Rövidpályás gyorskorcsolya Eb – Keszler bronzérmes 500-on
Keszler Andrea bronzérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók csehországi Európa-bajnokságának szombati versenynapján, melynek során a 2009-ben győztes női váltó bejutott a fináléba.
A pályafutása első Eb-érmét megszerző magyar versenyző kiegyensúlyozott teljesítménnyel került a döntőbe, ahol negyedikként ért célba, miután az utolsó körben Jorien Ter Mors kilökte. A versenybírók a szabálytalanság miatt kizárták a hollandot, ezzel a bronzérem Keszleré lett.
Az 500-as távon az összetettben címvédő olasz Arianna Fontana diadalmaskodott, honfitársa, Martina Valcepina lett a második. A tavalyi kontinenstornán ezen a távon bronzérmes Heidum Bernadett az elődöntőig jutott, Lajtos Szandra pedig a negyeddöntőben esett ki.
A férfiaknál a pályafutása első felnőtt Eb-jén szereplő Liu Shaolin Sándor remek versenyzéssel az elődöntőig jutott, ott azonban futamában harmadik lett, így egy hellyel lecsúszott a fináléba kerülésről. Béres Bence a selejtező második fordulójában búcsúzott.
A Keszler, Heidum, Lajtos, Tóth Patrícia összetételű női váltó elődöntős futamát megnyerve bejutott a vasárnapi fináléba, ahol az olasz, a német és a holland staféta lesz az ellenfele.
A nőknél egyéni összetettben Keszler a 4., Heidum a 11., Lajtos pedig a 14. helyről várja a vasárnapi folytatást, a férfiaknál Béres a 17., Liu a 20. a pénteki 1500-as és a szombati 500-as verseny után.
Az Eb-n vasárnap az egyéni indulók 1000 méteren csapnak össze, majd a férfiaknál és a nőknél is az összetettben az első nyolc helyen álló korcsolyázó lép jégre a 3000 méteres szuperdöntőkben az összetett kontinensbajnoki címért. A program a váltók döntőivel zárul.
MTI

- Hende: a honvédség jövője múlik idén a takarékosságon
- Az államtitkárság napokon belül ismerteti béremelési javaslatát
- Helyreállt a forgalom a Liszt Ferenc-repülőtéren
- Rablássá fajult egy bolti lopás Tatán
- Konzorciumi együttműködés az Ős-Dráva programért
- Tizenkét év fegyház nyereségvágyból elkövetett gyilkosságért
- Az első negyedév után javuló növekedést vár idén Magyarországon az Európai Bizottság
- Meghaladta a 25 ezret a közfoglalkoztatottak száma Szabolcsban
- Rangos elismerések a Debreceni Búvárklubnak
- Az Aranymúzeum vásárolta meg az elfeledett Stradivariust
- 1 éves a Ringató Debrecenben
- Többletpontot kaphatnak az innovációs képességet mérő pályázók
- Répát kapnak cigaretta helyett a rabok
- Óriási üzlet a dohányzásról való leszoktatás
- A piaci szereplők is megjelennek a debreceni mérnökképzésben
- Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő
- Orbán: számon kell kérni az államadósságért felelős politikusokat
- Nőellenes lépés lenne a gyermektelenségi adó
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- Jó a nemdohányzók védelméről szóló törvény fogadtatása
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért

