Ezt olvasta már?


Novák: a kormánynak fontosak a fiatal tehetségek

A kormánynak fontosak a fiatal magyar tehetségek, és feladata van a tehetségek gondozásában - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a Magyar Templeton Program zárórendezvényén, szombaton Budapesten. - Pécsi Napilap -

Novák Katalin szerint a fiatal tehetségek számában Magyarország a világ leggazdagabbjai között van. Ugyanakkor - mondta - nem dőlhetnek hátra, hogy épp elég a tehetséges magyar fiatal, mert tisztában vannak azzal, hogy a fiatal tehetségeket, a "kincseket" nem csak őrizni és gyarapítani, hanem ápolni és fényesíteni kell.

Tenni kell azért, hogy ezek a "kincsek" szépen ragyogjanak és gyarapodjanak, erről szól a magyar tehetséggondozás, erről szól a Nemzeti Tehetség Program - jelentette ki az Országgyűlés által elfogadott programról. Mint mondta, évről évre 1,4 milliárd forint jut a Nemzeti Tehetség Programra, és van 350 ezer olyan adózó, aki személyi jövedelemadójának egy százalékát ajánlotta fel erre a célra.

Az államtitkár kiemelte az Európai Unió emberierőforrás-fejlesztési operatív programját, amely további forrást jelent a tehetséggondozásban. Szavai szerint nem csak utat, kórházat, iskolát építenek, hanem 6 milliárd forintot fordítanak belőle a fiatal tehetségek fejlesztésére. A Magyar Templeton Programnak is az egyik forrása ez az operatív program volt - jegyezte meg.

Novák Katalin szólt arról is, nagy felelősség kimondani azt, hogy valaki tehetséges, annak is, aki kimondja, és annak is, akire ezt kimondják. Úgy vélte, nem könnyű együtt élni ezzel, mert plusz elvárásokat jelent, ugyanakkor abban bízik, a programban résztvevő fiatal tehetségek az elmúlt egy évben tudták tehetségüket gyarapítani, gazdagítani.

A Magyar Templeton Programot Csermely Péter hálózatkutató, az MTA tagja hívta életre, és magyar szakemberek dolgozták ki annak teljes módszertanát. A program küldetése az volt, hogy olyan kivételes kognitív tehetségeket támogasson, akik tevékenységükkel hozzá tudnak járulni az emberiség boldogulásához. A Magyar Templeton Program tájékoztatása szerint a magyar tehetséggondozás történetében valaha volt legnagyobb programban csaknem 20 ezer pályázóból 314, 10-29 év közötti magyar tehetség kapta meg a Junior Templeton Fellow címet és vett részt az egyéves programban.







0
0
0

hírek innen, onnan

Hamarosan lejár a határidő.

Ha még nem kérte a gyógyszertámogatást a méhek kezeléséhez, most már sürgősen jeleznie kell az igényét.

Szoboszlai Dominik a világ egyik legdrágább óráját kapta fel a kezére, ennyi idő alatt keresed meg az árát

A Liverpool és a magyar válogatott sztárja megvillantotta a limitált kiadású kincsét.

Friss kutatás borítja a demenciáról alkotott képünket – már gyerekkorban eldőlhet az agyunk sorsa

Egy átfogó jelentés szerint a demenciamegelőzés fókuszát az időskorúakról a fiatalabbakra kell helyezni.

Hegedűs Zsolt: Az NKA-nál 500 milliók repkedtek programokra, az egyedi méltányossági gyógyszerkérelmek rendszere akadozott

A leendő egészségügyi miniszter Facebook-posztban kéri számon Hankó Balázs miniszteren a Nemzeti Kulturális Alap körüli pénzosztást. A...

Magyar Péter udvariatlannak és károsnak tartja Karácsony Gergely rendszerzáró koncertjét

A leendő miniszterelnök a Telex Facebook-oldalán bírálta Karácsony Gergelyt a május 8-i rendszerzáró koncert miatt. A Tisza Párt elnöke...

Kulcsár Edina és G.w.M újratervez: az aranyhintó helyett a templomi esküvő lett a legfontosabb

„Nem a lagzit várjuk a leginkább, hanem, hogy Isten előtt mondjuk ki az IGEN-t! Így lesz teljes minden” - árulta el az influenszer.

Komoly csapás érte a Liverpoolt: az edzésen sérült meg újra Szoboszlai Dominik csapattársa

Az újabb csapás jelentősen megnehezíti a Arne Slot helyzetét a Manchester United elleni meccs előtt.

„Egy kicsit önzőnek kell lenni” – Hogy éli meg az anyák napját az, aki elvesztette a gyerekét?

Ez egy olyan téma, amiről keveset beszélünk, elsősorban azért, mert a gyermekek elvesztését a társadalom a mai napig tabusítja.

Nicolas Cage és Sean Connery legendás akciófilmje még mindig népszerá

A szikla három évtizeddel a bemutató után az egyik legnézettebb ingyenes film az Egyesült Államokban.

Hegedűs Zsolt: Miközben az NKA-nál repkedtek az 500 milliók, az egyedi gyógyszerkérelmek rendszere akadozott

A leendő egészségügyi szerint Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternek a jog előtt is felelnie kell majd.

Drámai baleset történt: Felborult egy autóbusz, rengeteg a sérült

Súlyos közlekedési baleset történt vasárnap reggel Szlovákiában: egy autóbusz borult fel, több sérültet kellett ellátni, a helyszínre...

Rendezvényt jelentett be Karácsony Gergely, amit Magyar Péter udvariatlannak tart

Rendszerzáró örömkoncertet hirdetett a főpolgármester.

0

Sport

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Véber: "Egyedül bementem a Simon Sörözőbe, és beraktam az Újpest-indulót - nem értem, hogy élhettem túl?"

"Azt nyugodtan ki lehet mondani, ha az Újpest nyer, a szurkolók úgy fognak ünnepelni, mintha bajnoki címet nyert volna a csapat" - mondta Véber György a vasárnapi derbi előtt.

Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező

Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.

Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb

A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.

Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg

Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.

Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját

Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.

Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések

Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.

Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja

A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.

Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása

Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.

Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát

A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.

Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az év dobásához az év mázlija is kellett

Néha centiken múlik a siker vagy a bukás. Most is ez történt.

0
0

Bulvár

Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire

Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.

Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja

Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része

Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak

Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.

Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában

Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.

Kimondták az igazságot Trump, Putyin és Orbán Viktor barátságáról, belesajdul az ember szíve Rónai Egon szavaiba

Németh Balázs megrendülve beszélt a NER bástyájának ledöntéséről, egyetlen embert lát áldozatként.

Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást

Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.

Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet

Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.

Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus

Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.

Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval

Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.

Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után

Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.

Elégetett könyvek és könnyek után Borbás Marcsi levonta a tanulságot a Kocsis Máté-féle botrányból

Egyetlen mondata miatt bélyegezték meg, de a műsorvezető már látja a történtek jó oldalát is. Most már tudja, a nehéz időkben valójában kire számíthat.

Elhunyt a Forma-1 legendája

Ötvenkilenc éves korában elhunyt Alex Zanardi autóversenyző, paralimpiai bajnok sportember.

0