Pécsi püspökké szentelték és beiktatták hivatalába az egykori debreceni plébánost
Felföldi László a pécsi székesegyházban egyházi és kormányzati vezetők előtt megtartott ceremónia keretében vette át a Pécsi Egyházmegye irányítását Udvardy György apostoli kormányzótól.
Pécsi püspökké szentelték és beiktatták hivatalába Felföldi Lászlót a baranyai megyeszékhelyen szerdán, vízkereszt napján. Felföldi László a pécsi székesegyházban egyházi és kormányzati vezetők előtt megtartott ceremónia keretében vette át a Pécsi Egyházmegye irányítását Udvardy György apostoli kormányzótól.
Forrás: pecsiegyhazmegye.hu
Az új püspök a beiktatása alkalmából tartott beszédében köszönetet mondott Udvardy Györgynek a csaknem tíz éven át tartó áldozatos tevékenységéért, és ígéretet tett: igyekszik minden erejével és tudásával folytatni a megkezdett munkát a Pécsi Egyházmegye munkatársainak, híveinek segítségével.
Felföldi László felhívta a figyelmet arra, hogy
napjainkban – a többi között a koronavírus-járvány miatt – minden korábbinál nagyobb szükség van az összefogásra, a barátságra, a békére mind a nagyvilágban, mind hazánkban és az egyházmegyében.
Arra kért „minden jó szándékú testvért, aki még érzi szívében Isten hívó szavának örömöt adó fényét, hogy engedje begyógyulni az élet okozta sebeket és álljon Krisztus ügye mellé, mert Krisztus számít rá” – fogalmazott. Hozzátette: az egyházmegye területén élő emberek szívében ott van az élő Isten szeretete utáni vágy, ezért az evangélium hirdetésére szólította fel a hallgatóságot.
Erdő Péter főszentelő, bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Felföldi Lászlóhoz intézett, őt méltató szavaival azt mondta, az új pécsi püspök eddigi munkájából, papi szolgálatából sokan megérezhették, hogy találkozott Krisztus szeretetével. A pécsi egyházmegyében papok és hívek egyaránt várják tőle, hogy továbbadja ezt a szeretetet, hogy személyében találkozzanak Krisztussal – tette hozzá.
Aláhúzta: a püspökökre a hajdani apostolok utódjaiként kell tekinteni, nekik Krisztus személyében kell cselekedniük, nem független vezetőként, hanem Krisztus vikáriusaként – fogalmazott. Úgy vélekedett, a püspök nem arra hivatott, hogy hatalmaskodjon a rábízottak fölött, de nem is húzódhat vissza a vezetés szolgálatától, nem háríthatja ezt másokra.
A bíboros azt kívánta az új pécsi püspöknek, hogy szolgálata erősítse a püspökök egész közösségét és tapasztalhassa meg küldetése során a testvéri szeretetet, segítséget püspöktársai részéről is.
Ferenc pápa november 18-án nevezte ki a Felföldi Lászlót, Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynökét, a nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosát pécsi megyés püspökké.
A kinevezés hátterében az áll, hogy a Pécsi Egyházmegyét 2011 és 2019 között püspökként, 2019 nyara óta pedig apostoli kormányzóként vezető Udvardy Györgyöt Ferenc pápa 2019 júliusában veszprémi érsekké nevezte ki.
Felföldi László 1961. február 4-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden született. A piaristák kecskeméti gimnáziumában érettségizett 1979-ben, 1981-ben lett az Egri Főegyházmegye papnövendéke, filozófiai és teológiai tanulmányait 1986-ig Egerben végezte. 1986. június 21-én szentelték pappá az Egri Főegyházmegye szolgálatára. Újfehértón és Egerben volt segédlelkész, majd a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye létrehozása után, 1990-től 1996-ig Nyíregyházán szolgált segédlelkészként, 1996-tól 1998-ig püspöki titkár, 1998-tól 2009-ig irodaigazgató-helyettes volt. 2003-tól 2017-ig plébános a Debreceni Megtestesülés Plébánián, 2003 és 2015 között pasztorális helynök, 2007-től 2017-ig a debreceni esperesi kerület esperese. 2015-től a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye általános helynöke. 2017-től vezette az Egyházmegyei Lelkipásztori Intézetet, emellett a Nyíregyházi Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház plébánosa volt.
mti
hírek innen, onnan
A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között
Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.
Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7
A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád
Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták
Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...
Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst
Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...
Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak
Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.
Szívet tépő sorok: Dudás Miki kislánya első születésnapját ünnepelte édesapja nélkül
Nara most töltötte be a hetedik életévét.
Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások
Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.
Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó
A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe
A faluban még emlékmű is található
Miért nem híztak a nők régen a tésztától? Ez az egyszerű igazság sokakat meglep
Ma sokan félnek a tésztától, a kenyértől vagy a krumplitól, pedig régen – a jugoszláv időkben – ezek mindennapi ételek voltak....
Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is
A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni...
Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét
Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése...
Sport
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.
Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó
A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.
Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése
A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Lángokban áll a világ legnagyobb gázmezője, az egekbe szökött az olaj ára
Irán megfojtja a világ olajellátását.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


