Orbán levelet ír minden nyugdíjasnak
Orbán Viktor miniszterelnök a nemzeti konzultáció keretében levelet küld minden nyugdíjasnak, arra kérve őket, hogy válaszlevélben osszák meg vele gondjaikat, és írják meg, szerintük mi lenne a kormány legfontosabb teendője az ország jelenlegi helyzetében - közölte a kormányfő szóvivője.
Szijjártó Péter közölte, hogy a nemzeti ügyek kormánya minden eddigi kormánynál nagyobb és több figyelmet kíván fordítani a nyugdíjasokra és problémáik megoldására. Hozzátette: a kabinet ezt nemcsak szavakban, hanem tettekben vállalja, ezért kérdezi meg a nyugdíjasokat most arról, hogy jelenlegi helyzetükön milyen intézkedések javítanának a legjobban.
A kérdőíves levelet 1,7 millió nyugdíjas háztartásba küldik el, a levél költségeit pedig a Fidesz fizeti, így a párt rendelte meg a levelek legyártását és a postai kézbesítést is. Hozzátette, nagyjából tíz forintba kerül egy küldemény elkészítése. Ezzel összefüggésben megjegyezte, nem akarják követni a szocialista kormányoknak azt a szokását, hogy a választások közeledtével közpénzeket költenek állami intézmények, kormányzati szervek reklámjaira.
Szijjártó Péter szerint a visszaküldött válaszokat értékelni fogják, és ezek alapján fogják alakítani a szociális biztonságot és a nyugdíjasok életkörülményeit befolyásoló intézkedéseket. Hozzátette, szeretnék, ha az idősek világnapjáig, október 1-jéig visszaérkezne annyi levél, amelyből kiderülhetne: hogyan látják a nyugdíjasok a kormány tevékenységét, saját élethelyzetüket, és mit várnak el még a kormánytól.
A szóvivő szerint a kormány elkötelezett abban a célkitűzésben, hogy a nyugdíjak megőrizzék a reálértéküket. Ugyancsak fontos vállalásnak mondta a kormány ígéretét a 40 évnyi szolgálati viszonnyal rendelkező nők nyugdíjba vonulásának a lehetőségéről. A kormány itt is tartja az ígéretét a január 1-jei bevezetéssel kapcsolatban - fűzte hozzá.
"Ahhoz képest, hogy a Fidesz állítólag évek óta készen áll a kormányzásra és konkrét, kidolgozott programmal rendelkezik, száz nappal a hatalomra kerülése után ötletbörzére hív hárommillió nyugdíjast" - kommentálta az MSZP részéről Korózs Lajos a miniszterelnök szóvivőjének szerdai bejelentését.
"Szeretném emlékeztetni Orbán Viktort és magyar hangját, Szijjártó Pétert, hogy az Országgyűlés tavaly ősszel egyhangúlag fogadta el a Nemzeti Idősügyi Stratégiát és az ahhoz kapcsolódó konkrét cselekvési tervet" - közölte Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja, aki ajánlja az érintettek figyelmébe a MSZP választási programjának idősekkel foglalkozó fejezetét is.
Forrás:hvg.hu

- Művészeti mesterképzések a BKF-en, hiánypótló új szakkal
- Országhatárokon átívelő együttműködési projektek iskolák között
- A demokratikus ellenzék együttműködését sürgették a Bibó-társaság megemlékezésén
- Korszerű kezeléssel sok vakság megelőzhető
- Zord hideg és havazás hétvégén
- Mai névnapok és eredetük
- A gyógyszertári blokkról leolvasható az esetleges felesleges kiadás is
- Megtartotta ingatlanjait és Harley Davidsonját Schmitt Pál
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

