Országszerte nőtt az átadott új lakások száma
A vidék utoléri Budapestet, a községekben az idei első három negyedévben majdnem 50 százalékkal több lakást adtak át, mint egy évvel korábban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint - mondta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke (ÉVOSZ) az M1 aktuális csatornán szerdán.
Koji László emlékezetett: 2018 első kilenc hónapjában 10 ezer lakást adtak át, ez 28 százalékos növekedés a tavalyi év azonos hónapjaihoz képest.
Elmondta: az építőipar fellendüléséhez nagyban hozzájárult a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az 5 százalékos kedvezményes áfa. Az építések finanszírozása is könnyebb, mint pár évvel ezelőtt, hiszen a kereskedelmi bankok 3-5 százalék közötti forint alapú, fix kamatozású, hosszú kifutású hitelkonstrukciókban nyújtanak kölcsönt a lakosoknak - közölte.
Kiemelte: a jövőben a forgalmi adó visszaigénylésére is lesz lehetőség, ha a kormány elfogadja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kompenzációs csomagjában foglaltakat.
Megemlítette, hogy az ÉVOSZ folyamatos konzultációt folytat a Pénzügyminisztériummal a 2020 január elsejétől hatályba lépő összes építkezési feltételről.
A Pénzügyminisztérium szerdán jelentette be, hogy a kormány javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek arról, hogy 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs legyen alkalmazható az új lakóingatlanok értékesítésére, amennyiben azok 2018. november 1-én végleges építési engedéllyel rendelkeztek, vagy - a 300 négyzetméter alatti lakóingatlanok esetében - az építésüket addig bejelentették.
hírek innen, onnan
Ankarában tárgyalt Jászai Gellért
A magyar-török védelmi ipari kapcsolatok további erősítését szolgáló tárgyalásokra került sor Ankarában.
Azt kéri a kiadói szövetség, hogy vonják vissza a könyvfóliázási törvényt
A Magyar Könyvkiadók Érdekvédelmi Szövetsége 12 pontba szedte, szerintük miként lehetne megújítani a hazai könyvszakmát, a többi...
„Nem azért hozunk be külföldi munkavállalókat, mert olcsóbb lenne, hanem mert nincs hazai munkaerő”
A Mastergook ügyvezető igazgatója a Tisza intézkedése ellen emelte fel a szavát.
Meghosszabbítják az alapélelmiszerek árréskorlátozását
Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata...
A pesti pincék új élete: így lehet üzleti érték a föld alatti négyzetméterekből
A budapesti alagsori, szuterén- és pincehelyiségek sokáig az ingatlanpiac problémás szereplőinek számítottak. Pedig megfelelő műszaki...
A kormány benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alapra vonatkozó tervét
A kormány hivatalosan is benyújtotta a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felhasználására vonatkozó tervét, ezzel újabb lépéssel...
Ő volt az Agymenők szépséges Bernadettje: 45 évesen így néz ki Melissa Rauch
Az Agymenők Bernadettje, Melissa Rauch ma is bájos szépség.
Ez a 10 rejtett pénznyelő szívja el a fizetésed nagy részét a hónap végére
Viselkedéskutatók összefoglalták azokat a tudattalan költési szokásokat, amelyek a legtöbb ember pénzügyi gondjait okozzák.
Elszakadtak a valóságtól a lakásárak, az MNB szerint történelmi csúcson a túlértékeltség
Tényleg indokolatlanul drágák a magyar lakások? Itt a válasz! A hitelpiac összetétele sem kedvez a lakhatási válság megoldásának.
Azonnali termékvisszahívás: veszélyes növényvédőszer-maradványokat találtak egy népszerű fűszerben
Határérték feletti növényvédőszer-maradványokat mutattak ki egy Kínából származó Sichuan Pepper Powder termékben, amelyből...
A profi cukrászok titka: ezzel a 7 aranyszabállyal minden házi sütemény úgy néz ki, mintha cukrászdában vetted volna
A vasárnapi ebéd főzése közben bátran improvizálhatsz, hiszen ha ízlés szerint sózol vagy fűszerezel, az étel a végén így is...
Nagy Ervin visszaszállíttatja az antik bútorokat a kulturális tárca épületéből az Iparművészeti Múzeumba
Inkább szolgálják ezek a tárgyak a köz javát.
Sport
Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott
Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.
Kigyulladt és a pályára zuhant egy kame-ra a Magyarország–Kazahsztán meccsen
Szerencse, hogy nem állt alatta senki.
Feláldozhatók: José Mourinho ezt a hat Real Madrid-játékost adná el
Kiszivárgott a listája.
Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van
Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.
Raphinha klubváltása a címlapon, hivatalos ajánlatot kapott a Barca
Két szaúdi csapat is vinné a brazilt.
Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott
A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.
Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.
A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.
Messit becserélték, és az első labdaérintésével jelezte, hogy még mindig a világ egyik legjobbja
Másodpercek kellettek Messinek ahhoz, hogy villanjon.
3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t
Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.
Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet
A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.
Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"
A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.
Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát
Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.
Bulvár
Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás
Az államfő kényszerhelyzetbe került.
Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél
Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le
A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né
„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?
Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé
A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum
Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.
Havasi Bertalan: Két korábbi segítőnk öngyilkos lett a vegzálások miatt
Munkába lendült a fideszes Védvonal.
Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen
VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne
Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt
Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.
Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől
Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]
Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát
Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.
„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma
Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.
A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett
A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.
blogmorzsák
Magyar légikisasszony a Condornál
Beszélgetés Kavassy Fanny-val.
Interjú a NunSlaugher énekesével
"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


