Női kézilabda NB I - Mindhárom tavalyi dobogós győzött
Mindhárom tavalyi dobogós csapat, a Győri Audi ETO KC, a Ferencváros és a Debrecen is győzött a női kézilabda NB I pénteki játéknapján.
hirdetés
A várakozásoknak és az erőviszonyoknak megfelelően az FTC-Mosonmagyaróvár mérkőzés alakult a legszorosabban. A vendégek remek első félidőt produkáltak, Szemerey Zsófia kiválóan védett, a mezőnyben pedig a szlovák válogatott Lancz Barbora volt az óváriak vezére. A 13-12-es állásról indult második felvonásban a Magyar Kupa-győztes hazaiak támadásban és védekezésben is kevesebbet hibáztak, a Mosonmagyaróvár - kevesebb cserelehetősége miatt - elfáradt, ráadásul az 51. percben elveszítette Szemereyt. A kapus szándékosnak tűnő szabálytalanságot követett el Hársfalvi Júliával szemben, ezért azonnal piros lapot kapott, ráadásul a játékvezető a kék lapot is felmutatta neki, vagyis az eset a fegyelmi bizottság elé kerül.
A szünet után kialakított háromgólos előnyét a Ferencváros magabiztosan megőrizte, és bár két perccel a vége előtt 26-24-nél időt kértek, majd támadhattak volna a vendégek, Szöllősi-Zácsik Szandra megakadályozta ezt egy bravúros labdaszerzéssel, így az eredmény már nem változott. A fővárosiaknál Janurik Kinga tíz védéssel, Márton Gréta hat, Kovács Anett öt, Emily Bölk négy góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Szemerey szintén tíz védéssel zárt, Lancz pedig tíz gólt szerzett.
A címvédő Győr házigazdaként kilenc góllal nyert a Budaörs ellen, az előző idényben bronzérmes Debrecen pedig tíz találattal győzte le az Alba Fehérvárt, ugyancsak hazai pályán.
Eredmények:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Motherson Mosonmagyaróvári KC 26-24 (13-12)
DVSC Schaeffler-Alba Fehérvár KC 33-23 (19-11)
Győri Audi ETO KC - Moyra-Budaörs 33-24 (18-11)
hírek innen, onnan
Újabb három megyében veszik át a mentők az ügyeleti rendszer irányítását
Október 1-től Tolna, Heves és Csongrád-Csanád megyében is elindul az új háziorvosi ügyeleti rendszer. Ezzel már 12 megyében lehet hívni...
Fogócskázás közben esett össze a 12 éves kisfiú, nagymamája könnyek között mondott köszönetet az életét megmentő tanároknak
Fogócskázás közben esett össze a 12 éves Brájen. A gyerek életét tanárai mentették meg: míg az egyik tanár a mellkaskompressziót...
Mi békíteni akarjuk őket – mondja Tóth Vera Tóth Gabiról és Krausz Gáborról
Arra vannak a sógorok, hogy „elfújják a rossz felhőket”.
Ezt gondolja valójában Tóth Gabi válásáról Tóth Vera és a férje
Nyíltan beszéltek erről.
Miért csalják meg a nőket a férfiak? Minden kiderült, itt a válasz
Ezt nem gondoltuk volna.
Döbbenetes javaslattal állt elő a MÁV
Miután egyes magyar vonatokat levágták a nyugat-európai vasúthálózatról.
Rejtélyes bűneset történt Svájcban
A német határhoz közeli Schaffhausen központjában három sebesültet találtak, akik közül az egyik később meghalt.
Pintér Sándor új rendőrségi vezetőket nevezett ki
Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter – derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből.
Trükközik a magyar kormányzati távhőpropaganda
Októbertől újból megfelezi az Orbán-kormány az intézmények hatósági távhődíját – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM). A...
Lövöldözésig fajult a szomszédok közötti viszály a kutyaugatás miatt Székesfehérváron
A lövöldöző szerint nem volt más választása, mert már pihenni sem tudott.
A japán nők szerint a megcsalás nem gond és egy prostituálttal nem számít hűtlenségnek a szex
A japán nők szerint nem is megcsalás a megcsalás, hanem egyenesen egészséges egy házasságban. És mi van akkor, ha prostituáltat sodor a...
Felborult a traktor, meghalt a traktoros Pécsbagota határában
Eddig tisztázatlan okokból vizesárokba borult traktorával a 69 éves férfi. A helyszínen belehalt sérüléseibe
Sport
Kínos kecskeméti bukások: összeomlott a tavalyi meglepetéscsapat?
Az előző bajnokság ezüstérmese három meccse nem nyert meccset, sőt, gólt sem lőtt. A hétvégi Diósgyőr elleni meccs után nagy bajba kerülhetnek.
Ilyen tizenegyest biztos, hogy még soha, sehol nem látott korábban - videó
A szenegáli focista alighanem beírta magát a játék történelmébe.
A magyar kapus drámája: újra meg kell küzdenie a posztért, ami egyszer már az övé volt
Csapatkapitányként sérült meg, most újra ki kellene szorítania riválisát a kapuból.
