Stikában végeztek nemváltó műtéteket, lecsaptak a kiskunhalasi orvosokra
Két kiskunhalasi orvost fogtak el és vettek őrizetbe a rendőrök, akik a helyi kórházban, munkaidőn kívül végeztek nemátalakító műtéteket pénzért – tájékoztatott csütörtöki közleményében a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A hatóság közleménye szerint a két orvost szerdán a kiskunhalasi kórházban és egy magánrendelőben tartóztatták le, és kötelességszegéssel, valamint vesztegetéssel gyanúsítják őket.
A nyomozás során kiderült, hogy 2022-től kezdve egy női orvos a saját magánrendelőjében végzett sebészeti, főként nemátalakító műtéteket, kezeléseket és egyéb orvosi vizsgálatokat. A műtétekért 600 ezer és 1 millió forint közötti összegeket kért el.
Miután a kórházban is dolgozott, a műtéteket a magánrendelése mellett ott, egy másik orvossal közösen, munkaidőn kívül végezték el. Az egészségügyi intézmény infrastruktúráját használták fel, és közfinanszírozott ellátás keretében hajtották végre a beavatkozásokat. A műtéteket követően a betegek a kórházban kaptak további ellátást.
A rendőrség házkutatásokat tartott az orvosok lakásaiban, a kórházban és a rendelőben, ahol orvosi iratokat és pénzmozgásokra vonatkozó dokumentumokat foglaltak le.
A gyanúsítottakat előállították a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol kihallgatták őket, és őrizetbe vették őket. A rendőrség kezdeményezte letartóztatásukat – olvasható a közleményben.
atv.hu
hírek innen, onnan
Nagy Feró újra a Szőlő utcai botrányról: Jaj már, ki kényszerítette őket?
A Kossuth-díjas énekes úgy gondolja, hogy nem mondott vállalhatatlant, maximum egy kicsit túllőtt a célon.
George Russell: Az első nyolc autó közötti különbségek kicsik lesznek
A Mercedes brit pilótája szerint szoros időmérő edzés várható a Mexikóvárosi Nagydíjon, ahol a négy nagy csapat – a McLaren, a Red...
Charles Leclerc: Meglepődnék, ha Verstappen világbajnok lenne
A Ferrari monacói pilótája nem hiszi, hogy Max Verstappen zsinórban ötödik világbajnoki címét is meg tudja szerezni, annak ellenére, hogy...
Rosszul hajrázott és kikapott az FTC
A Ferencváros 27–22-re kikapott Csurgón a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján.
Óriási csapás érte Meghan Markle-t
Újabb fontos stábtag hagyta el Meghan Markle kommunikációs csapatát mindössze pár hónappal a belépése után.
András hercegről vallott a Buckingham-palota volt séfje – döbbenetes, amit mondott
A Buckingham-palota egykori dolgozója elmondta, András herceggel nem volt könnyű az együttműködés.
Eljegyezték a Riverdale sztárját, itt vannak a lánykérés részletei
A Riverdale sorozat sztárja, Camila Mendes férjhez megy.
Fáj a feje a vörösbortól? Ez lehet az oka.
Önnek is szokott fájni a feje vörösbor után?
Nyelvhasználat a hivatalos ügyintézésben: küszöbön a változások
Bár Szlovákiában létezik kisebbségi nyelvhasználati törvény, a gyakorlatban gyakran akadozik az alkalmazása, és ez komoly nehézséget...
Most elárulta a közbiztonsági szakértő: "Ezért kockázatos, ha a zárban hagyod a kulcsot"
Ezért kell nagyon odafigyelned, hogy ezt ne csináld.
"Ne taktikázzál, már most ez a csengőhangod" - Rikárdó miatt áll a bál a Megasztárban
Balogh Rikárdó miatt megint egymásnak feszültek a Mesterek a Megasztárban.
Kerkez Milos megszerezte első gólját a Liverpoolban
A Brentford ellen játszik a Liverpool, a Premier League 9. fordulójában szerzett gólt Kerkez.
Sport
Hornyák Zsolt: A kispadról telefonáltunk az MLSZ-nek. Nevetséges. Ki hozta ezeket a szabályokat?
A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt feldúltan nyilatkozott csapata 1–1-es döntetlenje után, melyet az MTK ellen értek el.
Rémisztő összecsuklás a világbajnok-ságon, a sérülten versenyző magyar megtagadta az edzői utasítást
A fegyelmezetlenségért nagy árat fizetett a kockáztató magyar sportoló.
Szoboszlai Dominik bekerült a BL legjobbjai közé
A hét csapatában a Bajnokok Ligájában ott van Szoboszlai Dominik is.
Hollandiában találták meg a megoldást Marco Rossi és a magyar válogatott csatárgondjaira
Az „új Puskásként” emlegetett támadó nyolc meccsen hét gólt vágott. Egyet korábbi klubja, az Ajax ellen.
Újabb kulcsember dőlt ki a sorból, Szoboszlai újfent a védelembe kényszerülhet Liverpoolban
A címvédőnél halmozódnak a gondok, egyre több dolog miatt főhet Arne Slot feje.
