Örökségtudományi laboratóriumot alakítottak ki a debreceni Atommagkutató Intézetben
Európai uniós támogatásból világszínvonalú örökségtudományi laboratóriumot alakítottak ki a debreceni Atommagkutató Intézetben - írja az intézet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
A laboratórium a kulturális és természeti örökség tárgyainak hazai és nemzetközi együttműködések keretében történő vizsgálatát szolgálja.
A közleményben kiemelik: az örökségtudomány a kulturális és természeti örökséggel kapcsolatos komplex kutatások viszonylag új elnevezése. Az új tudományág felöleli az örökség kezelését, elemzését, konzerválását, interpretációját és dokumentálását. Az örökségtudományban a régészet, a muzeológia, a művészettörténet, az antropológia és a paleontológia mellett fontos szerepet kapnak a természettudományos módszerek, az érzékeny analitikai eljárások.
Az Atommagkutató Intézet ezen a területen több évtizedes hagyománnyal rendelkezik.
A laboratóriumot a Széchenyi 2020 program részeként a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) forrásából, több mint 420 millió forintból alakították ki. A beszerzett képalkotó-analitikai eszközökkel a régészeti leletek, műtárgyak roncsolásmentes karakterizálását végezhetik el. Az anyagokat akár mikroszkopikus szinten is vizsgálni tudják, így széles mérettartományban kaphatnak információt a tárgyak szerkezetéről és anyagi összetételéről. Az eszközbeszerzésnek köszönhetően az intézetben lehetőség lesz a csontok stabilizotópos vizsgálatára is, amely a kutatások legújabb irányvonalát képviseli. Az eljárással a múltbeli táplálkozási szokásokat kutathatják, és kiterjeszthetik a radiokarbonos kormeghatározást hamvasztásos temetkezésből származó maradványokra is.
A fejlesztéssel az Atommagkutató Intézetben egy komplex és nagyon pontos vizsgálatokra alkalmas, világszínvonalú kutatási infrastruktúra jött létre. A beruházás tovább növeli az intézet tudományos pozícióját a kulturális és természeti örökségekhez tartozó leletek, tárgyak kutatásában - hangsúlyozzák a közleményben.
hírek innen, onnan
Pep Guardiola: Az Aston Villa az egyik legnehezebben legyőzhető csapat
A Manchester City menedzsere nem fukarkodott a dicsérettel kollégája, Unai Emery felé, miután csapataik összecsaptak a Premier League-ben.
Aurélien Tchouaméni is beolvasott Lamine Yamalnak
A Real Madrid 2-1-re nyerte a Barcelona elleni rangadót, a mérkőzés után pedig Aurélien Tchouaméni nem mulasztotta el, hogy válaszoljon a...
Izgalmas sportkocsit nyel el a zöld hullám
Kis túlzással meg vannak számlálva a benzines Alpine A110 utolsó napjai. Már az utolsó szériát kezdik el gyártani a népszerű...
„Kemény volt, csak a VSC mentett meg” – a Mexikói Nagydíj dobogósainak nyilatkozatai
Mutatjuk, milyennek látták a Mexikói Nagydíj dobogósai a futamot.
Négy nő több mint 133 ezer forintnyi ételt és italt fogyasztott, fizetés nélkül távoztak
A négy nő miatt nyomozást indítottak a brit hatóságok.
Nem a méz az: egy kanál ebből a szirupból étkezés után, és azonnal beindul az anyagcseréd
Egyetlen kanálnyi különleges szirup étkezés után, és megindul az emésztés, jobb lesz a közérzet, és a szervezet is gyorsabban reagál...
Soha ne tárold ezt a dolgot a hűtő tetején: azonnal szedd le onnan, életveszélyes is lehet
Sokan úgy gondolják, a hűtő teteje ideális hely mindenféle eszköznek, aminek máshol nem jut hely a konyhában. Pedig van egy dolog, amit ha...
Hiába nyert és már vezeti a bajnokságot Norris, a Haas fiatal versenyzője ellopta a show-t előle Mexikóban
Ennél simább futama és győzelme még nem volt Lando Norrisnak, de Oliver Bearman nála is nagyobbat versenyzett.
2026-tól teljesen megváltozik az öröklés Magyarországon
2026 elejétől alapjaiban változik meg az ingatlanöröklés menete Magyarországon. Több ponton módosulnak az öröklés szabályai, és a...
