Összesen 11 párt gyűjtötte össze az EP-választáson való induláshoz szükséges aláírásszámot
Az EP-választásra tizenegy listának van meg a szükséges 20 ezer érvényes ajánlása – közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az MTI-vel.
Összesen 13 párt vagy pártszövetség adta le az európai parlamenti (EP-) választásra az összegyűjtött ajánlásait a pénteki határidőig, de az Új Alternatíva Párt és a Jakab Péter által vezetett Nép Pártján pártoknak nem lett meg nyilvántartásba vételhez szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
Az Összefogás a Civilekért Párt, a Szociáldemokraták Pártja és a Magyar Munkáspárt végül nem állított listát.
Az EP-lista állításához 20 ezer érvényes ajánlás szükséges, ezeket a pártoknak április 20-a és május 3-a között kellett összegyűjteniük. Az ajánláson a választó nevének, személyi azonosítójának, magyarországi lakcímének és aláírásának kellett szerepelnie.
A hiányos, hibásan felvett, elírt és emiatt érvénytelen ajánlások miatt körülbelül 23 ezer ajánlás összegyűjtése javasolt ahhoz, hogy tényleg összegyűljön a szükséges 20 ezer érvényes ajánlás.
Jó példa erre a Nép Pártján esete: ők összesen 20 300 aláírást gyűjtöttek, de az általuk leadott ajánlóívek első felében 400 érvénytelen aláírás szerepelt. Az ajánlóívekre csak adott mennyiségű aláírás vezethető fel, az NVI pedig ebből számolta ki, hogy még ha a leadott ívek másik fele tele is lett volna érvényes aláírásokkal, akkor se lett volna elég ajánlása a pártnak.
Az NVI az ajánlás-ellenőrzés eredményéről tájékoztatja a Nemzeti Választási Bizottságot, amely minden, a törvényes feltételeknek megfelelő listát – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba vett, illetve vesz.
hírek innen, onnan
Álmodj az egészégedért – a tetsed éjszaka javitja ki önmagát
Amikor alszunk, az agyunk rendet rak bennünk, és valójában segít megőrizni az egészségünket… Hogyan? Életünk legalább egyharmadát...
Közel félmillió külhoni magyar regisztrált az április 12-i választásra
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapján található információk szerint közel félmillió határon túli magyar regisztrált a 2026-os...
Már Irán egyik legbefolyásosabb embere sem él – ő volt az
Rövid időn belül nem egy nagyobb iráni vezetőt öltek meg.
Korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét a Mol és a Shell Szlovéniában
A jövedékiadó-csökkentése után megugrott a kereslet.
Brutális rablás Balatonalmádiban: hárman támadtak rá egy férfira a parkban
A balatonalmádi rendőrség könnyedén elkapta őket.
KTM: Az önazonossági törvény visszavonását sürgető szervezetek nem vettek részt az arról szóló társadalmi vitában
A törvény alapján született önazonossági rendeleteket súlyosan diszkriminatívnak találta az egyik kormányhivatal.
Szoboszlait csúnyán kiárusították Liverpoolban, durva szavak zengtek még az öltözőben is
Kegyetlenül betámadták a magyar sztárfocistát.
A Fradi elleni döntetlennel nagyot lépett a bajnoki cím felé a Győr
A Ferencváros a hajráig uralta a mérkőzést, végül még a döntetlenért is nagyot kellett küzdenie.
Bajnokok Ligája: Csúnyán beleszaladt a késbe Barcelonában a Newcastle - videó
A Barcelona 7--2-re legyőzte a Newcastle Unitedet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel bejutott a legjobb nyolc...
A Braga edzője már az odavágó után üzent a csapatának: "Csalódott lettem volna, ha kiesünk"
Így értékelte a látottakat a Braga vezetőedzője a Ferencváros legyőzését követően.
Magyar Péter már 30 százalékpontos előnyben a Polymarketen, Orbán Viktor győzelmére egyre kevesebben fogadnak
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal...
Molnár Áront letiltotta a Facebook, szerinte az orosz titkosszolgálat állhat a háttérben
A színész szerdán arról számolt be, hogy 72 órás korlátozást kapott a Facebookon, így posztolni sem tud. A noÁr mozgalom alapítója...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


