Sikeres fejlesztések valósultak meg idén a nemzeti parkokban
Szerencsésnek mondhatja magát, aki szívesen töltekezik hazánk természeti örökségének felfedezése közben. Élménygazdag programok, sokszínű élővilág és felújított, családbarát szálláshelyek várnak mindenkit, a védett természeti területektől csupán egy karnyújtásnyira - írták a közleményben.
Számok bizonyítják, hogy eredményes évet zártak a hazai nemzeti park igazgatóságok. 2021 során 30 jelentős beruházás fejeződött be együttesen 8,7 milliárd forint összértékben. A fejlesztések - a leromlott élőhelyek helyreállítása, védett területek felértékelődése, turizmus élénkítése és optimálisabb látogatómenedzsment révén - a gazdálkodók, kis- és középvállalkozások, valamint a természetjárók számára is közvetlen hasznot jelentenek - részletezték.
Habár a járványhelyzet a legtöbb ágazatra rányomta a bélyegét, össztársadalmi visszaigazolást nyert, hogy a nemzeti park igazgatóságok munkájára nagyobb szükség van, mint valaha - írták a közleményben. Hozzátették: ha már a számokat említettük, az emberek 95 százaléka saját bevallása szerint szívesen tölti szabadidejét a természetben, 70 százalékuk járt is valamelyik nemzeti parkban, 98 százalékuk pedig fontosnak gondolja a természeti és táji értékek ismeretét. Nem is csoda tehát, hogy míg az igazgatóságok bemutatóhelyeinek és programjainak látogatószáma folyamatosan növekszik (2010 óta csaknem 30 százalékkal), az utóbbi két év lezárásainak következtében a természetjárás az egyetlen biztonságos feltöltődési, kikapcsolódási pontot jelentette.
Ebben a helyzetben sem állhatott le a nemzeti park igazgatóságok értékteremtő munkája, mintegy 11 ezer hektáron hajtottak végre elengedhetetlen élőhely-fejlesztéseket, ami a viszonyítás kedvéért 22 000 focipálya méretével egyezik meg. Ennek köszönhetően jelentősen javult a védett gyepek, lápos, vizes- vagy éppen pusztai élőhelyek, erdős területek állapota új élőhelyek alakultak ki az adott térségre jellemző állat- és növényfajok számára, az idegenhonos növényeket pedig felváltották az őshonos fajok. Mivel a legtöbb igazgatóságnál a régi háziállatfajták (a magyar szürke szarvasmarha, cikta juh, stb.) közül már kiemelten szelektált, a legmagasabb genetikai értéket képviselő tenyészállatok állománya is megtalálható, új, korszerű állattartó telepek is létesültek (például Kőmagtári Állattartó telep).
A természetjárók számára a legszembetűnőbb változás lehet, hogy folyamatosan bővül a nemzeti parkok természeti értékeket bemutató kínálata is. A közlemény szerint országszerte immár összesen 65 bemutatóhely, 34 látogatóközpont, 4 arborétum, 6 tájház, 40 idegenforgalmi hasznosítású barlang várja a látogatókat. Ezek közül kiemelték a Balaton északi oldalán frissen átadott Lóczy-barlang Látogatóközpontot, nyugati oldalán a Kis-Balaton Látogatóközpontot, az Ős-Dráva Látogatóközpontot mentén 50 fő befogadására alkalmas Kolokán Szállót, a Kikerics panorámasétányt, a Körös-völgyi Állatpark megújult kínálatát, valamint a Pilisi Len Látogatóközpontot. A közeljövőben megnyílik a Közép-Európai léptékben is egyedülálló Bükki Csillagda, a Balaton déli partján a Berek Világa Látogatóközpont, megkezdődött a Szeleta Park Látogatóközpont építése, de a sort hosszan folytathatnánk - írták.
Az igazgatóságok az állandó kínálatukon felül összesen mintegy 1600 program segítségével mutatják be a területükön található védett és különleges természeti értékeket. Az idén átadott 9 új tanösvénnyel már 200 tagú fölé emelkedett a csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény-hálózat, amely hazánk védett területeinek természeti és kultúrtörténeti értékeivel ismerteti meg az érdeklődőket - tették hozzá.