Retrográd Merkúr 2025: 4 csillagjegy most megtapasztalja, milyen, amikor minden félremegy
November 10-től 30-ig a Merkúr retrográd mozgása a tüzes Nyilas jegyében zajlik, amely zavarodottságot, félreértéseket és váratlan...
Elképesztő teljesítmény a legjobb magyar női kosarastól
Parádézott a sztárcsapatban, meglett az eredménye.
Ha ezt a tünetet tapasztalod evés után, valószínűleg gluténmérgezésed van
Ha étkezés után olyan jeleket tapasztalsz, amelyek korábban nem jelentkeztek, elképzelhető, hogy nem egyszerű emésztési zavar áll a...
Sport
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után
A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.
Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest
Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás Akadémia, a Paks II hazai pályán szaladt bele egy sima vereségbe, gólelőnyből sem tud
Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre
Van Dijk kemény kritikája a Liverpoolról: Mindenkinek tükörbe kell néznie...
Az angol Premier League-ben szereplő Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk őszintén beszélt az együttes jelenlegi formájáról.
Bizarr felmentő ítélet: szex útján jutott be a tiltott szer a triatlonos hölgy szervezetébe
Mindenre oda kell figyelni, az ördög nem alszik.
Kubatov Gábor is reagált a Ferencváros vereségére
A Ferencváros két döntetlen után 2–1-re kikapott a Zalaegerszegtől az NB I 11. fordulójában, és csak ötödik a tabellán. A mérkőzés után nem sokkal a budapesti zöld-fehérek elnöke, Kubatov Gábor a közösségi
Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag
Ötvös szégyenletesnek nevezte a Fradi teljesítményét: Csak a szurkolóinkat sajnálom, hogy ezt nézniük kell
Ötvös Bence, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros magyar válogatott középpályása érékelte a ZTE elleni vereséget.
Rúben Amorim: A harmadik gól után szokatlan zajt hallottam a stadionban
Rúben Amorim kommentálta a Manchester United 4–2-es győzelmét a Brighton ellen az angol Premier League 9. fordulójában.
Borzalmas baleset a Moto3 malajziai futamának bemelegítő körén
Fedélzeti kamera rögzítette a hátborzongató ütközést.
Robbie Keane mindenkit lecserélt volna a ZTE ellen: Ez elfogadhatatlan
A Ferencváros vezetőedzője egyik játékosával sem volt elégedett a ZTE elleni vereség után.
Bulvár
Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt
Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Hadházy közzétette a hatvanpusztai zebrák engedélykérelmeit, miután Orbán anyja tagadta a létezésüket
A zebrás dokumentumokat a kormány.hu oldalon lehet megnézni.
Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint
Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.
3 csillagjegy, akinek 180 fokos fordulatot vesz az élete október végén
Az október vége mindig hoz magával valamit: lezárásokat, új kezdeteket, hirtelen felismeréseket. Idén azonban három csillagjegy számára nem csupán apró változásról lesz szó – hanem valódi, 180 fokos fordulatró
Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink
Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.
Átvágták a torkát, szétverték a fejét: egy bőröndben találtak holtan egy párt - Videó
Az akkor mindössze 34 éves férfi brutális módon végzett az ismerőseivel. Most ítéletet hoztak az ügyében.
Segélykiáltásokat hallott egy túrázó a Pilisszentlászló feletti erdőből, de a helyszínen kiderült, hogy nincs igazán nagy baj
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat számolt be az érdekes esetről.
A 80-as évek magyar szupermodelljébe még Geszti Péter is beleszeretett: 60 évesen dekoltált szerkóban ugyanolyan dögös
A 60 éves Rábaközi Andrea szexibb, mint valaha.
Törőcsik Mari a nászéjszakája után azonnal a válás mellett döntött – Mi történhetett közte és titokzatos első férje között?
Törőcsik Mari mindig nyíltan beszélt házasságairól: gyakran emlegette Bodrogi Gyulát, akivel baráti szeretetben váltak el, és meghatottan mesélt élete nagy szerelméről, Maár Gyuláról. A legtöbben úgy tudják, h
Előkerült Magyar Péter egyetemi tablóképe, ekkora változást még sosem láttál
Feltűnnek a képen más ismert közéleti személyiségek is.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