A pálya elnémult: elhunyt Hagyaczki József, a Mezőkövesd ügyvezető igazgatója
Rettenetes hírről számolt be a Mezőkövesd Zsóry: Hagyaczki József, aki több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja, 76 évesen elhunyt.
Csak Gulácsi áll Orbán előtt a Lipcse megsemmisítő rekordgyőzelme után
Dárdai Bencével ilyen még nem történt az idényben, a Bayern München sokáig emberelőnyben sem bírt a sereghajtóval.
Aggódhatnak a McLarennél, Verstappen visszatért és egyből a leggyorsabb volt
A holland címvédőt egyáltalán nem viselte meg a kihagyás. Az összetett éllovasa ellenben visszacsúszott.
I. György, avagy Bognár estére csúcstartóvá válik Pakson
A Diósgyőr ellen ül 190. alkalommal a Paksi FC kispadjára Bognár György, ezzel megelőzi Csertői Aurélt.
Pep Guardiola: A Liverpool harcban van a bajnoki címért
Pep Guardiola kifejtette véleményét a Liverpoolról, valamint dicsérte Unai Emery által irányított Aston Villát.
Ferencvárosi beismerés: Nem vagyunk tökéletes állapotban... Meglepetés készül a rangadón?
Mindhárom magyar csapat pályára lép ma a női kézilabda Bajnokok Ligájában.
Szappanos bravúrjaival mentett pontot a 6. perctől emberhátrányban futballozó Puskás
A csaknem az egész meccset emberfórban végigfutballozó MTK erejéből csak egyenlítésre futotta.
Bulvár
Beutaló a szakorvoshoz: mikor kell, mikor nem kell?
2025. októbertől bizonyos szakrendelésekre minden alkalom előtt szükséges lesz a beutalója: ha például háromszor kell mennie a betegnek kardiológiára, ennyiszer kell újra beutalót kérnie orvosától. A beutaló ugya
Az amerikai turista megpróbált magyarul rendelni egy étteremben, és elképesztő, mit hozott össze a végére
A külföldiek, főleg az angolok és amerikaiak sokszor panaszkodnak, hogy mennyire nehéz a magyar nyelv, de az egyik turista megküzdött vele.
Rendkívüli módon beleállt a Békemenetbe egy budapesti étterem, nem ez az első durva húzásuk
Egy magyar étterem bejegyzése döntheti el, hogy hányan voltak valójában a Békemeneten?
A régi kütyük a 90-es évekből, amikből ma már kisebb vagyont szerezhetsz
Van egy régi Game Boy a fiókban, egy poros iPod a szekrény tetején, vagy talán az első iPhone doboza a padláson? Ne dobd ki ezeket a kütyüket – lehet, hogy egy kisebb vagyonon ülsz.
Két gyerek életéért küzdenek: tragikus buszbaleset az M1-esen, 15 rohammentő vonult ki
Feszítővágóval szabadították ki az utasokat.
13 millió forintot ajánlott a lányainak egy négygyermekes anya, ha lemondanak az esküvőről
Egy TikTok-videó kavart komoly vitát az esküvők körüli társadalmi elvárásokról és pénzügyi realitásokról.
Miután kirúgták a Magyar Televíziótól, a műsorvezető orvostól orvosig járt: biztos volt abban, hogy halálos beteg
Hajdú Péter évekig küzdött pánikrohamokkal és hipochondriával.
Megszólalt a Ryanair utasa, aki a repülőgép ablakából fotózta le a Nemzeti Menetet, kapott egy burgert a Billogtól
A burgerező készített is egy rövid interjút a férfival, aki kíváncsiságból lefotózta a Tisza Párt vonulását. Elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy mennyien vesznek részt az október 23-ai rendezvényen.
Pontosan ennyi alvásra van szükséged, életkorod szerint
Az alvás az egészségünk egyik legfontosabb alappillére, hiszen ez alatt töltődik fel a testünk és elménk egyaránt. Minden életkorban más-más mennyiségű pihenésre van szükségünk, de sokan nem is tudják, hogy po
Magyar Péter menetét váratlanul szakította meg egy elképesztő jelenet, ilyen még nem történt Budapesten
Igen érdekes jelenetek voltak láthatók az Andrássy úton.
Döbbenetes mennyiségű kincset találtak Magyarországon, azonnali világszenzációt okozott a lelet
Attila, a hunok királya alighanem nagyon ideges lehetett az eltűnésekor, mert ekkora mennyiség csak az övé lehetett.
A „halál háromszöge” az arcon: miért figyelmeztetnek rá a bőrgyógyászok?
A „halál háromszöge” az arc egy anatómiai területe, amely az orrtól a száj sarkáig terjed.
blogmorzsák
MiG-25RB, a Mach 3 sebességű felderítő legendája
Néhány városi legenda cáfolata a gép csúcssebességét illetően, a felderítő alváltozat kalandjai a Közel-Keleten és végül némi összehasonlítás az SR-71-gyel.
Csökken az arany, a befektetők altcoinokba teszik a tőkét
Az arany árfolyama csökkenő tendenciát mutat, megtörve a korábbi emelkedő trendet.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat


