Pegazus Díjat kapott Magyarország harminc legdinamikusabban fejlődő cége
Tizedik alkalommal részesültek Pegazus Díjban Magyarország legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozásai: az idei jubileumi díjátadón a rangos elismerést idén is összesen harminc kiváló gazdasági teljesítményt nyújtó társaság kapta meg.
A vállalkozások képviselői csütörtök este a Four Seasons Gresham Palota télikertjében tartott gálán vehették át a díjakat, amelyeket a hagyományoknak megfelelően idén is feltörekvő és piacvezető kategóriában, három földrajzi régió alapján ítéltek oda az adományozók.
A Pegazus Díjat évente osztja ki az Enterprise Investors, Kelet-Közép-Európa legrégebbi és egyik legnagyobb kockázati- és magántőke-befektető vállalata, a Bisnode, Európa egyik vezető digitális üzleti információszolgáltatója, valamint a Dentons, a világ legnagyobb ügyvédi irodája.
Az idei díjazottak közös jellemzője, hogy az elmúlt két teljes év során kiemelkedő növekedést értek el: éves szinten átlagosan mintegy 30 százalékkal bővült az árbevételük (külön a feltörekvők körében ez az érték meghaladta az 42 százalékot). Valamennyien legalább öt éve alapított, magyar többségi tulajdonban álló vállalkozások, amelyek jó likviditási mutatókkal rendelkeznek, és 2017-ben pozitív eredményt értek el (legalább EBITDA-szinten, vagyis a kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtt). Körükben a legkülönbözőbb iparágak képviselőit találjuk: egyaránt megtalálhatók közöttük élelmiszeripari, gyógyszeripari, építőipari, illetve informatikai tevékenységet végző társaságok csakúgy, mint gyógyászattal vagy éppen borászattal foglalkozó cégek.
„A Pegazus Díj a sikeres, dinamikus vállalkozások díja. Azoké a vállalkozásoké, amelyek ötletükkel, majd tehetségükkel és jó stratégiájukkal kiemelkedő fejlődést voltak képesek elérni - mondta Tüske Tamás, az Enterprise Investors országigazgatója a díjátadó rendezvényen. – Történetük ugyanakkor ezzel korántsem zárult le, többségük a következő években további jelentős fejlődési pályát fog befutni. Egy részük számára ehhez a belső források is elegendőek lesznek, míg mások az újabb határokat friss tőkét, illetve új piaci módszereket és tapasztalatokat nyújtó befektető bevonásával fogják majd átlépni.”
„Az idei díjazottak között is találunk olyanokat, akiknek teljesítményét nem először ismerjük el. Az ő eredményeik is azt igazolják, hogy a kiemelkedő növekedés megfelelő stratégiával nem csupán egy szerencsés időszak egyszeri következménye lehet, hanem hosszabb távon, és magasabb szinteken is fenntartható folyamat”– tette hozzá Edward Keller, a Dentons ügyvédi iroda partnere.
„A Pegazus Díjjal kitüntetett vállalkozások számtalan piaci kockázatnak voltak kitéve eddigi fejlődésük során. Örömmel járulunk hozzá a díjjal járó cégminősítő megoldásainkkal ahhoz, hogy ezek a társaságok a jövőben is képesek legyenek kiszűrni partnereik közül a növekedést visszafogó, magatartásukkal pénzügyi kockázatot jelentő cégeket: ez ugyanis elengedhetetlen feltétele a további nyereségtermelő növekedésnek” – jelentette ki Keleti József, a Bisnode Csoport Country Manager-e.
Az első díjasok listája
Az eseményen az eddigiekhez hasonlóan idén is a „Piacvezető” és a „Feltörekvő” kategóriákban, összesen 30 magyarországi kis- és középvállalatot ismer el díjjal vagy oklevéllel a szakmai zsűri. A legdinamikusabban fejlődő kis- és középvállalkozások teljesítményét régiónként – Nyugat-, Közép-, és Kelet-Magyarország – díjazzák.