A nemzeti parkokat felkereső látogatók ebben az évben számos más újdonsággal is találkozhattak, hiszen a nagyközönség birtokba vehette a felújított Kápolnapusztai Bivalyrezervátum Látogatóközpontot, a megújított Salföldi Majort és a mecseki Jakab-hegyen álló, felújított Új templom turistapihenőt. Ettől az évtől kezdve komfortosabb környezetben kapcsolódhatnak ki a Hegyestű Geológiai Bemutatóhelyen, a pécsi Pintér-kert Arborétumban is befejeződtek a fejlesztések, ahol egy új kilátó is épült. Idén fejeződött be az Aggteleki- és Szlovák karszt barlangjainak gyógyturisztikai fejlesztése, a projektnek köszönhetően a szakemberek elvégezték a szükséges méréseket, kiépítették a szolgáltatásokhoz elengedhetetlen infrastruktúrát, beszerezték a gyógyterápiás eszközöket. Szintén élettelen természeti értékeink megóvása érdekében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság területén 38 barlangban történtek természetvédelmi beavatkozások, emellett szintén idén zárultak le a fülkés sziklák, kaptárkövek valamint földvárak megőrzését szolgáló fejlesztések - sorolták.
Magyarország 10 nemzeti park igazgatósága komoly fejlődést könyvelhetett el az elmúlt évtizedben is. 30 százalékkal növelték regisztrált látogatóik számát, mára már évente mintegy 1,6 millióan keresik fel az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményeit. Az elmúlt 10 évben az igazgatóság munkatársainak száma megduplázódott, a nemzeti parkok éves költségvetése pedig megnégyszereződött.
MTI
hírek innen, onnan
Udvaros Dorottya: Kedves Nagy Feró, ne várjon másokra, adja vissza a Kossuth-díjat!
A színésznő szerint Feró szavai megbocsáthatatlanok. Úgy véli, a zenész csak hárít, és nem vállalja a tettei következményét.
Elhunyt a thaiföldi anyakirályné, a miniszterelnök lerövidíti malajziai látogatását
Szirikit szervezetében vérmérgezés alakult ki, és péntek este hunyt el a bangkoki Csulalongkorn kórházban.
Árnyék a felkelő Nap mögött - amit tudni érdemes Japán első női miniszterelnökéről
Sanae Takaichi nacionalista hencegése mögött egy olyan ország áll, amely továbbra is az amerikai parancsok szerint halad.
3 őszi nyugalom-hobbi, amit október végén elővehetsz
Ahogy az ősz mélyebbre nyomja az ágakat, és a levelek csodálatos színkavalkádja körülölel minket, sokan érzik úgy, hogy az ősz a...
A miénknek érezzük a kommunizmusból Amerikába vágyódó cseh lány történetét
Négy izgalmas nagyjátékfilmet ajánlunk az idei szolnoki Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválról.
Felcsúti botlás, simán nyert az FTC, négyet kapott a Paks, öngól miatt hullajtott pontokat az Újpest
Az NB III 13. fordulójának délelőtti mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata nem hibázott, otthon kapott ki a Puskás...
Leesett az állunk Prága saját Mexikójától
Az ételek a vendégek előtt készülnek, a beltér a maja piramisokat idézi.
Így néz ki a Mexikói Nagydíj rajtrácsa
Az élről rajtoló Lando Norrisra a rajthelyek alapján a Ferrari pilótái jelentik a legnagyobb veszélyt.
Új fejlesztésű űrhajót indított útnak egy távol-keleti hatalom a Nemzetközi Űrállomásra
A japán JAXA vasárnap sikerrel indította el első éles bevetésére a HTV-X1 teherszállító űrhajóját a Nemzetközi Űrállomás (ISS)...
Lebukott a Lego-maffia: megdöbbentő, amit a rendőrök a lakáson találtak
Kaliforniai rendőrök felszámoltak egy „Lego-maffiát": egy férfi otthonában több tízezer játékdarabot, köztük „lefejezett”...
"Anyukám követeli, hogy változtassam meg a lányom nevét, mert a múltra emlékezteti"
Nem tud elszakadni a múlttól.
Putyin új fegyvert tesztelt – Európának most tényleg van oka félni?
Tesztelték a Burevesztnyik hiperszonikus, pilóta nélküli manőverező repülőgépet október 21-én – jelentette Valerij Geraszimov, az...
