Oscar-díj: ma jelentik be a jelölteket
Közép-európai idő szerint ma délután hozza nyilvánosságra az amerikai filmakadémia az idei Oscar-díjak jelöltjeinek listáját. A legjobb nemzetközi film mezőnyében Tóth Barnabás Akik maradtak című filmje is a legjobb öt közé kerülhet a szűkített listáról.
Legutóbb 2018-ban Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje szerepelt az Oscar-jelöltek között az akkor még a legjobb idegen nyelvű film-kategóriának nevezett mezőnyben.
A 24 kategória jelöltjeit két részletben ismertetik Los Angelesben. Közép-európai idő szerint 14 óra 18 perctől (nem sorrendben) a férfi és a női mellékszereplő, a jelmez, a vágás, a filmzene, az animációs rövidfilm, az élőszereplős rövidfilm, a hangvágás és a hangkeverés kategória jelöltjeit hozzák nyilvánosságra, majd 14 óra 30-tól pedig (nem sorrendben) a férfi és a női főszereplő, az egész estés animációs film, az operatőri, a rendező, az egész estés dokumentumfilm, a rövid dokumentumfilm, a legjobb nemzetközi film, a haj és smink, a legjobb film, a vizuális effektusok, az adaptált és az eredeti forgatókönyv, a betétdal és a díszlet kategória jelöltjeit hozzák nyilvánosságra.
A jelölések bejelentését az amerikai filmakadémia élőben közvetíti az oscar.com és az oscars.org honlapjain és digitális platformjain.
A több mint 9000 tagot számláló Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait 92. alkalommal adják át: idén a tavalyinál jóval korábban, február 9-én tartják a ceremóniát a Los Angeles-i Dolby Színházban.
hírek innen, onnan
Csalóka csütörtök: a napsütés után kőkemény fagyok támadnak ezeken az országrészeken éjjel
Napsütés, szél, éjszakai mínuszok.
Őrületes pletyka kering a Séfek séfe végeredményéről, a nézők már most óriási botrányról beszélnek
Több versenyzővel sem szimpatizálnak a képernyő előtt ülők, azt rebesgetik, hogy már el is dőlt, hogy ki nyeri a műsort.
Orbán Viktor azt ígérte, még jobban rákapcsol az országjárásra
Meg akarja mutatni a kormányfő, hogy mindenhol többen vannak, csak ez eddig nem jött össze.
Nincs pénz, nincs beutazás - újabb országokat sújtott Donald Trump
Áprilistól újabb országok állampolgárait kötelezte 15 ezer dolláros vízumletétre Donald Trump.
Ismét üzent Rétvári Bencének Laponyi Zsolt, az exrendőr április 12-én a Tisza listájára fog szavazni
Az exrendőr várja az államtitkár bocsánatkérését.
Kijev megkéri a segítség árát, egyre több a bizonytalanság a Barátság körül – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Kijev azoktól a közel-keleti országoktól, amelyekkel együttműködik a légtérvédelem terén, négy kulcsfontosságú területen vár...
Így ismerhetjük fel az MI-generált képeket
A közösségi médiában megjelenő MI-generált képek az érzelmi megtévesztés mesterei.
Atomerőművet ért találat, sugárzásveszélytől tartanak Iránban
Kedd este ismeretlen lövedék találta el az iráni bushehri atomerőművet. A Nemzeti Atomenergia Ügynökség jelentése szerint személyi...
Ez a hely hemzseg a kígyóktól: „Ha ezt látod, az odújuk nagyon közel van”
Szokatlan kígyóinvázió Horvátországban: Mit tanulhatunk belőle?
Rossz hírek érkeztek csütörtök reggelre: megint gyengült a forint, közelít a bűvös lélektani határ
Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Durva forgatókönyv rajzolódik ki a közel-keleti válság nyomán: a magyar gazdaságot kemény csapás érheti
Az iráni konfliktus új szintre lépett, és ezzel ismét az energiaárak kerültek a figyelem középpontjába.
Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból
A vállalati társadalmi felelősségvállalás (CSR) ma már messze túlmutat az egyszerű adományozáson. Az ebben élenjáró cégek olyan...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Szoboszlai Dominik ismét nagyot ment a BL-ben: előbb gólt rúgott, majd tizenegyest harcolt ki
A magyar középpályás ismét csapata egyik legjobbja volt.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve
Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.
Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó
Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.
Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett
A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben
Az Audi Hungariánál megszületett az új, két évre szóló bérmegállapodás, amely egyszeri, akár egymillió forintos kifizetést is tartalmaz. Bár 2026-ban elmarad az alapbéremelés, a juttatások és a 2027-re ígért e
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány, itt a bejelentés
Milliárdokat osztanak szét.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


