Ezt olvasta már?


Szabadtéri színház, virágkarneváli hét a debreceni Nagyerdőben

A debreceni Nagyerdő is újra élénk helyszíne lesz a kultúrának, lesznek szabadtéri színházi előadások, dzsesszkoncertek és a virágkocsikat is ott állítják ki - közölte Puskás István kulturális alpolgármester pénteken, a helyi Kölcsey központban tartott programismertető sajtótájékoztatón.

A sajtóesemény elején a Letitia gyermekkórus 83 tagja adta elő az Ave Mariát, felidézve a Bartók Béla nemzetközi kórusversenyek hangulatát, amelynek idei programja éppen most lenne, de a vírusjárvány miatt elmaradt.

Puskás István azt mondta, új elemekkel, új formációkkal készülnek az idei virágkarneválra és az azt megelőző karneváli hétre, amikor "összefűződnek" a korábbi nagyerdei nyarak programjai.

Kiemelte ezek közül a Nagyerdei Szabadtéri Játékokat: húsz előadással, a Csokonai Színház, a Győri Balett, a Játékszín, a L'art pour l'art Társulat, a Madách Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, a Nemzeti Színház, az Orlai Produkciós Iroda, a Pannon Várszínház, a Vojtina Bábszínház és az idén először a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház bemutatóival várják a közönséget július 19. és szeptember 14. között a Nagyerdőbe.

Bódor Edit főszervező az augusztus 15. és 23. közötti virágkarneváli hét programjaiból kiemelte a Táncol a város rendezvényt, amikor helyi művészeti együttesek a helyi lakosok bevonásával táncbemutatókkal, tánctanítással csempészik be a karneváli hangulatot a város több pontján. Lesz klasszikusok éjszakája koncert a Kossuth téren, ahol a Kodály Filharmónia előadásában Beethoven IX. szimfóniája hangzik el, de fényfestéssel és kiállításokkal is várják a látogatókat.

A nagyerdei parkban sorra kerülő bor és jazznapokon 36 formációban 151 magyar jazzmuzsikus koncertezik majd, miközben a Békás-tó partján 15 borvidék 32 borászatának több mint 250 bora közül válogathatnak a borbarátok - hangzott el a tájékoztatón. Elmondták azt is, hogy az idén a járvány miatt elmaradt Debrecziner Gourmet Fesztivál mintájára pikniket szerveznek a Nagyerdőben, ahol neves hazai és helyi éttermek ételeit kóstolhatják meg a vendégek.

Bódor Edit utalt a virágkarneválra térve utalt rá, hogy az idén nem lesznek külföldi vendégfellépői a rendezvénynek, és elmarad a népszerű stadion-show is. Természetesen virágkocsik ezúttal is lesznek, csak nem vonulnak végig a városon, hanem a nagyerdei Szent II. János Pál pápa téren tekinthetik majd meg a kompozíciókat az érdeklődők.

A nemzeti összetartozás évében a virágkocsik tematikájának középpontjába olyan híres magyar alkotók, előadók, feltalálók, művészek, tudósok, történelmi alakok kerülnek, akik a saját területükön maradandót hoztak létre - magyarázta a főszervező.

Hozzátette: a gyerekeknek ezúttal is megrendezik a népszerű Galiba fesztivált, és lesz kerékpáros felvonulás is, miközben augusztus 20-án este felelevenítenek egy régi karneváli hagyományt, és a művészeti csoportok ismét felvonulnak a belvárostól a Nagyerdőig. Az esti karneváli felvonulást évtizedekig megrendezték Debrecenben, akkor maradt el, amikor az esti programok egy nagy show keretében átkerültek a Nagyerdei Stadionba - jelezte Bódor Edit.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Jobban tisztítja a beleket, mint a joghurt és a chia mag, és szinte mindenki kerüli

Azt hitted, a méregdrága egzotikus magvaknál nincs jobb az emésztésednek? Nagyot tévedtél. Miközben a közösségi média a...

Android Auto: remek funkcióból idegőrlő hibaforrás – Az öt legbosszantóbb probléma és a javításuk

Az Android Auto papíron ideális társ a volán mögött: navigáció, zene és üzenetek egyetlen, nagy kijelzőn. A valóságban azonban gyakran...

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai...

Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott

A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez...

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor...

Lánya és fia elhatárolódik a decemberi Fenyő Miklós emlékkoncerttől

Úgy tűnik, több Fenyő Miklós emlékkoncert is lesz egy éven belül. Állítólag december 14-én micsoda buli címmel az Arénában szervezik...

Mínuszokkal rúgta be az ajtót a csütörtök hajnal

Hajnalban mínusz 3 fokos fagyra ébredt Magyarország, napközben túlnyomóan derült idő várható, 10 és 15 fok közötti hőmérséklettel....

Bombahír: nagy lezárás jön Budapesten

Feltételezett világháborús robbanótestet találtak a budapesti Infopark területén, a tűzszerészművelet idejére csütörtökön délután...

Egy fogászati beavatkozás, ami a cukorbetegség kockázatát is csökkentheti

Egy friss kutatás szerint a fogfertőzés kezelése javíthatja a vércukor- és koleszterinszintet, valamint csökkentheti a gyulladást.

Intim gyantázó vagyok: amit a vendégem lába között láttam, mai napig kísért

Az intim gyantázás sokak számára már teljesen megszokott szépségápolási rutin.

Három magyar nagyvárosban is megjelentek a szokatlan figyelmeztetések

Nagyon fontos üzenetet hordoznak a figyelmeztetések, melyek immár Debrecenben is láthatók.

Ha ezt látod az erdőben, azonnal fordulj vissza: életveszélyes lehet a találkozás.

Tavasszal születnek a vadmalacok, ilyenkor különösen fontos a körültekintő erdőjárás.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0