Ezt olvasta már?

0

Strucckakas érkezett a debreceni állatkertbe

Strucckakassal bővült a debreceni állatkert állománya: a Pisti névre hallgató húszéves madár magánszemély felajánlásával került a nagyerdei parkba - közölte az intézmény igazgatója csütörtökön az MTI-vel.


hirdetés

Nagy Gergely Sándor tájékoztatása szerint az állat hamar megbarátkozott új környezetével, és már otthonosan mozog két tojó, illetve a jávorantilopok társaságában az Afrika-panoráma kifutóban, ahol az arra járó látogatók iránt is nagy érdeklődést mutat.

Mivel életerős, a struccok pedig emberi gondozásban akár 40 évig is élhetnek, az intézmény reménykedik a későbbi sikeres szaporulatban - tette hozzá.

A Szahara déli részén, valamit Kelet- és Dél-Afrika szavannáin őshonos strucc (Struthio camelus) Földünk legnagyobb termetű és leggyorsabban futó madara; a tojók magassága a 2, a kakasoké a 2,8 métert is elérheti, sebességük pedig akár 70 kilométer is lehet óránként - magyarázta a szakember.

A strucc főként növényi részekből álló táplálékát nappal gyűjti párokban vagy kis létszámú csapatokban. A párzási időszakra akár 100 fős csoportokat is alkothat egy-egy vezértojóval az élen.

A kakas által kapart fészeküregbe több tojó is tojást rak, a kiköltést azonban a kakas és a vezértojó végzi felváltva: éjszaka a fekete tollazatú kakas, nappal a szürkés tollazatú tojó ül a másfél kilogrammos tojásokon. A gyakori sakál- és hiénatámadások miatt a kikelt fiókák csupán 15 százaléka éri el az egyéves kort.

Bár továbbra is nagy számban él hatalmas területen, állománya jelentősen megfogyatkozott az elmúlt két évszázadban, így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös Listáján. Haszonállatként világszerte, például hazánkban is tartják farmokon - ismertette Nagy Gergely Sándor.

 







0

hírek innen, onnan

Nagy Márton a Mol felügyelőbizottsági tagjaként is keres havi 4000 eurót, Szalay-Bobrovniczky Kristóf vagyonáról még csak áttekintő képünk sem lehet

Csák Jánosnak 58 százalékos tulajdonrésze van egy cégben, de a nyereségből 93 százalékos mértékben részesül. Itt van az...

Tű a szénakazalban - Irgalmatlan erőkkel keresi Ausztrália a fél centis céziumkapszulát

Egy 1400 km-es útszakaszon tűnt el valahol, szállítás közben.

Mankóval verte halálra lakótársát egy férfi Pécsen

A vádlott és időskorú, gyenge fizikumú, járni csak mankóval képes sértett bérlőként laktak együtt egy pécsi munkásszállón.

Keanu Reeves óvatosan fogalmazott a John Wick 5. kapcsán

A közönség imádta Keanu Reeves karakterét a John Wickben, melynek azóta két folytatása is érkezett, a negyedik érsz pedig idén...

Dán támadót igazolt a Fradi – ez történt a téli átigazolási időszak utolsó óráiban.

A legtöbb európai országban január 31-én zárult a téli átigazolási időszak. Élő blogunkban nyomon követhette az utolsó nap...

Orbán Viktor számláján váratlanul megjelent 14 millió forint

A feleségével közös számláján. (Belföld)

Havi 24 milliót keresett találmányával Rogán Antal

Mégis 371 millióval kevesebb a megtakarítása, mint tavaly.

Kik a kormány leggazdagabb miniszterei?

Megérkeztek a vagyonnyilatkozatok.

Elköltött 371 millió forintot Rogán Antal, csak az nem derült ki, mire

Már csak 245 millió forintja van takarékbetétben. Havi 24 milliót kap a találmányáért.

Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium

Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es...

Februári klub: Tapintható Skócia - lesz igazi dudaszó is.

Kéri György, Magyarország első skótdudása, több könyv írója mesél a dudáról, nem fukarkodva a zenével sem!

Sport

A célt elérte a válogatott, de nagy pofont kapott a vb-n a hazai szakma

Az olimpiai selejtező megvan, de a párizsi kvóta még mindig nagyon távoli a magyar kéziválogatottnak.

Piqué szerelme pánikrohamot kapott, kórházban ápolják

Óriási a médiafelhajtás, összeroppant a fiatal lány.

Ledobja a bombát a Barcelona az utolsó napon?

