Ezt olvasta már?


Rövidpályás gyorskorcsolya Eb - A Liu fivérek mindent vinnének

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók újabb sporttörténelmi sikerekre készülnek a péntektől vasárnapig tartó debreceni Európa-bajnokságon - élen a Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang testvérpárral.

"Az öcsémmel azért dolgozunk, hogy minden évben egyre magasabbra tegyük a lécet, minél szebb eredményeket érjünk el. Jó lenne a dordrechti eredményeket is felülmúlni Debrecenben" - utalt arra a kontinensviadal honlapján Liu Shaolin, hogy egy éve a hollandiai Eb-n az öt férfi számból négyet megnyertek. "Remélem, ezúttal sikerül megszerezni azt az ötödik aranyat is".

Az FTC 24 éves versenyzője hozzátette, akkor sem lesz elkeseredett, ha ez most mégsem sikerül. Megfogalmazása szerint akkor majd sikerül legközelebb, jövőre, vagy azután.

"Szerintem elég jó formában vagyok. Örülök, hogy az elmúlt hetekben csak az Európa-bajnokságra fókuszálhattunk" - jelentette ki az 1500 méter és az összetett címvédője. "A váltóban kisebb-nagyobb változások zajlottak szezon közben, Debrecenben is egy új összetételű csapat lép jégre. Ezt a felállást élesben még nem próbáltuk ki, de nem tartunk semmitől, hiszen tényleg komolyan és keményen készültünk az elmúlt hetekben, így mindenki bele fogja tenni a közösbe azt, amit tud".

Az olimpiai bajnok, világkupa-győztes és világcsúcstartó férfi váltó szintén címvédőként lép jégre, ám nem lesz tagja az ötkarikás aranyérmes Burján Csaba, akit a közösségi médiában tett kijelentése miatt decemberben felfüggesztett a hazai szövetség. Mivel egyelőre nem született döntés a fegyelmi eljárásban, így nem tagja a csapatnak. Ott lesz viszont az olimpiai ezüstérmes Krueger John-Henry, akinek a szeptemberi országos bajnokságon letört egy darab a szárkapocscsontjából, emiatt az amerikai születésű sportoló kihagyta az idény eddigi részét, így az Eb-n debütál magyar színekben. Mivel teljesen még nem érte utol magát, egyéniben bátyja, Krueger Cole szerepelhet a Liu fivérek mellett, akik közül az 500 méteren címvédő Liu Shaoang felkészülését hátsérülés nehezítette. A váltó ötödik tagja Varnyú Alex lesz.

A sporttörténelmi sikerek megismétlésében, vagy felülmúlásában segítheti a magyarokat, hogy a visszavonulásából másodszor is visszatért, hatszoros olimpiai bajnok Viktor An nem indul a hajdúsági városban, ahogy a hollandok 4-szeres vb- és 18-szoros Eb-aranyérmes, Sjinkie Knegt sem épült még fel súlyos sérüléseiből. Hiányukban az a Szemjon Jelisztratov lesz a Liu fivérek legnagyobb riválisa, aki tavaly azt a "hiányzó", 1000 méteres aranyat megszerezte. A Liu Shaolinhoz hasonlóan olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz sportolóval ráadásul jól ismerik egymást a magyarok, mivel a nyári edzőtáborban együtt készültek.

A nőknél nem lesz hiány világklasszisokban, a hollandok a legjobb csapatukkal érkeztek, így indul az olimpiai és világbajnok, valamint összetettben és 1500 méteren címvédő Suzanne Schulting. A legérdekesebb versenyre a női 500 méteren van kilátás, mivel ott lesz a mezőnyben a szám holland világbajnoka, Lara van Ruijven, olasz olimpiai bajnoka, az egyéves kihagyása után visszatért Arianna Fontana és lengyel vk-győztese, egyúttal a táv címvédője, Natalia Maliszewska.

A magyarok tavalyi eredményeik alapján két versenyzőt indíthattak volna, de házigazdaként végül teljes, háromfős csapatot szerepeltethetnek. Közülük leginkább Jászapáti Petra okozhat kellemes meglepetést, ő akár döntőbe is juthat, ahogy azt tette már többször a vk-viadalokon. Mellette a 2018-ban, Drezdában 1500 méteren Eb-bronzérmes Bácskai Sára Luca és az ausztrál születésű Lockett Deanna indul még. A tavaly gyengébb összeállításban is bronzérmes váltóban pedig Sziliczei-Német Rebeka és Kónya Zsófia juthat szóhoz.

Huszonnégy ország közel 150 versenyzője áll rajthoz a debreceni Eb-n, amelyre a szervezők tájékoztatása szerint majdnem az összes jegy elkelt. Pénteken a selejtezős napon a szervezők 500 hátrányos helyzetű gyereket látnak vendégül Debrecen 160 kilométeres vonzáskörzetéből. Szombaton az 500 és az 1500 méter küzdelmeit, valamint a váltók elődöntőit rendezik, vasárnap pedig az 1000 méter végcsatározásait és a staféták fináléit láthatják a nézők.

Magyar szempontból a tavalyi volt minden idők legsikeresebb Eb-je: összesen 4 arany-, 4 ezüst- és 1 bronzéremmel zárt a válogatott.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Lebukott a Samsung titkos újdonsága – mobil, ami felkavarhatja a piacot

A GSMA adatbázisában három új Samsung készülék jelent meg, köztük a várhatóan szeptemberben érkező Galaxy S26 FE.

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása...

Szerelmi háromszögből galaktikus háború jöhet a legjobban várt sci-fiben

A Dűne harmadik részében Chani és Irulan végre nyíltan szembekerül egymással Paul Atreides miatt.

A 21. század legfontosabb westernfilmjei 2000 és 2025 között

Ezek a filmek formálták a western műfaját 2000 és 2025 között.

Európának tervezve: megérkezett az új Omoda 7

A szuper hibrid Omoda 7 érkezésével teljessé vált az Omoda modellcsalád

Több száz kertészt keresnek: már a fizetéseket is nyilvánosságra hozták

Egyre nagyobb a kereslet a kertészek iránt: a legfrissebb információk szerint több száz új dolgozót keresnek ezen a területen, főként a...

Gyorsabban ment ötvennél, 210 ezer forintjába került - itt mértek be 1300 autóst

Az elmúlt héten Bács-Kiskun vármegyében a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1301-en lépték át. Volt két sofőr, aki a...

Szoboszlai indította be a liverpooli úthengert, esélye sem volt a Galatasaraynak

Három magyar válogatott játékos is kezdett az Anfielden rendezett BL-nyolcaddöntőben.

Bajnokok Ligája: Szoboszlaiék a PSG ellen folytatják, Real-Bayern rangadó is lesz a negyeddöntőben - itt vannak a párosítások

Szerda este kialakult a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének mezőnye - mutatjuk a párosításokat.

Bajnokok Ligája: Szoboszlai vezérletével kiütötték Sallaiékat, őrült meccsen jutott tovább az Atlético Madrid - videó

A Liverpool, a Bayern München és az Atlético Madrid is ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Ebben a magyar faluban található Európa mértani közepe

A faluban még emlékmű is található

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0