Ezt olvasta már?


Rákdiagnosztika azonnal, a műtét közben – több mint 1,2 milliárd forintból fejleszthetnek az MTA TTK kutatói és innovációs partnereik

A legfrissebb alapkutatási eredményeken alapuló diagnosztikai rendszer lézeres mikroszkópiával, új antitestjelöléses szövetfestési eljárással és mesterséges intelligenciával segíti majd a sebészek munkáját, akik így már a műtét közben is alapozhatnak a friss szövettani eredményekre.


hirdetés

A daganatok műtéti eltávolításához elválaszthatatlanul hozzátartozik a szövettani vizsgálat: a sebész szövetmintákat küld a patológiára, ahol mikroszkópos vizsgálattal elemzik a daganat jellemzőit, valamint azt, hogy mennyire pontosan sikerült eltávolítani a rákos szövetet. A műtét és a szövettani eredmény elkészülte között napok, sőt hetek is eltelhetnek.

A Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói és innovációs partnereik most egy olyan diagnosztikai rendszer kifejlesztésére nyertek el több mint 1,2 milliárd forintot, mellyel a részletes szövettani vizsgálat a műtét közben elvégezhető, és az így kapott információk már ott helyben, a műtét alatt segíthetik a sebész döntéseit. A rendszer a legfrissebb kutatási eredményeket egyesíti – szerepet kap benne a kvantummechanika eredményeire épülő nemlineáris lézerpásztázó mikroszkópia, egy új antitestjelöléses eljárás, valamint a mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozás és döntéstámogatás.

 

Összetett csúcstechnológia a műtőasztal mellett

A rendszer első tagja egy lézerpásztázó mikroszkóp (hisztoszkóp), amelynek segítségével már a műtőben vizsgálhatók és elemezhetők lesznek a daganatos szövetek. A nemlineáris lézerfizika gyors fejlődésének köszönhetően sejtszintű felbontásban megjeleníthetővé válnak a jelöletlen (natív) szövetek, ami lehetőséget teremt az egészséges és a tumoros sejtek azonnali, akár műtét közbeni megkülönböztetésére.

A rendszer második eleme egy új eljárás, mely lehetővé teszi a daganat típusának (akár genotípusának) optikai azonosítását. A módszer alapja egy speciális „koktél”, mely kétfotonos mikroszkópiában alkalmazott fluoreszcens festékkel megcímkézett specifikus antitestekből áll. Ezzel a „koktéllal” festik meg a szöveteket, melyek mikroszkópos képe így felfedi a különféle daganatos sejttípusokat.

A mikroszkópiás adatok és képi információk többlépcsős és azonnali feldolgozását egy több mint 10 év fejlesztésére épített, mesterséges intelligencián alapuló algoritmus segíti.

 

Endoszkópos mikroszkóp, sejtszintű sebészet

A projektben elkészül a lézerpásztázó mikroszkóp endoszkóppal ellátott prototípusa is, amely képes lesz a jelöletlen vagy fluoreszcens antitest által szelektíven jelölt sejtek, sejthalmazok vizsgálatára a tumoros szerv felszínén vagy akár a szövet mélyrétegeiben.

Végül, az innovációs partnerek a korábbi fejlesztések sikerére alapozva egy speciális, mikroendoszkóp-alapú sebészeti eszközt (Laser-PhotoKnife) is terveznek, amellyel iteratív eljárás során a daganatos szövet nemcsak detektálható, hanem fotoablációs technika segítségével azonnal, helyben megsemmisíthető (sejtszintű sebészet).

 

Kutatók és innovátorok egy csapatban

A Versenyképességi és Kiválósági Együttműködések (VKE) programban nyert több mint 1,2 milliárd forintos támogatást elnyerő konzorciumiot

Magyarország egyik meghatározó diagnosztikai fejlesztő cége, a 77 ING vezeti Zettwitz Sándor irányításával.

A konzorcium további tagjai

a kiemelkedő innovációs portfolióval rendelkező Femtonics Kft. Rózsa Balázs tudományos igazgató és Katona Gergő fizikus vezetésével

az MTA TTK Gyógyszerkémiai és Összehasonlító Pszichofiziológiai Kutatócsoportja és a Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinikájának kutatócsoportja három TTK-s kutatóprofesszor, Keserű György Miklós, Ulbert István és Győrffy Balázs irányításával.

A Femtonics Kft. által fejlesztett lézermikroszkóp mérési eredményeihez a 77 ING Bayer Gábor fejlesztési igazgató vezetésével fejleszt mesterséges intelligencián alapuló automatikus adatkiértékelő rendszert.

 

 

forrás: MTA







0

hírek innen, onnan

Fekvőtámaszoztatta a tanárt a felbőszült apuka

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és személyes adattal visszaélés vétsége miatt indult ügyben a Komáromi Járási...

