezni.

A Fricska szépfiúja üzent a magyaroknak, Tóth Gabi kedvese az egész országnak küldött véleményt

Papp Máté Bence üzent Magyarországnak, nem akármi szerepelt a videóban.

Megerőszakolta a 17 éves várandós nevelt lányát, és annak hároméves kislányával is erőszakoskodott

Azzal fenyegette a lányt, ha nem teszi amit mond, lemondanak a kislánya gyámságáról, így elveszíti őt. 16 év fegyházra ítélték a férfit, de az ügyészség szerint súlyosabb büntetést érdemel.

blogmorzsák

Nagy sajtos pizza teszt

31 bolti sajtos pizza vaktesztje 2.000 - 7.000 Ft/kg ársávban.

Megbízható, hazai elemből szeretünk építkezni

Egy 100 éves termék, amit hazai munkaerővel, hazai nyersanyagból gyártanak nálunk is 30 éve.

Ezért érdemes ezt nőként is tudni!

A BPH rengeteg férfit érint. Ezeket a panaszokat a családtagok is észlelhetik.

0