A „Feltörekvő” kategóriában azok a vállalatok szerepelnek, amelyek árbevétele 2017-ben 1 és 3 milliárd forint között mozgott. E kategória győztesei:
|
Régió |
Cég |
Tevékenység |
|
Nyugat-Magyarország |
Dentalklinik Dr. Tóka Kft. |
Fogászat, lézerszemészet és esztétikai bőrgyógyászat |
|
Közép-Magyarország
|
Reworks Szerviz Kft. |
Informatikai eszközök javítása |
|
Kelet-Magyarország
|
Berg System Kft. |
Nyílászárók és árnyékoló eszközök gyártása és értékesítése |
A „Piacvezető” kategóriába olyan cégek kerültek, amelyek árbevétele 2017-ben már meghaladta a 3 milliárd forintot. E kategória győztesei:
|
Régió |
Cég |
Tevékenység |
|
Nyugat-Magyarország |
Miell Quality Kft |
Minőségellenőrzés |
|
Közép-Magyarország |
Lavet Gyógyszergyártó Kft. |
Állatgyógyszerek fejlesztése, gyártása és forgalmazása |
|
Kelet-Magyarország |
Realtherm Kft. |
Ajtók, tolóajtók és nyílászárók gyártása és értékesítése |
hírek innen, onnan
Magyarok is utaztak a Szlovákiában felborult buszon
Dobronya belterületén borult oldalára a busz, kilencen megsérültek.
Ez már nem figyelmeztetés: demográfiai tornádó tart Magyarország felé
A népességfogyás csendben és végzetesen írja át Magyarország jövőjét.
Itt a hivatalos bejelentés az olajkitermelésről
Ahogy a Reuters már értesülésként megírta, az OPEC+ vasárnap be is jelentette, hogy júniusban napi 188 ezer hordóval növeli az...
Árpa Attila megszólalt az NKA-botrányról: "Várjuk Zsülike filmjét, popcorn bekészítve"
Az úgynevezett NKA-botrány a napokban robbant ki, miután kiderült, hogy a Nemzeti Kulturális Alap vitatott körülmények között, összesen...
Magyar Péter is felszólal a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésén, egyik leendő minisztere is vele tart
Holnap délelőtt.
Visszahozzák a V8-asokat a Forma–1-be – már azt is lehet tudni, hogy mikor
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke bejelentette: ha akarják a gyártók, ha nem, újra V8-as motorok lesznek a Forma–1-ben.
Nem egy jelenet a Westworld-ből, ez a mai valóság Amerikában
Egyre gyorsuló tempóban készülnek a humanoidok nemcsak egy, hanem több gyárban is.
Te is illegálisan gyűjtöd a pénzt, ha így vezeted a bankszámládat
Egy hétköznapi bankszámla-mozgatás is komoly következményekkel járhat, ha nem veszed figyelembe ezt az apróságot.
Magyar Péter is beszédet mond az akadémia 200. közgyűlésének díszünnepségén
Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének...
Ez a néma betegség a felnőttek 40 százalékát érinti
Mutatjuk, hogyan lehet megelőzni.
Magyar Péter beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésének ünnepségén
Jelen lesz Tanács Zoltán leendő tudományos-technológiai miniszter is.
Saját minisztere sem tud mindent Magyar Péter terveiről – Alakul a Parlament előtti buli programja
Mindenkit szeretettel várnak május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre a főváros szívében, a Kossuth téren és a...
Sport
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Megnyerte a madridi tornát, nem fogott kezet orosz riválisával, majd cigánykerekezett az ukrán teniszező
Marta Kosztyuk karrierje legnagyobb sikerét aratta a spanyol fővárosban.
Kiütéssel nyert az ETO, a Fradi helyzete egyre reménytelenebb
A Győr óriási lépést tett a bajnoki cím megszerzésének irányába.
Egy lökésre volt a vb-döntőtől, de mit művelt a kezével?. Szerinte sem érdemelte volna meg
Döntő frémes csatában alakult ki a sznúker-világbajnokság fináléjának párosítása.
Három gól a hajrában, a Barcelona nem követte a Real Madrid példáját
Eldőlt, hogy már az El Clásico előtt bajnokok lehetnek-e a katalánok.
Cigizik, falja a Nutellát, de a ketrecben nincs párja
A világbajnoki címmeccs kapujába került a brazil ketrecharcos.
Borbély: "Látványosan idegesek voltunk"; Révész: "A keret 50 százaléka nem alkalmas az NB I-re" - edzői értékelések
Az NB I 32. fordulójának szombati játéknapján három mérkőzést rendeztek - így értékelték a látottakat a vezetőedzők.
Szoboszlait akarta követni, megint megsérült a Liverpool rekordigazolása
Klasszikus csatár nélkül lép pályára Arne Slot csapata a Manchester United ellen.