Saját játékosát gúnyolta a Napoli, Osimhen pert fontolgat

A nigériai Victor Osimhen tavaly gólkirályként segítette bajnoki címhez a Napolit, most egy kihagyott tizenegyesén élcelődtek.

Fél évvel a lemondása után visszatér Rogán Antal helyettes államtitkára

Márciusban lemondott, most újra kinevezik German Nórát.

Uniós céges kiberbiztonsági előírások jönnek jövőre, akár durva büntetéssel, eltiltással

Kötelező informatikai audit vár az energetikában, közlekedésben, egészségügyben, hírközlésben, élelmiszeriparban,...

Szívinfarktust kapott a koncertjén Al Di Meola

A zenész Romániában koncertezett, amikor rosszul lett a színpadon.

Jelentősen nőtt a BÉT eredménye az első fél évben

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) nettó eredménye 2023 első fél évében 2,55 milliárd forint volt, amely 50 százalékkal magasabb a tavalyi...

Ralph Fiennes csúnyán leüvölti Benedict Cumberbatch fejét

Wes Anderson új filmje, az alig 38 perces, a Netflixen nézhető Henry Sugar csodálatos története kicsit más, mint a rendező többi munkái:...

Buszsofőrnek áll a PDSZ volt elnöke, így több lesz a nettó fizetése, mint a korábbi bruttója

Egy ideje már érlelődött benne a gondolat, de a státusztörvény adta meg a végső löketet.

Búcsút inthetünk az őszi melegnek, jön a hidegfront

Komoly fordulatot hozhat a hétvége.

Különleges ikreket mentettek a Balaton közelében

Vidra ikerpárt mentettek ki egy akna mélyéről Sárszentmihályon. Életveszélyes állapotban találtak rájuk. Most már egy menhelyen...

Szétszedték az iPhone csúcskészülékét, hogy megjavíthassák

Javíthatósági index alapján minősítették az iPhone új csúcstelefonját szakértők. Megállapították, fizikailag nem túl bonyolult a...

0

Sport

Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket

A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.

Ezt mondta Jürgen Klopp Szoboszlai Dominik óriási bombagóljáról

A magyar válogatott csapatkapitánya nagyon gyorsan beilleszkedett a Liverpoolba.

Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától

A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.

Kizárhatják a Barcelonát a Bajnokok Ligájából

Súlyos árat fizethet a spanyol sztárcsapat a bíróbotrány miatt.

70 milliós támadó ejtette ki a Manchester Cityt

Minden hazai kupasorozatot már egészen biztosan nem fog megnyerni a Manchester City.

Összeesett egy magyar focista, mentő vitte le a pályáról

Nagy volt az ijedtség a Magyar Kupa megyei selejtezős meccsen.

Szoboszlai: Karrierem egyik legszebb gólja volt

A Ligakupában rúgott óriási gólt Szoboszlai Dominik. A meccs után többek között a góljáról is nyilatkozott.

Kubatov Gábor: Megtört a jég Győzikével kapcsolatban

A Ferencváros csapatát erősíti.

A Fradinál is képben volt, a törökök kapitánya lett

Szerződése három évre szól, cél, hogy csapata ott legyen a 2024-es Eb-n.

0

Bulvár

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Nyugdíjemelés: elszámolta magát Orbán Viktor

Nagyvonalú számítást közölt a miniszterelnök.

Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket

A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.

A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket

A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.

Szex a kocsiban: íme a legtökéletesebb pózok fotókkal

Íme a legjobb pózok, amikkel szinte bármilyen típusú és formájú autóban kedvetekre élvezhetitek egymást. A leírások mellé természetesen fotók is társulnak, amiket bármikor előkaphatsz, ha a szükség úgy hozza.

Orbán Viktor nyugdíjkiegészítést jelentett be

A Facebook oldalán tette a bejelentést a miniszterelnök.

7 dolog, amit nem feltétlen tudtál a kutyapózról – van, amit szinte senki sem tud

A híres kutyapózt mindenki ismeri, talán próbálták is a legtöbben, mégis vannak tények, amik még érdekesebbé teszik.

Kit látogat meg Orbán minden kedden reggel egy óra erejéig?

Kedden a 444.hu egy videót osztott meg arról, ahogy munkatársai Orbán Viktort próbálták megkérdezni egy ferencvárosi bérház előtt. Az esemény hátterében állítólag az áll, hogy a miniszterelnök mostanában minde

Csíkos köröm, mi okozhatja?

A körmeink egészsége sokszor háttérbe szorul, pedig a csíkos körömnek is lehetnek az egészségügyi okai, amire érdemes odafigyelni.

blogmorzsák

7 tanács a rándulások megelőzéséhez

Mit jelent pontosan a rándulás, milyen tüneteket okoz és hogyan kezelhető?

80 Km/órás sebesség egy rolleren? – ANGWATT T1 teszt

6 másodperces 0-60 kilométer/óra, mindezt 11 colos kerekeken.

0