Plasztika sebész csúcstalálkozó Debrecenben
Hogy műhiba ne fordulhasson elő
Ma már nem csak a nők között hódítanak az esztétikai műtétek, egyre több férfi is kés alá fekszik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a szakemberek ismerjek és alkalmazzák a legújabb módszereket.
Ezt a célt szolgálja többek között az a három napos 60 ország plasztikai sebészeit integráló nemzetközi társaság, az ISAPS (International Society for Aesthetic Plastic Surgery) továbbképző kongresszusa, amelynek a debreceni Kölcsey Központ ad otthont.
A plasztikai sebészet szolgáltatásait minden országban gyakran veszik igénybe, a legmagasabb arányban Amerikában feküdnek kés alá. A férfiak esetében az elmúlt években mintegy 16 százalékkal nőtt a beavatkozások száma, amelyek közül a legnépszerűbb a zsírleszívás volt, de a szemhéj, valamint orrplasztikai műtétet is sokan vették igénybe. A plasztikai beavatkozásokon átesettek 46 százaléka a 35-50 év közötti korcsoportból került ki, míg a 18-35 éves korosztály több mint 20 százaléka élt a plasztikai sebészet adta lehetőségekkel. Európában a britek vezetik a sort, őket követik az olasz, francia és német páciensek.
Magyarországon statisztikai adatok a plasztikai sebészeti beavatkozások pontos számáról eddig nem készültek, becslések szerint azonban elérjük az Európai Uniós átlagot. Legtöbben a mellüket szeretnének korrigálni, míg a néhány évvel ezelőtt igen divatos zsírleszívás népszerűsége mára kicsit megkopott, ennek ellenére még mindig nagyon sokan élnek ezzel a lehetősséggel. Sokan végeztetnek szemhéjplasztikát, és egyre divatosabb a kisajak korrekció, valamint a különböző bőrsebészeti eljárások.
Nagyon fontos, hogy megfelelő szakembergárda álljon a páciensek rendelkezésére. Többek között ezt a célt szolgálja az ISAPS továbbképző kongresszusa, ahol a legfrissebb eredményekről és műtéti eljárásokról osztják meg tapasztalataikat a nemzetközi szaktekintélyek.
A kurzust megelőző napon a Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság a Román Plasztikai Sebész társasággal közösen szervezte meg a IV. Nemzetközi Plasztikai Sebészeti Fórumot, amelynek keretében az égési sérülések rekonstrukciós műtéti beavatkozási kerültek a középpontba.
Az ISAPS továbbképzés alkalmával a plasztikai sebészet körébe tartozó ráncfelvarrás, arcról történő zsírleszívás, orrplasztika és egyéb sebészeti beavatkozások kerültek a terítékre. A résztvevők előadásokat hallhattak a daganatos megbetegedésből felépült betegek, tekintélyes fogyáson átesettek korábbi életminőségét visszaállító korrekciós műtétekről is. A megjelentek ezen kívül kiemelt figyelmet szentelnek az esztétikai lézeres beavatkozások ismertetésére, hiszen ez a tudományág egy új, folyamatosan fejlődő terület.
A konferencián a tavalyi évben kirobbant, Franciaországból származó PIP (Poly Implant Prothese) mellimplantátumok átlagosnál jóval gyakoribb szakadásáról szóló botrány vizsgálatára is kitérnek a plasztikai sebészek. Ezek a szilikon implantátumok olyan anyagot tartalmaztak, amelyek nem feleltek meg az előírásoknak, tehát nem kerülhettek volna forgalomba, és beültetésre. A PIP implantátumokat ugyan visszahívták és használatukat beszüntette a francia hatóság, azonban sokan vannak, akik továbbra is ezzel élik mindennapjaikat, és olyanok is, akiknél súlyos szövődmények léptek fel. Magyarországon a becslések szerint közel 4000-4500 nőnél alkalmazták ezeket az implantátumokat.
A szakemberek szerint az előírásoknak meg nem felelő anyag a szervezetbe kerülve steril gyulladást okoz, amelyet követően fél évig nem lehetséges újabb implantátum beültetése. Ebből kifolyólag a póriul járt hölgyek legalább hat hónapig kénytelenek a hiány okozta szorongással együtt élni, majd ez idő elteltével ismét kés alá feküdni.
