Ezt olvasta már?


Országszerte az államalapításra emlékeznek

Országszerte ünnepségeket, kenyérszentelést és számos más rendezvényt tartanak ma, az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából. Az Országos Meteorológiai Szolgálat a rendezvényekre készülődőket arra kéri: kövessék az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket.

A központi ünnepség keretében a fővárosban folytatódik a több napon át tartó Szent István-napi fesztivál. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs idén is folyamatosan ülésezik, és az időjárás alakulásának függvényében a programok bármilyen változásról azonnal tájékoztatja a közvéleményt.

A tervek szerint a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 8 órakor katonai tiszteletadás mellett, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, amelyen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mond beszédet. A várhatóan kedvezőtlen időjárási körülmények miatt viszont a Magyar Honvédség szakértői úgy döntöttek, hogy a délelőtt 9 órára tervezett légi parádé elmarad.

Az Országházban idén is nyílt napot tartanak. Az érdeklődők 10 és 18 óra között megtekinthetik a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát.

Novák Katalin Székesfehérváron mondja el először augusztus 20-ai államfői ünnepi beszédét.

A nap folyamán átadják a Szent István-rendet, délután a tervek szerint a szokásokhoz híven megrendezik a Szent István-bazilikában az ünnepi szentmisét, valamint a Szent Jobb-körmenetet. A 20-ai ünnepi programokat a tervek szerint este "Európa legnagyobb tűzijátékával" zárnák a fővárosban, ennek megtartásáról viszont a meteorológiai előrejelzések függvényében a nap folyamán döntenek majd.

Az ünnep biztonságos lebonyolításáért idén is az operatív törzs felel. A testület reggel 7 órától folyamatosan ülésezik, figyelemmel kíséri az időjárási helyzet alakulását, és ha szükséges, dönt a szabadtéri rendezvények biztonságos megtartásához szükséges lépésekről.

Emellett országszerte sok településen terveznek ünnepi megemlékezéseket, szentmisét, kenyérünnepet. Debrecenben idén is a hagyományos virágkarnevállal ünnepelnek.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat többször felhívta a figyelmet, hogy országszerte zivatarok is befolyásolhatják az augusztus 20-ai ünnepi programokat. Ezért azt kérték: aki kilátogatna a rendezvényekre, kövesse az időjárás alakulását, a veszélyjelzéseket. Az Országos Meteorológiai Szolgálat felhívta a figyelmet arra, hogy a veszélyjelzések elérhetők a www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/ linken, ajánlják továbbá a METEORA nevű alkalmazást is.

Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A részletes programkínálat és egyéb információ a folyamatosan frissülő www.szentistvannap.hu weboldalon található.

Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a magyar államalapítás, az állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is.

Az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek - március 15., augusztus 20., október 23. - közül Szent István napját nyilvánította hivatalos állami ünneppé. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény is nemzeti ünnepként, Magyarország hivatalos állami ünnepeként rögzíti augusztus 20-át.







0
0
0

hírek innen, onnan

Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen

A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.

Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje

A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.

Az Arsenal 100 millió euró mellett Gyökerest is odaadná Julián Álvarezért

Az Arsenal 100 millió eurós készpénzes ajánlat mellett egy játékost is felajánlott Julián Álvarezért az Atlético Madridnak.

Elfogadták a törvényt. Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.

Augusztusi hőhullám: 36–39 fok jöhet augusztus 3-án – A nép ellensége: Dr. Stockmann jelentése

Az előrejelzések szerint augusztus 3-án 36–39 fokos hőség érkezhet Magyarországra. Ibsen drámája azt a pillanatot idézi fel, amikor a...

A legbizarrabb kerti fegyver a levéltetvek ellen: egy sárga vödör.

A levéltetvek titkos gyengéje: a sárga! Egy vödör, egy kis mosogatószer, és a kertedet ellepő tetvek szó szerint maguktól csapdába...

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet.

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval...

Autóval hajtottak a tömegbe szombat este a Berlin Pride-on, legkevesebb egy ember meghalt, többen megsebesültek

Merénylet után a fehér furgon sofőrje kiszállt az autóból és gyalog kezdett el menekülni. 

A titok, amitől a leander virágai nem rohadnak be. Ennyire egyszerű.

Te is bosszankodsz, amikor a szépséges leander hosszan pompázó virágai a nyári záporok után hirtelen megbarnulnak vagy rothadni kezdenek?...

Medvetámadás áldozata lett egy magyar újságíró Tusnádfürdőn, a telefon mentette meg

Földes András saját beszámolója szerint futás közben került medvével szembe Tusnádfürdőn, és a telefonját dobta az állat felé....

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete

Egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal hűlt le a Balaton vize: míg július 18-án 26,6 fokot mértek, szombat reggel már csak 20,8 fokos volt a...

0

Sport

Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó

Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.

Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát

Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz

Rendkívüli beavatkozásra volt szükség a Hungaroringen

Több pilóta is panaszkodott, a szervezők gyorsan léptek.

Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak

Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.

0
0

Bulvár

„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket

Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.

„Szép dolog ez, hogy fölvállaltad a homoszexualitásodat” – Majkának üzent Dopeman öccse a botrányos koncert után

Dopeman öccse szerint a rapper megtalálta a helyét az Lmbtq-világban. Kicsi Dope már azt is tudni véli, hogyan fogadja mindezt Majka felesége és két gyereke.

Az augusztusi hőkupola legforróbb pontja Magyarország lesz: izzó katlanná válik a Kárpát-medence

A jelenlegi előrejelzések szerint augusztus 3-án Közép-Európában Magyarországon lesz a legmelegebb. Ezen a napon 36–39 Celsius-fok közötti csúcsértékekre lehet számítani.

Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik

Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!

Súlyos árat fizethet az elképesztő átalakulásért Falusi Mariann: rámehet a karrierje a több mint 30 kilós fogyásra?

Lang Györgyi halála óta az énekesnő rengeteget dolgozik és utazik, közben pedig elképesztő formába hozta magát. Bár remekül érzi magát a bőrében, a szakemberek szerint egy váratlan veszély fenyegetheti a karrier

Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter

A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.

Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint

A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.

Egy balatoni büfés szerint az még nem átverés, ha ezt hazudják a vendégnek

Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.

Átaludta a nő gyermeke születését – amikor felébredt, a kisbabája egy takarókupac alatt volt

Először senki sem vette észre, hogy a kisbaba már megszületett.

Most jelentette be a Tisza: Mádl Ferenc és Sólyom László egykori munkatársát jelöli a kormánypárt

A Tisza Párt dr. Sonnevend Pált, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát, korábbi dékánját jelöli alkotmánybírónak.

Juhász Hajnalka: A Bruti-féle támadás után három nap alatt közel tízezren letranszvesztitáztak

A KDNP országgyűlési képviselője elmondta, hogy folyamatosan érik személyeskedő támadások.

A Soros Sátán kormánya és a csülökre várakozó Bayer Zsolt – a 35. tusványosi szabadegyetem képeken

A 35. Tusványos nyári szabadegyetem nem csak Orbán Viktor nyilvános politizáláshoz való visszatéréséről szólt.

0