Romániába próbált átszökni Szerbiától menedéket igénylő migránsok egy csoportja
Romániába próbált átszökni vasárnap hajnalban tíz afganisztáni és pakisztáni migráns, akik a szerb menekültügyi hatóságok által kiállított személyazonossági iratokkal rendelkeztek - közölte a román határrendészet. - Pécsi Napilap -
A határsértőket hajnali három óra körül észlelték infravörös kamerákkal Temesmóra (Moravita) térségében, a határtól körülbelül kétszáz méternyire fogták el őket. A csoport tagjait a román határrendészet temesmórai kirendeltségére vitték kihallgatásra, ahol kiderült, öt afganisztáni és öt pakisztáni állampolgárról, 16 és 28 év közötti fiatal férfiakról van szó, akik - elmondásuk szerint - Nyugat-Európába akartak eljutni a zöldhatáron keresztül.
A román határrendészet közölte: tiltott határátlépésért indít büntetőeljárást ellenük, ugyanakkor felvette a kapcsolatot a szerb hatóságokkal, hogy a két ország közötti visszafogadási egyezmény alapján előkészítse a migránsok visszaküldését Szerbiába.
Az utóbbi hónapokban a román-magyar határon is számos esetben fogtak el olyan migránsokat, akik Romániától már menedéket kértek, de nem várták meg kérelmük elbírálását, hanem illegálisan próbálták folytatni útjukat Nyugat-Európa felé.
A román büntetőtörvénykönyv már a migrációs válság előtt bűncselekménynek minősítette és hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta az illegális határátlépést, az embercsempészetet pedig kettőtől hét évig terjedő börtönnel büntetik.
hírek innen, onnan
Rendezett vagy burjánzó? Így árulkodik rólad a kerted
A kertek rendezése, ápolása nemcsak szabadidős tevékenység, hanem az életvezetésünkre, szokásainkra vonatkozó érdekes dolgokat is...
Nyilatkozott az egri gyilkos lánya, borzasztó részletek derültek ki
Sírva nyilatkozott a Tényeknek az a lány, akinek apja brutális kegyetlenséggel ölte meg édesanyját Egerben. A férfi féltékenységből...
Csaknem 650 millió forintot költött kampányra a Kutyapárt, kijött a részletes elszámolás is
A párt gyűjtést indított, hogy vissza tudja fizetni az állami támogatást, az április 12-i választáson ugyanis nem érték el az...
Ukrajna teljes jogú EU-tagsága mellett érvelt a volt lengyel elnök, Orbán egykori szövetségese
Andrzej Duda beszéde mutatja: a lengyel és az orbáni jobboldal között ebben a kérdésben tartós a nézeteltérés.
A Fehér Ház bejelentette a Pakisztánba utazó delegáltjait
Donald Trump közel-keleti ügyekben tárgyaló diplomatái - Steve Witkoff elnöki különmegbízott és Jared Kushner üzletember - szombaton...
Ez a 7 csillagjegy úgy tud hazudni, mint a vízfolyás
Néhányan egyszerűen jobbak a füllentésben, mint mások, és bár nem minden esetben rossz szándék vezérli őket, nem árt, ha óvatos vagy...
4 csillagjegy, akiknek sorsfordító időszak kezdődik
Vannak időszakok, amikor nem történik semmi látványos, mégis érzed: már semmi nem lesz ugyanaz. Egy belső változás csendben átírja az...
444: a TV2 Tények gyártását a jövőben az Indexszel együttműködésben szervezhetik át
A 444 sajtóértesülései szerint a választást követően átszervezés indult a TV2-ben, az indulatok is elszabadultak a munkatársak között....
Lábuk alatt tört ki a vulkán: fejvesztve menekültek az életükért a túrázók – videó
A vulkántúra pillanatok alatt rémálommá változott.
Lékai-Kiss Ramóna kisfia elképesztő sokat nőtt: Noé már 7 éves
Lékai-Kiss Ramóna férjével és kisfiukkal szerepelt friss videón.
Ebben az étteremláncban fél évszázada nem emeltek árat – nem csoda, ha vendégek százmillióit vonzzák
Napjaink turbulens gazdasági viszonyai között azonban egyre nehezebben tudják ezt az üzletpolitikát fenntartani.
Friss nyugdíjtérkép: itt kapják a legtöbb és itt a legkevesebb pénzt az idősek Magyarországon
Mutatjuk, melyik járásban a legmagasabb és melyikben a legalacsonyabb az átlagnyugdíj hazánkban.
Sport
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
A 119. percben a kapunak háttal állva, hét méterről sarkazott kupadöntőt érő gólt
Pazar gól zárta le a Német Kupa elődöntőjét.