A plasztikai sebészek szeretnék elérni, ha bizonyos esetekben – mint amilyen a szóban forgó komplikáció – az Országos Egészségpénztár finanszírozná az implantátumok cseréjét, megkönnyítve az önhibájukon kívül kellemetlen, olykor megalázó helyzetbe került nők helyzetét. A jelenlegi rendelkezések szerint az ilyen beavatkozásokat ugyanis nem támogatja a társadalombiztosítási rendszer. Emellett a konferencián azt is megvitatják, hogy miként lehetne valamilyen jellegű kártérítési igénnyel élni a PIP implantátumok gyártási hibái, valamint az ezek következtében felmerülő károk után.
A rendezvényen hazai és nemzetközi szaktekintélyek osztják meg tapasztalataikat egymással annak érdekében, hogy minden országban azonos szakmai színvonallal tudják képviselni a plasztikai sebészetet.
Magyar Plasztikai Helyreállító és Esztétikai Sebész Társaság
hírek innen, onnan
Ez a konyhai eszköz komolyan szennyezi a lakás levegőjét – és te is minden nap használod
Ott van a konyhádban, naponta többször bekapcsolod, és valószínűleg soha nem gondoltál rá veszélyforrásként. Pedig a szakértők...
Lamine Yamal kézilabdás hasonmása, akinek a neve zene füleinknek
Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
Az USA szankciókat vetett ki iráni tisztviselőkre, akiket a tüntetések leverésével vádolnak
Az Egyesült Államok csütörtökön szankciókat vezetett be öt iráni tisztségviselővel szemben, akiket
Ez a legbiztonságosabb ország a világon: 18 éve ugyanaz az első helyen
A listát minden éveben összeállítják, érthető, miért érzik magukat itt biztonságban az emberek.
Berobbant az influenzajárvány, egyetlen hét alatt több mint 40 ezren fordultak orvoshoz
Berobbant az influenzaszezon: egyetlen hét alatt több tízezren keresték fel az orvosukat influenzaszerű panaszokkal Magyarországon. A...
Durva harcok folytak a gyárért, ahol Magyarország szebbik arcát gyártották
A Zsolnay neve összeforrt Péccsel, a város arculatát és kulturális központját is a porcelángyár adta. A gyárért viszont csaknem 10...
Lemondott Milorad Dodik egyik kulcsembere
Lemondott Savo Minic, a boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke, hogy megelőzze a hivatalból történő eltávolítását.
Kegyetlenség. Azt hitte hóbuckának ütközött, de halálra gázolta a férfit, és ott hagyta az Üllői úton
A rendőrség kihallgatta az elkövetőt.
Őszinte levél érkezik a banki díjakról minden ügyfélnek, nagy újdonság is lesz benne
Január 31-ig minden banki ügyfél tételes kimutatást kap arról, miért és mennyit fizetett bankszámlához kapcsolódó szolgálatatásokért...
Hókotróvá alakította autóját egy dorogi férfi: a rendőrség megbüntette, a közösség összedobta a bírságot
85 ezer forintra bírságolták őt, mert szabálytalan volt az átalakítás. A helyiek másként gondolták.
Szülők kezébe adja az irányítást a YouTube, napi limit jön a Shorts-videókra
Új eszközökkel bővíti a szülői felügyeleti lehetőségeket a YouTube: a közeljövőben a szülők napi időkorlátot állíthatnak be...
Leállítják a bevándorló vízumok kiadását az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok felfüggeszti a bevándorló vízumok feldolgozását a világ 75 országának polgárai esetében - közölte az amerikai...
Sport
Szalah felrúgta Manét, a balhé után még nagyobb pofont kapott
A rekordgyőztes Egyiptom keménykedésben jobb volt Szenegálnál az elődöntőben.
Döbbenet. Másodosztályú pofozógép ejtette ki a Real Madridot
Pedig az edzőt váltó királyi gárda úgy festett, hogy kiharcolja a hosszabbítást a nyolcaddöntőben.
Elfogyott a Barcelona-drukkerek türelme, Hegyi Iván leváltását sürgetik
Reagált a Sport TV a nyílt levélre.
Az új edző első meccsén a Real Madrid kiesett a Király-kupából
Nem indult jól az Arbeloa-korszak Madridban.
