Ezt olvasta már?

Koronavírus - A világban több mint 5,8 millióan fertőződtek meg, Brazíliában nagyon gyorsan terjed a kór

A világban 5 millió 810 ezer 331-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 360 332, a gyógyultaké pedig 2 millió 416 ezer 528-ra emelke...

0

Pünkösdkor indul a 174. balatoni hajózási szezon

A hagyományos húsvéti kezdés helyett pünkösdkor, 2020. május 30-án indítja a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az első menetrendi és sétahajójáratait, igazodva a járványügyi helyzet új, enyhébb kormányzati intézkedéseihez - áll a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.


hirdetés

A 174. hajózási szezon kezdetével a BAHART folyamatosan nyomon követi majd az utasforgalom alakulását, és szükség szerint módosítja a meghirdetett menetrendet, illetve kapacitásokat. (A járatindulásokról a társaság honlapja, a www.bahart.hu közöl információkat, illetve a cég ügyfélközpontjában, a +36-84/310-050-es számon adnak tájékoztatást.

A szezonindulás első két hetében a 4 legforgalmasabb útvonalon közlekednek majd hajók minden nap, naponta négyszer a Siófok-Balatonfüred-Tihany, Balatonboglár-Révfülöp és Fonyód-Badacsony útvonalakon, valamint napi 3 alkalommal Balatonmáriafürdő és Balatongyörök között.

A pünkösdi szezonindító hétvégétől 9 kikötőből sétahajó járatok is indulnak: Siófokról, Balatonfüredről, valamint Keszthelyről minden nap, további hat kikötőből - Badacsonyból, Balatonboglárról, Balatongyörökről, Balatonlelléről, Balatonmáriafürdőről, valamit Révfülöpről - pedig a hétvégi napokon.

A kialakult járványügyi helyzet visszavonásig a BAHART járatait a következő feltételekkel lehet igénybe venni: a hajók zárt utastereiben kötelező a szájmaszk, a nyitott fedélzeti részeken csak ajánlott ennek viselése. Kötelező az egymástól számított 1,5 méteres távolság betartása a kikötőben, a pénztáraknál és a hajók fedélzetén is, kivéve az egy háztartásban élőket.

A szállítható utasok számát a járatok maximális befogadóképességhez képest átmenetileg csökkentik, emiatt a cég a legnagyobb hajóit állítja forgalomba, és jegyeket minden járatra korlátozott számban adnak el.

Idén a már megszokott kedvezményeket nyújtja a társaság, amely néhány újdonsággal is szolgál. A járatokon elhelyezett plakátokon, és mobiltelefonnal, QR kóddal elérhető tájékoztatókon keresztül megismerhető lesz a hajók története. A balatoni településekről és azok látnivalóiról is hallhatnak, illetve több járaton a kihelyezett képernyőkön láthatnak is tájékoztatókat az utasok a hajók fedélzetén. A szezon első hétvégéjét akcióval indítja a BAHART. Május 31-én gyereknap alkalmából a megvásárolt Playmobil gyerekjegyek mellé egy ajándék Playmobil figurát kapnak a gyerekek.

A BAHART közleménye kitér arra is, hogy az elmúlt hónapokban a hajók és kikötők szokásos karbantartási munkáin túl Keszthelyen átépítették az állomásépületet, a komp két kikötőjében, Szántódon és Tihanyban pedig tárolókkal és szerszámokkal is ellátott kerékpáros pontokat alakítottak ki.

 








Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

Trump olyasmivel fenyegeti a Twittert és a Facebookot, ami nálunk évekig gyakorlat volt

Mit is jelent pontosan az az elnöki rendelet, amit csütörtökön hozott meg Trump, hogy megbosszulja a Twitter őt megalázó akcióját?

Megerősített jogköröket kap az országos tisztifőorvos - a nap hírei

Augusztus végéig meghosszabbítja a munkahelyvédelmi bértámogatási programot a kormány. Ismét utazhatnak magyar állampolgárok...

A legdögösebb hétköznapi tárgyak, amik izgalomba hoznak

Mai válogatásunkban tökéletesen praktikus, mégis stílusos kütyüket találtok, amelyeknek egyszerű funkcionalitása túlmutat a...