Sport
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
4–1 is lehetett volna. – az újabb vereség már Szoboszlaiék edzőjét is megreccsentette
A holland tréner úgy látta, ennél pocsékabb meccsük még nem volt az érkezése óta.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
Ritka bravúr: Szoboszlai vesztes csapatból a mezőny legjobbja, Kerkezt csak a gólja dicséri
Honfitársunk a fény a liverpooli éjszakában.
Bírót cseréltek a Liverpool Brentford elleni meccsén a félidőben
Simon Hooper állítólag megsérült az első félidőben.
Kós Hubert újabb világcsúcsot úszott, magyar férfi ilyen sikert még nem aratott
Tizenhét századot faragott Coleman Stewart rekordjából.
Ezt mondta a megye I-es csapat vezetőedzője a 16–0-s vereség után
A Hajdú-Bihar vármegyei I. éllovasa, a Hajdúnánás 16–0-ra verte a sereghajtó Létavértest. A vendégcsapat vezetőedzője nem mindennapi nyilatkozatot tett a találkozó után.
Kubatov Gábor is üzent az MLSZ-nek Hornyák Zsolt kifakadása után
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. Erre
Kerkez gólt szerzett, Szoboszlai gólpasszt adott, de így is elbukott a Liverpool
A videóbíró is főszerepet kaphatott volna az első félidőben – nehéz lesz megmagyarázni, miért nem lépett közbe.
Itt az MLSZ válasza Hornyák Zsoltnak
Mint arról beszámoltunk, Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a szombati MTK elleni bajnokit követően nehezményezte, hogy Markgráf Ákos kiállítása után nem tudta, mi a teendő a magyarszabály miatt. A Mag
Bizarr felmentő ítélet: szex útján jutott be a tiltott szer a triatlonos hölgy szervezetébe
Mindenre oda kell figyelni, az ördög nem alszik.
Szappanos bravúrjaival mentett pontot a 6. perctől emberhátrányban futballozó Puskás
A csaknem az egész meccset emberfórban végigfutballozó MTK erejéből csak egyenlítésre futotta.
Bulvár
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
Különös alakot szúrtak ki a Békemeneten, óriási szenzációt aratott, mindenki őt fényképezte
Nem mindennapi jelenetek voltak láthatók a Békemeneten.
CNN: Trump olajszankciói akár meg is buktathatják Orbánt, aki szinte csak az oroszoktól hajlandó olajat venni
Miközben az EU-tagok leváltak az orosz energiaforrásokról, Magyarország 92%-ban Moszkvára támaszkodik. A leválás helyett nőtt a függőség.
A fiatal Orbán Viktorról minden eddiginél kihívóbb felvétel került elő
A magyar miniszterelnök egykori sportminiszterével, Deutsch Tamással együtt mutatott egy kicsit többet a kelleténél.
Fura videó jött Magyar Péter Nemzeti menetéről, most szivárgott ki
Nagyon gyorsan irányba rakták az egyik leghíresebb hazai influenszert.
A nőgyógyász elárulja, vajon érdemes-e eltávolítani a szeméremszőrzetet
Menjen vagy maradjon?
Ez a szobanövény 30-szor hatékonyabb a levegőtisztításban, mint az eddigi növényeink
Ez a genetikailag módosított növény új korszakot hozhat az otthonok levegőjének tisztításában.
Válóok lett a műsorvezető: Oroszlán Szonjának viszonya volt vele a férje szerint
Oroszlán Szonja férje Sváby András miatt volt féltékeny.
Több tucat EP-képviselő azonnali hatállyal kirúgatná Orbán Viktor volt uniós nagykövetét
Egyre durvul a kémbotrány Brüsszelben: már 35 képviselő követeli az egykori nagykövet, Várhelyi Olivér kirúgását.
A világ legcsendesebb rákja: elveszi az erődet, mielőtt észrevennéd, hogy az életedet veszi el
A hasnyálmirigyrák az egyik legcsendesebb, de legpusztítóbb betegség: hosszú ideig nem okoz látványos tüneteket, miközben lassan elveszi az ember erejét, étvágyát, majd az életét is. A statisztikák szerint a legt
Gerő Eszter Sütizz alapító: Örökre bezárok. Ebben az országban szégyenkeznem kellett a munkám miatt
Gerő Eszter tíz éve építette fel saját vállalkozását a garázsában, és lett az ország egyik legkeresettebb édességkészítője. A mousse desszertek mögött azonban bántalmazó vendéglátós közeg, kiégés és re

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