Súlyos beteg Király Gábor és Dárdai Pál volt csapattársa, az életéért küzd a Hertha legendája
Továbbra is ő az Aalesund edzője.
Szoboszlai Dominik felesége elhagyta Angliát, a kislányukat is magával vitte
Egzotikus helyről jelentkezett be.
Orbán volt a hős Németországban, véget ért csapata vesszőfutása
A magyar válogatott védő fejese törte meg a jeget, és a rossz szériát is.
Gyalázatosan focizgatott a Real Madrid Xabi Alonso kirúgása után, világraszóló égés lett belőle
Álvaro Arbeola debütálása borzalmas lett a másodosztályú csapat ellen.
Arbeloa szerint őt kell hibáztatni a Real Madrid vereségéért
Vezetőedzőként vereséggel debütált a Real Madrid kispadján, de nem fél a kudarctól Alvaro Arbeloa.
Nem csalás, nem ámítás, Milák Kristófot látták úszni a Duna Arénában, és még köszönt is
Kétszeres olimpiai bajnokunk egyelőre 45 perceket „úszkál”, de még van három hónapja.
Varga Barnabás egykori klubtársa gyönyörű és röhejes góllal okozta a Real Madrid vesztét
Jefté Betancor 23 évesen abba akarta hagyni a futballt, 32 évesen megfricskázta a világ legértékesebb futballklubját.
Egy lépéssel közelebb Tóth Alex távozása? A Fradi véglegesítette BL-győztes futballistáját
Volt visszaút a brémai lejtmenetből.
Bulvár
Rendkívüli rendelet, ingyenesen osztogatja ezt az állam: március 15-ig kérheted
A hideg időre hivatkozva lépett hatályba a kormányrendelet.
Újra megyék lesznek a vármegyékből, itt a rendkívüli terv, ekkor változhat meg minden azonnal?
Egyre több jel utal arra, hogy a politikai térkép átrendeződésével a magyar közigazgatás egyik legvitatottabb szimbolikus újítása is a múlté válhat.
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a január 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 90. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Pod
Debreceni milliárdos Sulyok Tamásnak: „szégyellje magát!”
Felföldi József nyílt levélben üzent az államfőnek.
A tizedik emeletről ugrott ki egy férfi Csepelen, a zsebeiben több százezer forintot találtak
Idegenkezűség gyanúja nem merült fel.
5 étel, ami hasnyálmirigyrákot okozhat, és szinte naponta eszel belőle
A hasnyálmirigy az egyik legfontosabb egyensúlyt igénylő szervünk: vércukorszintet szabályoz, emésztést segít, és hormonális folyamatokban is részt vesz. Bár sokan ritkán gondolunk rá, a mindennapi étkezési szok
Új tervvel állt elő Orbán Viktor a választások előtt, már nem konzultál
Petíció elindítását jelentette be a kormányfő a „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen a Facebook-oldalára feltöltött szerdai videójában.
Megindultak a katonák Grönlandra
Több európai ország – köztük Franciaország, Németország, Svédország és Norvégia – katonái indultak Grönlandra a Dániához tartozó sziget biztonságának megerősítése céljából csütörtökön induló, Arct
Kiszivárgott a brüsszeli haditerv, titokban befagyasztották a magyar aktákat, kiderült, mire vár valójában Ursula von der Leyen
Olyan titkos haditerv szivárgott ki az Európai Bizottság folyosóiról, ami fenekestül felforgathatja az áprilisi választásokat.
Ónos eső és extrém hideg jön: a hétvégén jön a java
Nem enyhül a szokatlanul zord idő.
Erre a kereskedők sem voltak felkészülve: Schmuck Andor váratlan húzással rukkolt elő a Kincsvadászok VIP forgatásán
Jövő szombaton vetíti majd a televízió a Kincsvadászok VIP azon részét, melyben a tavaly elhunyt politikus és közéleti személyiség, Schmuck Andor is feltűnt.
Összeállnak a kormánypárt ellen, új pártot hív életre két ellenzéki tömörülés
A kormányban a politikai döntéshozatal egyre hangsúlyosabban a jobboldalra hajlott, ezért a centrizmust erősítené a két formáció a pártalapítással.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