Gyászol a magyar futball: Elhunyt az MTK legendás játékosa
95 éves korában Budapesten elhunyt az MTK Budapest egykori játékosa, Móré Imre.
Bodó Richárd elmondta, miért távozik tíz év után a Szegedtől
Bodó Richárd tíz szezon után távozik az OTP Bank-Pick Szeged kézilabdacsapatától. Kiderült, hogy mi ennek az oka.
A sznúker Varázslója olyat tett a vb-n, amire senki nem számított
Harmadik szakasz még nem volt, negyeddöntős már van a Crucible-ben.
Újabb blama a Real Madridtól, óriási szégyen érheti a Barcelona ellen
A Barcelona szombaton akár 11 ponttal is elléphet a Real Madridtól a spanyol bajokságban.
Egyre valószínűbb Guardiola távozása, és az is, hogy ki lesz az utódja
Ismét felerősödtek a Pep Guardiola távozásával kapcsolatos pletykák.
Hivatalos: Aláírt a Lokihoz az NB I-es tavasz egyik magyar felfedezettje
A DVSC 2029. június 30-ig meghosszabbította Erdélyi Benedek szerződését.
Liverpoolban már a vészharangot kongatják Szoboszlai szerződése kapcsán
Szoboszlai múlt heti nyilatkozata után a Liverpoolnak lépnie kell.
Marco Rossi példátlan bravúrra kap esélyt, de van edző, akit ő is irigyelhet a futball-vb előtt
Négy szövetségi kapitányt is leváltottak, mióta kivezette a válogatottat az idei világbajnokságra.
Topligák: Sevillában botlott a Real Madrid, Orbánnak kapufa, csapatának győzelem jutott Schäferék ellen - eredmények, videók
A Real Betis hosszabbításban szerzett góllal egyenlítve 1-1-es döntetlent játszott a vendég Real Madriddal a spanyol bajnokság 33. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
Újabb csodát tenne a Fradi, a Győr már fél lábbal a Final Fourban
Három évvel ezelőtt már megoldották a házi feladatot, most ugyanerre készülnek a zöld-fehérek.
Bulvár
Gyomorforgató, a színésznő bevallotta, hogy a forgatás alatt többször is elhányta magát a jelenet miatt
A sztárság sem fenékig tejfel, ennek a munkának is vannak kellemetlen, akár gyomorforgató részei.
Egy Ferrarival parkoltak le Állampusztán - Ismerős arc szállt ki belőle
Jákob Zoltán meglátogatta szülőfaluját, és stílusosan tűzpiros Ferrarival érkezett – derül ki a milliárdos közösségi oldalán csütörtökön megosztott fotóból.
Rengeteg család várt Magyar Péter bejelentésére, most megtörtént
Ez óriási hatással lehet rengeteg család életére, így Magyar Péterék igyekeztek a legjobb döntést meghozni.
Karácsony Gergely üzent a Tisza új miniszterének, akinek közben előkerült a Fideszhez fűződő múltja is a fórumokon
Karácsony Gergely megszólalt a Tisza új miniszteréről.
Szeptemberben megkezdik a behívók postázását a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában
Megkezdik a behívók postázását szeptemberben a kötelező sorkatonai szolgálatra Szerbiában, az első újoncok jövő márciusban vonulhatnak be - közölte a szerb védelmi miniszter pénteken. A tervek szerint a férfiak
Németországi lomtalanításon járt egy magyar férfi, ő se nagyon hitte el, amiket az utcán talált kidobva
Videót is készített a tárgyakról, lakásokat lehet berendezni kompletten.
Vitézy Dávid megmutatta kikkel él együtt, azonnal hatalmas siker lett a kóbor állatokkal készült fotó
Ritka felvétel Vitézy Dávid otthonából.
Magyar Péter bejelentette az oktatási miniszter nevét, nagy a meglepetés
Miután Magyar Péter közölte: Vitézy Dávid lesz a közlekedési és beruházási miniszter, és egy vak honfitársunk, Kátai-Németh Vilmos vezeti majd a Szociális és Családügyi Minisztériumot, Facebook-oldalán bejelen
Az MLSZ pénteki döntése után szinte példa nélküli állapot állt elő a magyar futballban
Minden kérelmet az első körben elfogadott a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elsőfokú licencadó bizottsága.
Ismert edző halt meg a 83-ason, rengetegen búcsúznak Kokótól
Nem ő hibázhatott a balesetnél.
48 óránk van felkészülni: érkezik a gazdák rémálma
Már csak ez hiányzott: brutális szelet és lehűlést hoz a hidegfront.
Ekkor változás lesz a nyugdíjak utalásában – Ehhez nem is kellene hozzányúlni sokak szerint
A nyugdíjak utalása általában minden hónap 12-én esedékes, de fog jönni egy nagy változás.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