A megfelelő helyszínt keresik a Liverpool bajnokijához

A rendőrség azt szeretné elérni, hogy semleges helyszínen legyen a mérkőzés.

Erdő Péter: Ne onnan kezdjük, ahol abbahagytuk

Le kell szűrnünk a tanulságokat ? figyelmeztet a bíboros pünkösdi videóüzenetében.

A csontritkulás folyamata és hazai gyakorisága

Magyarországon 50 éves kor fölött mintegy 600 ezer nőt és 300 ezer férfit érint a csontritkulás, de ennél jelentősen több a...

Indul az alapjövedelem Spanyolországban és az I. kerületben ? Koronavírus összefoglaló pénteken

100 milliós adományt nyújtott át Győrnek az Audi a koronavírus elleni védekezéshez, Dél-Koreában pedig visszatérnek a szigorú...

Feltárták az idei év legnagyobb régészeti szenzációja - Ettől leesik az állad

A teljesen épségben maradt leletet Verona közelében fedezték fel.

Várkonyi Andrea is reagált a Life TV-s műsorának megszűnésére, Hajdú Péter pedig Szulák Andrea dühös reakciójára

Várkonyi Andrea műsorvezető szomorúan, de visszafogottan, Szulák Andrea viszont jóval hevesebben reagált arra, hogy Hajdú Péter...

A franciák 109 új vírusgócpontot találtak, de ez nem is olyan rossz hír

Az egészségügyi hatóságok szerint ez azt jelenti, hogy ellenőrzésük alatt tartják a járványt.

Megvan az Exatlon női győztese: ő nyerte a 15 millió forintos fődíjat

La Romana Száznyolc versenynap és több mint ezernégyszáz futam után megvan az Exatlon Hungary női győztese!

Trump: az USA minden kapcsolatot megszüntet a WHO-val

Az Egyesült Államok megszüntet minden kapcsolatot az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és felfüggeszti a kínai állampolgárok...

Sport

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

A magyar női kézilabda tehetséggyára kifogyhatatlannak tűnik

A világ 15 legnagyobb férfi tehetsége után összeszedtük a legfényesebb jövő előtt álló női játékosokat is.

Az Inter a Premier League-ből venne csatárt, ha Lautaro Martínez a Barcához igazol

A LÉquipe információja szerint az Inter élénken keresi Lautaro Martínez utódját.

Cristiano Ronaldo még kerékpározás közben is divatot teremt - kép

A portugál világklasszis a családjával kapcsolódott ki.

Engedély nélkül tartott edzést az osztrák listavezető, a bajnoki címükbe kerülhet

Remek szezonja van a LASK Linznek, ám kissé elkapkodták a felkészülést a vírus utáni visszatérésre. Mindent bukhatnak.

Kinevezték az Érd női kézilabdacsapatának új edzőjét

Körülbelül 14 új játékosnak kell majd összeszoknia a következő szezonra.

Sokba került az osztrák meglepetéscsapatnak az illegális edzés

Tiltott csoportos edzés miatt 12 pontot levontak a LASK Linztől.

A Fradi tizenhat éves focistával kötött profi szerződést

A tehetséges játékos 2015 óta van a zöld-fehér klubnál.

Börtönbe kerülhet az Atlético Madrid sztárja

Adócsalással vádolják az Európa-liga-győztes játékost.

Bajban az UEFA: Isztambul mégsem akar BL-döntőt rendezni 2020-ban

A hírek szerint az európai szövetség így már el is kezdett B-tervet gyártani.

Apa lesz a Fradi magyar válogatott focistája

Már ultrahangfelvétel is készült.

0

Bulvár

Ijesztő jelenség, ami minden harmadik kislánynál előfordul: a kisajkak összenövése komoly problémát okozhat

Szerencsére műtétre nagyon ritkán van szükség a kisajkak összenövésénél.

Ilyen valójában egy fitneszblogger teste: retusálatlan fotókon mutatja meg a nő, hogy senki sem tökéletes

A fitneszblogger őszinte fotóival arra hívja fel a figyelmet, hogy még a legerősebb, legedzettebb testek sem teljesen hibátlanok, de ugyanúgy gyönyörűek.

Hódi Pamela vőlegénye is megszólalt a szakítás után: "Hiszem, hogy Isten utat mutat nekünk"

Hódi Pamela után a vőlegénye is megszólalt a szakításról: tömör és rövid posztot tett ki.

Sokan hitték, hogy Máté Kriszta ezzel az ismert tévéssel házasodik össze

Máté Kriszta lassan három évtizede nagyon jó barátja Kolosi Péternek. Sokan azt hitték, egybe is kelnek.

Barátságtalan idővel köszönt be a június: nem sok jóra számíthatunk pünkösdkor

Nem lesz nyárias az időjárás pünkösdkor és az ünnepet megelőző napokban.

Az időpont után most már helyszíne sincs az idei BL-döntőnek

Mondjuk az se biztos, hogy sikerül megrendezni idén, de azért mellbe vágta az UEFA-t a törökök bejelentése.

Donald Trump beváltotta a fenyegetését, és frontális támadást intézett a közösségi média ellen

A csütörtökön aláírt elnöki rendelet értelmében a közösségi oldalak perelhetőek is lehetnek a rajtuk közzétett tartalmakért.

5 nő, akivel megtörtént a legrosszabb: ezt tették, mikor megjelent a vörös folt a nadrágjukon

Talán minden nő legrosszabb félelme, pedig életünk során legalább egyszer előfordul, hogy a menstruáció felkészületlenül talál bennünket. Ezekkel a nőkkel megtörtént a legrosszabb, amikor nyilvános helyen sikerült átvérezniük a ruhájukat, de a jó hír, hogy ma már nevetni tudnak az egészen szóval talán a te félelmedet is enyhíti, hogy bármennyire kellemetlen is, túl lehet élni a dolgot.

Tényleg műanyag lenne? Ezek a leggyakoribb tévhitek a margarinokról

Hidrogénezéssel készül a margarin és tele van transzzsírsavakkal? Esetleg műanyag, így egyáltalán nincs tápértéke? Bár Magyarországon közkedvelt élelmiszernek számítanak a margarinok, számos városi legenda és tévhit övezi ezeket a termékeket. Most összeszedtük azt az öt tényt, amelyről talán még a legnagyobb margarinfogyasztók sem tudtak. 1.Felejtsük el a hidrogénezést! Még mindig sok helyen tartja magát az [?]

blogmorzsák

Amerika Gyatlov-rejtélye

Egy titokzatos eltűnés és még rejtélyesebb halálesetek minden idők egyik legfurcsább történetében!

Donald Trump háborút indított a közösségi oldalak ellen

Izgalmas fordulóponthoz ért az Amerikai Egyesült Államok elnöke és a közösségi oldalak kapcsolata.

"Hányszor kérjek még bocsánatot?"

"Majdnem" megbocsátás nincsen, ha valamit a másiknak megbocsátunk, akkor nem rángatjuk elő a semmiből hirtelen 2 hónap múlva.

Stephen Fry vallomása depresszióról és halálról

„Szinte biztos, hogy idő előtt meg fog halni” - mondta neki egy orvos. Nem így történt, de nem sokon múlott.

Te tudod, miből van a tejes doboz?

És biztos, hogy jó helyre dobod? Most kiderül!

Az autósok két ellensége: a szembesütő nap és a vakító fényszórók

Ezzel az ügyes megoldással mindig jól láthatsz a volánnál.

Német kaják, amelyek nél­kül a világ szebb hely lenne

Bár a németeknek is vannak iga­zi ételkülönlegességeik, mégsem a gasztronómiájukról híresek.

A Dzsudzsák Balázs jelenség

„Balázs és Viktor hasonlóan in­dult. Aztán jött a pénz.“

Szexre fel! Miért baj, ha kevesebbet szexelsz vagy maszturbálsz?

Ha hagyjuk, hogy kikopjon az életünkből a szex, azzal az egészségünknek is ártunk. Mutatjuk, hogyan.

Pizza napoletana

Egy alap pizza, ami után soha többé nem kívánjátok majd a mirelit verziókat!

Megyer-hegyi tengerszem, a Zemplén csodája

Magas sziklafalak közé zárt tó, csodás panoráma. Hazánk egyik csodahelye, nem véletlenül!

Sikeres volt a digitális oktatás?

Sokan úgy látják, a digitális okta­tással kapott egy esélyt az eddigi helyzet, de ez nem teljesen igaz.

0