Orbán levelet írt a zsidóságnak
A zsidó újév alkalmából levélben köszöntötte a zsidó hitközségek vezetőit a miniszterelnök. Kormánya elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása mellett, és nem fogad el semmilyen faji, világnézeti kirekesztést – írta.
Orbán Viktor az 5771. zsinagógai újév alkalmából köszöntötte levélben a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőit. „Kérem, engedjék meg, hogy a zsidó újév alkalmából ezúton fejezzem ki jókívánságaimat a magyarországi zsidó közösség valamennyi tagjának” - kezdi a köszöntőjét kormányfő a Mazsihisz honlapján közzétett levelében.
A magyar emberek tavaszi döntése nyomán elérkezett az idő, amikor Magyarország polgárai kezükbe vették saját sorsukat, s immár megtalálhatják egymáshoz az utat, akik a közjóért és az erkölcsi megújulásért kívánnak munkálkodni - olvasható. „A nemzeti egység kormányának egyik legfőbb célkitűzése a rend és a jogállamiság helyreállítása, kormányom elkötelezett az emberi jogok tiszteletben tartása mellett és nem fogad el semmilyen faji, világnézeti kirekesztést” – fogalmaz a kormányfő.
Ugyanakkor bízik benne, hogy „együttműködésünk nem korlátozódik a szélsőségességek elleni közös fellépésre, hanem együtt tudjuk tovább építeni, gazdagítani Magyarországot és azt az örökséget, melyet a magyarországi zsidóság ennek a nemzetnek adott” - zárta levelét Orbán Viktor. A zsidó újév alkalmából Mesterházy Attila, az MSZP elnöke gondoktól mentes évet kívánt a magyar zsidóság minden tagjának; mint közleményében írta, azt kívánja, hogy az emlékezés napján, az ember megteremtésének, a világ születésének örömét „jóérzéssel, felszabadultan élhessék meg”.
A zsidó újév szerda este köszönt be, ezen és a következő napon a zsidó közösségek országszerte az ember és a világ teremtésének évfordulójára emlékeznek; ezzel a zsidó naptárban megkezdődik az 5771. zsinagógai év. Az ünnep neve héberül Ros Hásáná, ami magyarul azt jelenti: „az év feje”, vagyis újév.
MTI

- Tűzesetek Veszprém megyében
- Hófúvás miatt több út még járhatatlan Borsod-Abaúj-Zemplénben
- Megnyílt a Foodapest és az UKBA szakkiállítás
- Borsodi szocialisták szponzorálják az éhségmenetet
- Elképesztő meccs: a sírból hozta vissza a United a Chelsea ellen!
- Brutális rablás: a kisfiúra is fegyvert fogtak
- MÁV: javult a helyzet a vasútvonalakon
- Negyven embert helyeztek el átmeneti szállásokon Csongrád megyében
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