Megszakadt a Ferencváros szériája, négy kupagyőzelem után a Győr kiejtette riválisát
A 15-szörös győztes kisalföldi csapat sorozatban a 22. kupadöntőjét játszhatja vasárnap.
Itt a vége: Carvajal távozik a szezon végén a Realtól; 100 millió eurós játékossal tárgyal a Liverpool - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Furcsa üzlet készül Győrben: az ETO rögtön továbbadhatja magyar válogatott játékosát
Schön Szabolcs sorsa érdeke fordulatot vehet a nyár folyamán.
2010-ben született fiatal csatár mutatkozott be a magyar bajnokságban
Ő lett az első futballista, aki a 2010-es években született, és bemutatkozhatott a magyar első osztályban.
Bulvár
Hatalmasat martak Mészáros Lőrincbe, omlik le a milliárdos birodalma, humorestet építettek a képességeire
Visszatérő téma Mészáros Lőrinc és vagyona, nem eresztik a dolgot, újra reflektorfényben a felcsúti gázszerelő.
Dagad a botrány – Majka is megszólalt Rónai Egon ATV-s interjúja után, ami nagy vihart kavart: Hankó Balázs érvelésén hangosan felnevetett kínjában
Éles hangvételű bejegyzést tett közzé közösségi oldalán Majoros Péter, azaz Majka, miután megnézte Hankó Balázs (posztjában „Nyegle Balázsként” említve) interjúját Rónai Egon műsorában.
Magyar Péter titkos neveket akar nyilvánosságra hozni, ebbe az egész ország beleremeghet
Magyar Péter ígérete szerint október 22-én feloldják az ügynökakták titkosítását, nyilvánosságra hozzák és kereshetővé teszik az iratanyagot.
Betiltaná az EU a magyarok egyik kedvenc konyhai eszközét: rákkeltő anyag jelenléte indokolja
Az air fryer sok háztartásban már alapdarab, mivel gyors, kevés olajjal dolgozik, és ropogósra süti az ételt, pont úgy, ahogy szeretjük. Csakhogy a készülékek belsejében használt tapadásmentes bevonatok egy része
Szüleink birtokolják az összes ingatlan 42%-át – mi pedig nem engedhetjük meg magunknak a vásárlást
Ha érezted már, hogy mindent jól csinálsz – dolgozol, spórolsz, próbálod megvetni a lábadat valahol –, mégis képtelenségnek tűnik saját lakáshoz jutni, akkor nem vagy egyedül.
Majka az NKA-botrányról: Ezek az ostoba barmok azt se látták, hogy az ő pofájukat használták fel arra, hogy mások tovább gazdagodjanak
Az előadóművész szerint az NKA ideiglenes kollégiuma „egy olyan erkölcsi mocsár, amiben együtt fullad meg a pénzben a sok seggnyaló”.
Magyar Péter nagyon kihúzta a gyufát, törvényjavaslatot nyújtott be ellene egy politikus
Az eredetileg felkért gyermek- és oktatásügyi miniszteri poszt nagy port kavart, Magyar Péter egyik leendő miniszterének személye ismét megosztó.
Csőmell-szindrómával élni: „32 évbe telt, hogy ne csak a fejemmel, a szívemmel is elfogadjam magam”
Fanni tubuláris melldeformációval született, amelynek plasztikai korrekciójához hosszú út és hét operáció vezetett, de a rendellenesség az önértékelésére és a párkapcsolataira is erősen hatott.
Horror az egyetemeken – Professzorok panaszkodnak, hogy feldarabolják és legyilkolják az előadásiakat
Felháborodást váltott ki az Arizona Állami Egyetem új, mesterséges intelligenciára épülő oktatási platformja, amely az oktatók előadásait rövid klipekre bontva automatikusan generál tananyagokat, sokszor az érinte
Változott a Miami Nagydíj kezdési időpontja, a rajtsorrend is átalakul az időmérő után
Egy Q3-ba jutott pilóta kizárást érő szabálytalanságot követett el, a startot előrehozták.
Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba.
Tóth Vera most verte be az utolsó szöget Tóth Gabi koporsójába
Tóth Gabi nővére, Tóth Vera a Facebook-oldalán tette közzé gondolatait a művészeket támogató Nemzeti Kulturális Alapot övező támogatási botrányról. Szerinte aki nem „csókos”, az nagyon nincs könnyű helyzet

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