Itt a nagy bejelentés: megrendezik az évszázad bokszrangadóját
Végre összecsap egymással a két veretlen nehézsúlyú ökölvívó.
Valami nem kerek Orbánék klubjánál, fontos vezetőt menesztettek
Azonnali hatállyal elküldték.
Liverpooli csapattársai Szoboszlainak: Jobb vagy ennél, tesó!
A lövése viszont 110-et is megérne.
Húsz év után távozik a fehérvári focicsapat stábjának egyik legfontosabb tagja
2003 óta volt részese a klub sikereinek, most azonban átadja a helyét a bizalmi poszton.
Gólt szerzett a magyar válogatott játékos az éllovas ellen
Erdély Csanád gólt ütött és gólpasszt adott a dán jégkorong-bajnokság éllovasa, az Aalborg ellen, a vendég Esbjerg pedig 5–4-re győzött.
Szoboszlairól újabb zseniális dalt írtak a Liverpool szurkolói - videó
A Ligakupában lőtt bombagólja megihlette a drukkereket.
Ennél szánalmasabb bohóckodást idén még biztosan nem látott - videó
A belga válogatott sztárjának mutatványánál csak a bíró reakciója volt siralmasabb.
Kis híján „belehalt” a belga szélső abba, hogy hozzádobták a labdát
Szánalmas bohóc lett Yannick Carrascóból, nehéz eldönteni, hogy Diego Simeone büszke lenne-e rá vagy tarkón csapná.
Katalán álom: a Barcelona Sergio Ramos öngóljával győzte le a Sevillát – videóval
A Barcelona az első félidőben csak helyzetekig jutott a Sevilla elleni hazai bajnokin, a fordulás után viszont a Real Madrid korábbi csapatkapitánya, Sergio Ramos öngólja után gyűjtötte be a három pontot a katalán cs
Bulvár
„A nő, akivel a férjemnek viszonya volt, felhívott és kitálalt” – Igaz válási történetek
Se szeri, se száma a lánykérős videóknak a neten, de arról sokkal kevesebben beszélnek őszintén, hogyan mondták el a párjuknak, ha válni akartak. Az alábbi nők a WomensHealthMaggel osztották meg kendőzetlenül a f
Dráma a budapesti buszon: a 17 éves lány hiába könyörgött segítségért a sofőrnek, hidegen hagyták a történtek
Hiába szólt a fiatal lány a sofőrnek, az nem segített neki.
„Apám abban az órában halt meg, amikor a fiam született és ugyanott van a lábán tűzfolt”
Véletlenek nincsenek, legalábbis az alábbi tíz esetben nehéz elhinni, hogy nem valami magasabb erő működött közre.
Putyin meglepő kijelentést tett - az ukránok Orbán Viktornak üzentek
A háború 583. napja volt a pénteki. Hírösszefoglaló az elmúlt órák eseményeiről.
"Orbán": Ember, most jövök a kupiból. – megfejthették a miniszterelnök féltve őrzött titkát
A miniszterelnök állítólag minden kedd reggel rövid látogatást tesz egy ferencvárosi bérházban – írta meg korábban a 444.hu. Egyelőre nem tudni, kihez jár Orbán, de talán közelebb visz a megoldáshoz Somogyi An
Újabb háború készül Magyarország szomszédjában? Amerika figyelmeztette a szerbeket
Példátlan méretű katonai csapatösszevonásokat lát Szerbiában a koszovói határ mentén az Egyesült Államok.
A 87 éves Alain Delont így ölelte lánya: Anouchka a posztjával keményen nekiment apja élettársának
Alain Delon lánya, Anouchka nem hagyja, hogy bemocskolják a színész becsületét.
„Ha ma életben maradok, holnapra szabad leszek”: 96 éves lett dr. Edith Eva Eger aki, nemcsak farkasszemet néz...
A magyar származású dr. Edith Eva Eger, fiatal éveiben balett-táncosnak készült. Volt egy álma, miszerint egyszer majd táncával nyűgözi le közönségét, ám ezt az vágyát milliónyi darabra törte Hitler és a nác
Száz vendéget utaztat dominikai esküvőjére a TV2 sztárpárja
Mindenkinek ők vesznek jegyet.
1 hétig napi 3 liter vizet ittam, ennyit változott tőle a bőröm: képeken a bizonyíték
Az egyik legolcsóbb szépségtanács, amit lépten-nyomon olvasni, hogy igyunk sok vizet. De vajon tényleg működik? Újságírónk szó szerint a saját bőrén tapasztalta meg a belső hidratálás hatását.
Furcsa szaga volt a férjének, ezért orvoshoz mentek. Nem hitt a fülének, mi a diagnózis
Hihetetlen, hogy ilyen létezik.
A nagy hódító iszonyatos végzete – élve temethették el Nagy Sándort
Egy relatíve új tudományos elmélet szerint Nagy Sándor lehetett a leghíresebb ember, akit élve temettek el.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat