Ezt olvasta már?

Kutyatetemeket találtak Hajdúsámsonnál, a rendőrség nyomoz

Kutyatetemeket találtak Hajdúsámson mellett, a rendőrség állatkínzás gyanúja miatt nyomoz - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a...


Pénzmosás miatt ítéltek el egy román férfit Debrecenben

Összesen több mint 37 millió forintot adott át ismeretleneknek.


hirdetés

A Debreceni Törvényszék szeptember 9-én előkészítő ülésen hirdetett ítéletet annak a román férfinak az ügyében, aki 2015-ben közreműködött több millió forint eredetének az eltitkolásában, mely bűncselekményből származott.

 

A bírósági tényállás szerint az 51 éves vádlott 2015-ben saját vállalkozást üzemeltetett Romániában, amely során traktorokat vásárolt és értékesített tovább. Munkája során Londonban megismerkedett egy, az eljárás során be nem azonosított személlyel, akinek csak a becenevét tudta. Megállapodtak, hogy a vádlott céget alapít Magyarországon. A vádlott ingatlanokat akart vásárolni, majd a felújítást követően haszonnal továbbadni, az ehhez szükséges tőkét pedig az ismeretlen személy bocsátotta volna rendelkezésére, a haszonból pedig fele-fele arányban részesedtek volna.

 

A román férfi 2015 szeptemberében megalapította a céget, amelynek tagja és ügyvezetője is lett egyben, a gazdasági társaság nevében pedig két magyarországi pénzintézetnél egy-egy folyószámlát nyitott. A vádlott ezután a folyószámla számait és a céggel kapcsolatos egyéb adatokat is közölte ismerősével. Gazdasági tevékenységet a román férfi végül nem végzett, a céget kizárólag pénzmosásra használta.

A vádlott bankszámlájára érkezett a pénz

 

Az eljárás során ismerté nem vált bűnelkövetők különböző külföldi gazdasági társaságokat tévesztettek meg internetes adathalászattal, így az átvert cégek nem a tényleges kedvezményezettek részére, hanem a román vádlott bankszámláira utaltak összesen több mint 37 millió forintot. Az afgán és olasz székhelyű felek bank swift üzenetben csalás bűncselekményre hivatkozva kérték az összegek visszautalást, de az már nem állt rendelkezésre.

 

A pénzösszegek egy részét a vádlott tudomása szerint az ismerőse külföldi bankszámlákra utalta. A fennmaradó pénzt a román férfi bankkártyával vette fel a bankfiókban és azt Romániában, készpénzben adta át ismerősének.

 

Valós gazdasági kapcsolat a román férfi cége és az utaló cégek között nem volt, a sértetteket az utalás előtt ismeretlen személyek ejtették tévedésbe és ennek hatására utalták a pénzeket a vádlott bankszámláira. Az 51 éves D. R. közreműködött abban, hogy a bankszámlákról felvett pénzek ismeretlen bűnelkövetőkhöz jussanak. Az ügyben a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Pénzmosás Elleni Információs Iroda feljelentése alapján indult nyomozás.

 

D. R. az előkészítő ülésen beismerő vallomást tett, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését elismerte. A bíró a vádlottat bűnösnek mondta ki üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettében, ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, Magyarország területéről pedig 5 évre kiutasította.

Az ítéletet az ügyész, a vádlott és védője is tudomásul vette, így az jogerős.

 

civishir.hu







0
0

hírek innen, onnan

Ilyen dolgok is történnek Justin Bieber magángépén

Egy kép többet mond ezer szónál, Bieber fotója láttán kicsit értetlenül állunk.

Izraelben ismét patthelyzetet jeleznek a felmérések két héttel a választások előtt

Ismét patthelyzetet jeleznek Izraelben a felmérések két héttel a március 2-ra kiírt parlamenti választások előtt, és egyre több szó...

Az Újpest csapatkapitánya a krízishelyzetről: Hetek óta ezt a szart hozzuk

Litauszki Róbert meggyötörten nyilatkozott a Magyar Kupa-búcsú után.

Szellemek kísértenek Vilmos hercegnék otthonában

Állítólag egyikük Lajos herceg szobájában él.

Fotógaléria: F1-es tesztek - Barcelona - 1. nap

Idei első tesztnapjukat töltötték szerdán, Barcelonában a Forma-1 csapata. A királykategória 2020-as versenyautói először gurulhattak...

Íme, az igazi mélyütés: a legfőbb ügyészről kiderült, hogy szabadkőműves, lemondott!

Benyújtotta lemondását Drazen Jelenic horvát legfőbb ügyész szerdán, néhány órával azután, hogy Drazen Bosnjakovic igazságügyi...

Koronavírus: különgéppel evakuálnak több külföldi beteget Vuhanból

Kijev - Ukrajna evakuálja 48 állampolgárát és további 29 külföldi személyt a kínai Hupej tartomány székhelyéről, a...

Palkovics: Nem lesz önálló környezetvédelmi vagy klímaügyi minisztérium

Az innovációs és technológiai miniszter szerint viszont már idén 100 milliárdot költ a kormány klímavédelemre.

Nincs megállás, tovább szárnyal az arany

Több mint hétéves csúcsra futott a nemesfém ára.

Több tucat fa alá öntöttek gázolajat Zamárdiban - feljelentést tettek

Gázolajat öntött Zamárdi egyik parkjában több tucat fa tövébe egy ismeretlen, a település polgármestere környezetkárosítás miatt...

Sport

A feldúlt Klopp rendesen beleállt az Atléticóba

Egy igazi atléticós meccsen verte az Atlético a Liverpoolt, akik meglehetősen pipák voltak a meccs után.

Hetek alatt szétkapkodták a csődbe ment BL-győztes kézicsapatot

Első két alkalommal még megmentették, harmadszorra már hivatalos a csőd.

A PSG-nek erkölcsi csapás, a Liverpoolnak hatalmas kudarc volt a BL-kedd

Az Atlético játékosai úgy ünnepelték az angol csapat legyőzését, mintha megnyerték volna az egész sorozatot.

A világ legjobb csapata jött hozzánk, és mi legyőztük őket

Diego Simeone természetesen nagyon elégedett volt, miután az Atlético Madrid hazai pályán legyőzte a BL-címvédő Liverpoolt a nyolcaddöntő első meccsén.

Bolondot csináltak a komplett Real Madrid-védelemből

Így még biztosan nem láttad a hétvége egyik legfontosabb momentumát.

Süllyed a Barcelona hajója, egy vezető már lemondott

A Cadena SER által kirobbantott álhíres, kamuprofilos botrány elsodorhatja az FC Barcelona vezetését.

Óriási pénzbüntetést kapott a Ferencváros az MLSZ-től

Az NB I-et 21. forduló után két meccsel kevesebbet játszva is vezető csapatot három mérkőzés miatt büntették.

Neymar saját edzőjét támadta a Dortmund elleni vereség után

Thimas Tuchel szerint a brazil nem volt játékban, de Neymar szerint erről nem ő tehet.

Balázs Attila megvalósította az álmát: Pablo Cuevas legyőzésével valószínűleg megvan a top 100.

A magyar játékos nyolcaddöntőbe jutott a Rio de Janeiróban zajló salakpályás férfi tenisztornán.

Neymar: A PSG félt pályára küldeni engem

Valahol érthető a PSG döntése.

Marco Rossi elárulta, kik lehetnek, és ki nem lesz a válogatott keretben

Klubváltások és sérülések is befolyásolják az Eb-pótselejtezőre készülő magyar válogatott összeállítását.

0

Bulvár

Búcsúzzunk el a szuvenírként vásárolt hűtőmágnesektől!

Egészen fura kapcsolatot ápolok a hűtőmágnesekkel.

8 egykor gyakori keresztnév, amit ma már egyetlen babának sem adnak

A trendek változnak, és minden kornak megvannak a maga sláger keresztnevei. Ami egykor furcsán és újszerűen hatott, ma már lehet, hogy éppen ódivatúnak hat, és a most népszerű nevek egyszer majd biztosan olyan ritkaságnak számítanak, mint ezek a divatból kiment keresztnevek.

Roham az Aldikban - 88 százalékkal alacsonyabb ár a boltláncnál

Úgy tűnik, jól érzékelte az Aldi, hogy a briteknek mindent el lehet adni, ami valamilyen módon köthető a királyi családhoz. Ezúttal Katalin hercegné csizmája került a polcra, ahonnan semmi perc alatt elkapkodták.

Magas a vérnyomás: ezeket tilos fogyasztani

A magas vérnyomás népbetegségenek számít. Érdemes azonban tenni ellene, mivel hosszú távon számos komoly betegség kialakulásának kockázatát megnövelheti. Nagyon fontos például, hogy megfelelően táplálkozzunk, és kiiktassunk az étrendünkből bizonyos...

Hagyd a bugyit, az csak összezavar.

Ha egyszer nem lehet a ruha alá semmit felvenni, akkor ez van. A sztárokat meg szerencsére úgysem zavarja a bugyi nélküli lét.

Elkészült a javaslat a 4 százalékos nyugdíjemelésre

A Demokratikus Koalíció képviselői márciusban emelnék a járandóságokat, egyben visszamenőleg kifizetve az elmaradt havi nyugdíjpénzeket és kamatokat.

Visszahívást jelentett be a SPAR, vigye vissza, ha vett belőle

Alkatrészek válhatnak le róla, ez veszélyt okozhat.

Ő volt Topolino, Bujtor gyereksztárja - 35 év alatt ennyit változott

Kristály Barbara játszotta 1985-ben Az elvarázsolt dollárban Topolinót.

Gesztesi Panka álomszép helyen nyaral a családjával, fürdőruhában posztolt

Gesztesi Panka követői nagyra értékelik, hogy kicsit ők is élvezhetik a napsütést.

Fájdalmas csütörtök jön

Csütörtökön egy gyenge hidegfront halad át felettünk, ami sokaknál okozhat enyhébb panaszokat. Sokfelé erős lesz a szél is, ami jelentősen csökkentheti a komfortérzetet.

Bevonult a börtönbe a Való Világ sztárja, megkezdte fogházbüntetését VV Lóri

A villában csak 43 napot töltött, mert családja hiánya miatt feladta a játékot. Most hosszabb időre lesz bezárva. Kérdés, azt mennyire fogja bírni.

Újabb neves lakásbérlő a Budai Várban

Laptársunk, az Mfor.hu értesülését megerősítik a hivatalos cégiratokban már az idén bekövetkezett változások.

blogmorzsák

A 4 emeletes vagy 10 emeletes társasház a jobb?

Előnyöket és hátrányokat vizsgálunk. Melyik lesz a nyertes?

Első nap Stockholmban: találkozás Greta Thunberggel

„Ő motivált arra, hogy vonattal tegyem meg ezt a nagy utat.“

Házi teriyaki szósz

Érdemes otthon elkészíteni, mert sokkal finomabb, mint a bolti.

Fejenként 136 ezer forint kártérítést fizethet a Ryanair

Nem is jártak olyan rosszul azok az utasok, akik órákat dekkoltak a gépen Ferihegyen, mielőtt elindultak Gran Canariára.

"A jó kislányok a Mennybe mennek, a rosszak..."

3+1 napjainkban is fontos idézet Helen Gurley Browntól, aki ma lenne 98 éves.

Ezekbe a modellekbe ne tankolj E10 benzint!

Összeszedtük, hogy melyik autókban okozhat kárt az új üzemanyag.

Milliárdokért konténerekbe költöztetik a rabokat?

Ám ez is sok-sok milliárdba fog kerülni.

Kövér László választói nem egyenlőbbek Hadházyénál

Hova helyezzük a demokra­tikusan megválasztott képviselő kitiltását?

Az MSZP vállalja-e a rizikót?

„A legnagyobb rizikó az MSZP számára az, ha nem vállal rizikót.”

Számít a külső? Nagyon is!

Az átalakítások Alexandr Rogov munkáját dicsérik. Az orosz stylist hitvallása szerint a stílus nem pénz kérdése. És tényleg.

A legkirályabb Audit építettem meg

A satupadon Legóztam össze egy Audi Quattrót. Szó szerint.

0