Mégis érkezhet játékos a csapathoz?

A Chelsea kész őrületesen sok pénzt fizetni a vb legjobb fiatal futballistájáért

Azonban így sem biztos, hogy végül megszerzi a kiszemeltjét.

FTC: Spanyolországban folytatja a csatár

A spanyol másodosztályban 18. helyen álló Racing Santandernél folytatja a pályafutását Roko Baturina. Íme, a Ferencváros bejelentése: “Roko Baturina Spanyolországban […] A FTC: Spanyolországban folytatja a csatár

Ötszörös BL-győztes lesz Schäfer csapattársa Berlinben

A Bundesliga meglepetéscsapatában folytatja a korábbi Real Madrid-játékos.

Elképesztő küzdés, elszakadt szalaggal játszott a döntőben

Legalább fél évet kell kihagynia, kérdéses, hogy megússza-e műtét nélkül.

Vadászik a rendőrség a Vinícius-bábut a nyakánál fogva felakasztó szurkolókra - kép, videó

A Real Madrid sztárja szerint a szeretet mindig legyőzi a gyűlöletet.

Gróf Dávid távozik a DVSC-től

Az NB1.hu több forrásból is úgy értesült, hogy távozik a DVSC-től Gróf Dávid, akinek a nyáron egyébként is lejár a […] A Gróf Dávid távozik a DVSC-től bejegyzés először nb1.hu-én jelent meg.

Hónapokra kidőlt az MU játékmestere, a Bayernből érkezhet pótlás

Az egész Premier League-ben csak Kevin De Bruyne áll nála jobban.

Tarolt a világbajnok: mindenki szerint ő volt az év legjobbja

Bejelentették a Premier League mezőnyét is.

A Manchester United kikosarazta az Arsenal világrekord ajánlatát

Sztárjuk szerződése nyáron lejár, ha nincs egyezség, ingyen távozhat.

0

Bulvár

„Rendszeresen ért erőszak a tüdőosztályon”

Rendkívül gyakran érinti akár verbális, akár fizikai erőszak az egészségügyi dolgozókat a betegellátás során. A szakértő szerint egyes területeken az önvédelmi oktatást is érdemes lenne megfontolni.

Időjárás: megbolondul minden Magyarországon, iszonyatosan kemény lesz a február eleje

A viharos széltől nem szabadulunk meg, és esőre, hózáporra is számítani kell Magyarország egyes részein.

Megszűnhet az ingyenes fogászati ellátás?

A TB-finanszírozott fogorvosi rendelők költségei az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek az elmúlt időszakban. Ha nem emelik meg a praxisok rezsitámogatását, hamarosan nem lesz hol ellátni a betegeket.

Már nem 37 fok az optimális testhőmérséklet

A hőszabályozás a test egyik csodája.

Náray Tamás 5 éve költözött Spanyol-országba: 63 évesen így él külföldön

Náray Tamás felszámolta a pesti üzletét, majd külföldön kezdett új életet. Túl a hatvanon több új szakmában is sikeres lett.

Döbbenetes dolgot állít a Facebookról egy volt alkalmazott: így merítik le direkt a felhasználók telefonját

Egy volt Facebook-alkalmazott nagyon súlyos vádakat fogalmazott meg a céggel szemben.

Őrült iramban fogy a 16 százalékos állampapír

Alig egy hét alatt több mint 330 milliárd forintnyi fogyott el az inflációt követő hozamú Prémium Magyar Állampapírból. Már csaknem 4600 milliárd forint van ebben a befektetésben, amely egyértelműen az új szuper

8 elképesztő dolog, amire a szódabikarbóna jó, de még nem gondoltál rá

Kevesen tudják, hogy nemcsak belsőleg, de külsőleg is alkalmazhatjuk. Lássuk, hogy és miképp használhatjuk ezt a csodaszert!

Meglepő, mi vezetett a pápa lemondásához

A kínzó álmatlanság volt az elsődleges oka annak, hogy a néhai XVI. Benedek pápa 2013-ban lemondott tisztségéről – derült ki abból a levélből, amelyet a december végén elhunyt nyugalmazott pápa pár héttel a ha

blogmorzsák

Born To Be Wild: A legfőbb motoros himnusz

Minden idők egyik leghíresebb dalára nem csak a Földön száguldoznak, de szólt már az űrben és a Marson is.

Csepelen természetközeli ikerház eladó

Jó közlekedés, kedvező ingatlanárak, csendes utcák. Ez a Csepel-sziget.

0